Jogos elvárás a lakók részéről a mélyebb egyeztetés

2023. november 27.

Elhalasztották a Trefortban az iskolautca kialakítását

November 27-én, hétfőn indult volna a Trefort utca átalakítása iskolautcává, de a projektet 2024-re halasztották el, konkrét dátumot még nem közölt az önkormányzat. Az ok: egyeztetni akarnak a környéken élőkkel.

Az átalakítás hétfőn indult volna el és december közepére befejezték volna, de elhalasztották 2024-re, konkrét időpontot egyelőre nem közölt az önkormányzat.

Az iskolautca koncepció több mint forgalomcsökkentés: a Szentkirályi utca és a Trefort utca találkozásánál lezárják a gépjármű-közlekedést, azaz zsákutcává alakul át. Az iskolautcába majd a Puskin utca irányából lehet behajtani, és a jelenlegi egyirányú forgalom helyett kétirányú közlekedés lesz egészen az iskoláig. Így a Puskin és Trefort utcák találkozásánál található hotel vendégeit is ide tudja hozni a taxi, a Déli Evangélikus Egyházközösség Püspöki Hivatalának (melynek bejárata a Puskin utca felől nyílik) autókijáratát sem blokkolják, és az egykori szakorvosi rendelő helyén működő építőipari cég telephelyére is ki-be tudnak hajtani az autók. Onnantól viszont blokkolva lesz a gépjárműforgalom a Szentkirályi utca felé.

Látványterv – Forrás: Józsefvárosi Önkormányzat
Látványterv – Forrás: Józsefvárosi Önkormányzat

Az iskolautca ötletét az itt működő Trefort Ágoston ELTE Gyakorló Gimnázium korábban jelzett igényei alapján találták ki – ez eredetileg több tér volt az iskola előtt, illetve a Szentkirályi utcai kereszteződés biztonságosabbá tételére vonatkozott –, és a 2022-es Gyerekbarát Józsefváros Koncepcióval hozták összhangba az iskolával együttműködésben. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a forgalomcsillapítás okozta kisebb légszennyezettség és biztonságos közlekedés valósulna meg, de néhány parkolóhelyet megszüntetve utcabútorokkal, virágládákkal, kerékpártárolókkal is ellátják a rövid utcát.

A halasztás okáról Rádai Dániel alpolgármestert kérdeztük, aki elmondta, döntésük mögött az áll, hogy szeretnének mélyebben egyeztetni az itt élőkkel, a felmerült szempontokat beépíteni. Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett feléjük és a városfejlesztési kivitelezésekért felelős Rév8 felé a környékbeliektől. De érkeztek kérdések és újabb javaslatok is. „Az iskolautca egy pozitív történet,

és szeretnénk, hogy helyben is pozitívabb történetként csapódjon le”

– nyilatkozta a Józsefváros Újságnak a városfejlesztésért felelős alpolgármester.

Egy múlt heti lakossági beszélgetést követően Rádaiban felmerült, hogy közös, mindenki által elfogadható házirendre lesz szükség, és hogy az iskolautca által nem érintett szakaszon – ahol tehát továbbra is lesz autós közlekedés – a kizárólagos lakossági parkolóhelyek arányát növeljék. Kihívás az eddigi gyakorlathoz képest, hogy itt alapvetően nem esténként vannak parkolási problémák, hanem napközben nem tudnak az itt élők hazajönni autóval.

Az egyeztetési folyamatot minél hamarabb, még idén igyekeznek elkezdeni, a visszajelzéseket beépítik a megvalósuló tervekbe, azt is figyelembe véve, hogy a Palotanegyedben egyéb fejlesztések is zajlanak, ezért úgy időzítik majd az iskolautca kialakítását, hogy a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel járjon a környéken élőknek.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.