Másfél milliárdot költenének önkormányzati ingatlanokra

2022. február 26.

Itt a 2022-es kerületi költségvetés

A napokban tették nyilvánossá Józsefváros 2022. évre szóló költségvetési tervezetét, melyet február 24-én fogadott el a képviselő-testület. Valamivel több mint 31 milliárdból gazdálkodhat a kerület. Átnéztük, mire mennyi juthat ebből.

Az előző évben túl sok mozgástér nem volt a költségvetésben, amit elsősorban a járvány és a kormányzati elvonások kettős kihívásához kellett igazítani, így az az önkormányzat működőképességének megőrzését célozta meg, azt is jelentős megszorítások árán. A két szűk esztendő után idén végre igazán látványos fejlesztések is történnek majd. A felelős és visszafogott gazdálkodás meghozta gyümölcsét. Lehet rajta engedni  valamelyest, de kioldani nem lehet a nadrágszíjat.

A 2022-es költségvetés tervezése során számításba kellett venni a magasba szökött inflációt, amely megnöveli többek között a közétkeztetés és a beruházások költségeit, de szembe kellett nézni az energiaárak emelkedésével, valamint a kormányzati elvonások (iparűzési adó elvétele, parkolás ingyenessé tétele) és korlátozások (járványhelyzetből fakadó adómoratórium) hatásával is. A költségvetés előkészítése során a tervezés szempontjai módosultak a korábbiakhoz képest – jegyzik meg az előterjesztésben. Hogy a keletkezett többletkiadásokra ne az önkormányzati vagyon felélése és a közszolgáltatások színvonalának csökkenése legyen a válasz, új vagyongazdálkodási stratégiai irányokat és prioritásokat jelöltek ki.

A Polgármesteri Hivatal működését átstrukturálták, szakmai és szervezeti megerősítésre törekedve, hogy kontroll alatt tudják tartani az önkormányzat által kiszervezett közfeladatokat, elsősorban az ingatlan- és lakásgazdálkodást, valamint a kerületi beruházások előkészítését. Ugyanakkor az önkormányzat célja, hogy valóban ügyfélbarát legyen és a kerületiek szolgálatában álljon, a közszolgáltatások színvonalát pedig növeljék. Ezért új Ügyfélszolgálati Irodát alakítanak ki ez év őszére, erre máskülönben 150 milliót szánnak. Egyúttal az önkormányzati intézményrendszer infrastrukturális fejlesztését (elmaradt karbantartási munkák, felújítások) is előirányozták, ahogyan az ott dolgozók juttatásainak növelését is.

Fotó: Mile Máté

Gyerekek, fejlesztések

A kiadások tervezése során három fő témát határoztak meg, ezek a Gyermekbarát Józsefváros koncepciója, a Józsefváros köztereiért program és a Józsefvárosi Ház- és Lakásprogram.

A Gyermekbarát Józsefváros program érinti a közterek fejlesztését, zöldítését, a gyerekek egészségének és biztonságérzetének javítását, korai fejlesztésüket és a nevelést. Az óvodák felújítására 194 millió terveznek, programjaikra, mint nyelvi foglalkozások, ovis úszás, kirándulások, színházlátogatások stb. további 34,5 milliót, míg a bölcsődék fejlesztésére 53 milliót költenének. Ugyanakkor 127 millió megy a játszóterek felújítására, 15 millió a nyári balatoni táboroztatásra, sőt, civil szervezetek számára gyermekprogramok megszervezésére is 10 millió forintos pályázati keretet biztosítanak.

Új kukák, zöldítés

A közterek tisztaságának, rendezettségének kérdése sarkalatos problémája a kerületnek. Az előterjesztés kitér rá, az önkormányzat igyekszik minél többet tenni a tisztaság érdekében, ám hangsúlyozza az itt élők felelősségét is. Végre megújul a Déri Miksa utca, előreláthatóan december 15-ig be is fejezik, 528 millióba kerül majd. Ennek majdnem duplájával, 992 milliós előirányzott összeggel számolnak a Práter és Tömő utcára, a Somogyi Béla mintegy 220 millióba kerül majd, míg a Horváth Mihály térre 90 milliót költenek. A Losonci lakótelep köztereinek átalakítására 20 milliót, míg a Szeszgyár utca átalakításának tervezésére és kivitelezésére 26 milliót terveztek be (ez az I. ütem). A Csarnok-, Népszínház-, és Magdolnanegyed forgalomtechnikai tervezésére és kivitelezésére 55 millió forintot szánnak. A költségvetésben szerepel még a Népszínház utca és a Dankó utca felújításának, a Krúdy útfelújításának, az Illés és Bacsó Béla utca, a Harminckettesek tere és a Népszínház-Alföldi utcai csomópont átalakításának tervezése. Emellett 127 milliót költenének majd az utcák fásítására és 20 milliót zöldfelületek kialakításának tervezésére. 30 millió a keretösszege a klímavédelmi pályázatoknak, 20 millió a zöldudvar pályázatoké, melyekre a társasházak jelentkezhetnek, utóbbira viszont csak önkormányzati tulajdonúak.

Ismét lesznek faltól falig takarítások, összesen 11 millió forintot szánnak rá, két elektromos haszongépjárművet is vásárolnának, egyet kertgondozási, a másikat köztisztasági feladatok ellátására, összesen 34 millióért, de előreláthatóan takarítógépet, térkőtisztítót és árokásó traktort is szereznek be 51 millióért. Új közterületi illemhelyek tervezésére, kialakítására, mobil vécék üzemeltetésére 68 milliót ütemeztek be. Lesz 80 új kuka is, ezek beszerzési és fenntartási költsége 10 millió forint.

Fotó: Huszár Boglárka

Lakás- és házfelújítások

Másfél milliárdot szánnak az önkormányzati ingatlanvagyon fejlesztésére idén. 400 milliót költenének a 100 százalékban önkormányzati lakóházak felújítására, a szintén önkormányzati tulajdonú lakások felújítására pedig 210 milliót. Ezen felül az egyes önkormányzati lakások kiürítéséhez kapcsolódó felújításokra – ha bontásra ítélt egy épület, az ott élőknek felújított cserelakást biztosítanak – 440 milliót, valamint az önkormányzati bérlakás- és lakóház-felújítások műszaki előkészítésére és tervezésére 60 millió forintot irányoztak elő.

A kerületi társasházak felújításához visszatérítendő támogatásra az önkormányzat 100 milliót tervez idén (ezt az összeget növeli a 2021-ből áthúzódó kötelezettségek fedezetét biztosító 106 milliós maradvány). Ugyanakkor vissza nem térítendő támogatásra 170 milliót szánnak, ilyen jellegű előirányzat a tavalyi költségvetésben nem volt, viszont ezt az összeget növeli mintegy 146 millióval a korábbi évek szerződései alapján felhalmozódott maradvány. Idén a Világos kapualjak pályázat beépül a társasházi felújításra kiírt pályázati felhívásba. Felújítanak a Lélek-programon belül is 5 Lélek-lakást, erre 20 milliót számoltak.

A Józsefvárosi Egészségügyi Központ új épületszárnnyal bővül, ennek első lépéseként az Egészséges Budapest Program III. 50 milliós támogatását teljes egészében az ahhoz kapcsolódó területrendezési és tervezési kiadásokra szánják. 11 millió forintot terveztek ugyanakkor saját költségvetésből intézményi beruházásokra, diagnosztikai eszközök cseréjére. Az intézmény ugyanakkor bővül egy csontsűrűségmérő berendezéssel, valamint dietetikai és szakpszichológiai szolgálattal július 1-től.

A háziorvosokat eszközpályázati lehetőséggel támogatnák, erre 8,5 milliót terveztek be.

Fotó: Mile Máté

Közbiztonság

Habár a közbiztonság az állam feladata, az önkormányzat is elkötelezett a józsefvárosiak biztonsága mellett. Ezért idén is biztosítja – 65 millió forintból – a térfigyelő rendszer bővítését és a kamerarendszer működését. Ez évben már 20 millióval többel, mintegy 70 millióval támogatja ugyanakkor a kerületi rendőri túlszolgálat finanszírozását.

A nyugdíjasok jelentkezhetnek úgynevezett zárcsere programra, a tűzoltóság és a rendőrség pedig a leromlott állapotú helyiségeik felújítására, mindezekre 15 millió a keret.

Káptalanfüred, nyaraltatás, kulturális támogatások

A káptalanfüredi táborra kapott 2 milliárdos összegből 80 milliót tervezésre költenek idén, a maradék összeget államkötvényben lekötik, minthogy a kivitelezés 2023-ig várathat magára, ez egyébként előreláthatóan 50 milliót hozhat be kamatként.

Jelentős mértékben, 6,5 millióval emelkedik a civil szervezetek és alapítványok támogatása is, így összesen mintegy 10 millióra rúg idén, az egyházaké 2 millióval lesz több, összesen 5 milliós összeget szánnak rá.

2-ről 5 millióra nő a nyugdíjasok és gyerekek színházjegy-támogatása is. A helyi klímavédelmi célok érdekében növelnék a biciklizési kedvet, így 3 milliót szánnak a lakosság kerékpárvásárlási támogatására.

Az idén lesz részvételi költségvetés, 120 milliót jut erre.

Kerestük, nem találtuk ugyanakkor a költségvetésben az Orczy-zebra tervét. Erről Rádai Dániel alpolgármester néhány hete azt nyilatkozta lapunknak, hogy 50 milliós kerettel szerepel a költségvetésben. Mint megtudtuk, módosító indítványként nyújtják be a február 24-i testületi ülésen a zebra kialakítására vonatkozó részt – erről végül nem volt az az ülésen:

Kiemelt kép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.