Sajtótájékoztatót tartott október 11-én, szerdán Iványi Gábor az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utca nappali melegedőjében, amin a szállón épp bent tartózkodó hajléktalan emberek is jelen voltak. A szokatlan helyszínválasztás oka az volt, hogy a NAV elvonta a MET október havi teljes normatíváját – 220 millió forintot –, továbbá az Oltalom egyesület 1 százalékos felajánlásaiból idén befolyt 71 millió forintos összeget is.
Pénz hiányában már harmadik hónapja nem tudnak bért fizetni a munkavállalóiknak.
„Hosszabb ideje tartanak ki a munkatársaink, mint az 56-os védők, és ezért csak hálával tartozom nekik, dicséretet érdemelnek mindannyian” – mondta Iványi. Hozzátette, a helyzet így több munkavállalójuk számára tarthatatlan, dolgozóik közül többen nincsenek sokkal jobb helyzetben, mint maguk a klienseik, a távozók döntését ezért megértik és elfogadják. A szakképesített munkaerő hiánya viszont az intézmények átmeneti vagy végleges bezárásához vezethet, mint ahogyan
több helyen be is zártak – egyelőre átmenetileg.
Iványi hálás köszönetet mondott azoknak is,
akik jóvoltából a szeptemberi kiáltványuk óta 140 millió forint értékű támogatás gyűlt össze,
az összeget egy szolidaritási alapban el tudták helyezni, így abból kisebb fizetési előlegeket tudtak adni. Úgy látják,
az adománygyűjtést folytatniuk kell.
Karácsony Gergely főpolgármester telefonon jelezte Iványinak, hogy csütörtökön dönt arról, milyen módon tudja támogatni a MET-et.

A MET-et sújtó súlyos pénzügyi válság nem csupán a munkatársaikat érinti, hanem
a szociális és oktatási intézményeikben ellátott közel 20 ezer embert: gyerekeket, családokat, hajléktalan embereket, időseket, nehéz sorsú anyákat is.
Több száz nyilatkozatot kaptak szülőktől, diákoktól és más ellátottaiktól, amik sorra azt taglalják, nem kívánják gyerekeiket másutt taníttatni, illetve nem szeretnének fenntartót váltani, és nem tudnak más intézményben elhelyezkedni.
Közoktatási intézményeikben közel 3 ezer gyerek tanul, ahol napi háromszori étkezést biztosítanak számukra,
többségük halmozottan hátrányos helyzetű, csak az iskolában kap élelmet.
Több településen a MET biztosítja, hogy a 30-50 kilométerre lévő iskolába eljussanak a gyerekek. Ha ez a szolgáltatás megszűnik, a szülőknek nem lesz lehetőségük iskolába vinni a gyerekeket – hívta fel a figyelmet Iványi. Ha pedig ezek a gyerekek kikerülnek az iskolarendszerből, a családjuk is szociális vészhelyzetbe kerül:
a szülők elveszíthetik munkavállalási lehetőségeiket, a családi pótlékot, és súlyos pénzbüntetésekre, sőt börtönbüntetésre is számíthatnak.
„A szociális és pedagógiai munkánk jelenleg pótolhatatlan és nélkülözhetetlen az adott területeken. Ők is, mi is folytatni szeretnénk a munkánkat.”

A hajléktalanellátástól országos szinten vontak el támogatást múlt héten úgy, hogy nem nyújtottak alternatív állami lehetőséget a rászorulók ellátására, ami a MET intézményei számára 130 millió forintos kiesést jelent, hívta fel a figyelmet Iványi.
„Az ellátottjaink, hajléktalanjaink jobban tájékozottak, mint az utca embere, nap mint nap aggodalmukat fejezik ki az iránt, hogy a jövőben, akár a közeljövőben is, mi lesz a sorsuk. Ők azok az ellátottak, akik a
hajléktalanellátás rendszerén belül is mostohagyermeknek számítanak, lakóink jelentős hányada mozgáskorlátozott, demens, inkontinens, krónikus betegséggel küszködő”
– számolt be a helyzetről Szécsi Viktor szociális munkás, aki 2004 októberétől dolgozik a Dankó utcai hajléktalanszállón.
Ha a VIII. kerületi Oltalom bezárja a hajléktalanszállóját, több száz hajléktalan kerül vissza a budapesti utcákra – tette hozzá Iványi. Elmondta, hogy a felmondások miatt már csak részben tudnak ügyeletet biztosítani,
a hajléktalankórház kiürítése pedig megpecsételné a betegek sorsát, legtöbbjük élete elképzelhetetlen kint az utcán.
A doktori iskolával rendelkező, akkreditált Wesley János Lelkészképző Főiskola helyzete is válságos. Jelenleg mintegy 500 hallgatója van, köztük sok a hátrányos helyzetű diák, az ő oktatásuk is veszélyben forog. A főiskola válságtervet dolgozott ki és megpróbál befektetőket keresni, akik társtulajdonosként segítenék megőrizni a felsőfokú képzés folytonosságát. „Ha sikerülne befektetőt találni, az a közoktatási intézményeinket is megmentené” – mondta Iványi.

Az állam részéről nem érkezett komolyan vehető tárgyalási ajánlat, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól egy üzenetet kaptak előző délután, amiben azt írta Iványinak: „Amennyiben Önök tudják üzemeltetni az intézményeiket, üzemeltessék. Amennyiben nem tudják működtetni az intézményeiket, kérem erről az Ön egyértelmű nyilatkozatát, mely tartalmazza, hogy mely intézmények állami átvételét kérik.”
„Nehéz úgy működtetni, mondjuk egy autót, ha előtte valaki kiszivattyúzta belőle az összes benzint. Nehéz 0 forint támogatásból biztosítani a működési feltételeket. Nehéz nem azt feltételezni, hogy
egyházunk és az intézményrendszerünk tudatos felszámolása folyik”
– kommentálta Maruzsa üzenetét Iványi.
Arról is beszámolt, vannak fenntartásaik az intézmények állami kézbe adását illetően, ugyanis korábbról rossz tapasztalataik vannak. Továbbá megosztotta aggodalmaikat, miszerint nem látják biztosítottnak, hogy az állam az intézményeik dolgozóit továbbfoglalkoztatja, megfelelő szakmai szinten gondoskodik a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, ellátottak sorsáról. Iványi kiemelte: „A tanév közepén egy esetleges átadás-átvétel még akkor is óriási kihívást jelentene, ha ideálisak lennének a szociális és szakmai feltételek.”
A MET képviselői levelet írtak az ország vezetőinek, bel- és külföldi szereplőknek, hogy újra felhívják a figyelmüket, az állam intézkedései előre nem látható következményekkel járnak. Úgy vélik, sem anyagi, sem erkölcsi, sem szakmai, sem politikai hasznot nem hoz intézményeik felszámolása. „Kinek az érdeke a legkiszolgáltatottabbak ellátásának megszüntetése? Kinek az érdeke több ezer család kitörési, túlélési esélyének elvétele? Kinek az érdeke egy működő felsőoktatási intézmény több évtizedes munkájának megsemmisítése? Kinek az érdeke szakképzett, elhivatott szakemberek karrierjének kettétörése? Milyen üzenet ez Európa és a világ felé, de akár befelé, a társadalom irányába? Nem hiszem, hogy ez szavazatokat hoz.”
Az államtól átvállalt feladatokat színvonalasan és hivatástudattal végezték azokban az években is, amikor a kiegészítő támogatást sem kapták meg – jelentette ki Iványi. Ezért nincs más elfogadható megoldás, mint az, hogy az állam kössön támogatási szerződést a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel, állítsa vissza bevett egyházi státuszát, és a státuszkérdés rendeződéséig a NAV függessze fel a normatíva elvonását – mondta Iványi.
Anyagi és jogi státuszuk rendezése után lehetőségük és forrásuk is lesz adósságaik rendezésére, mert kizárólag azért van tartozásuk, mert nem kapták meg azokat az összegeket, amelyeket az állami feladatok átvállalása idején megkaptak és amelyek nélkül nem lehet működtetni zökkenőmentesen ezeket a szolgáltatásokat. „Azt nem látjuk, kinek lehet ez a helyzet az érdeke, de azt tudjuk, hogy kinek van lehetősége arra, hogy azonnali megoldást nyújtson. Bízunk benne, hogy tárgyalhatunk, bízunk benne, hogy a felelős vezetők végre a rászorulók, a kiszolgáltatottak pártjára állnak.”

Újságírói kérdésre, meddig tartanak ki, Iványi azt felelte: „Lehet, hogy lesz olyan pillanat, amikor át kell adni az államnak a feladatellátásokat, de azt gondolom, hogy még utoljára a legfőbb méltóságoknál van a lehetőség, hogy utoljára színt valljanak, érdekli-e őket ezeknek a gyerekeknek a sorsa. Tehát nem mondanék ilyet, hogy én bedobom a törölközőt.
Hinni akarok abban, hogy tisztességes szándékok lehetnek ezekben az emberekben, és megfontolják, hogy nem verik szét valamilyenfajta homályos politikai cél érdekében ezt az intézményrendszert, hanem biztosítják a feltételeket, mert semmi nem indokolja, hogy felszámolják, s folytassák ezt a hihetetlen, sose látott elbánást. Ilyen elképzelhetetlen volt a rendszerváltás előtt is.
Kár lenne, ha valamilyen szinten egyházüldözés áldozatai lennénk ismét.”
Szerdán történt még, hogy Donáth Anna momentumos politikus is az Európai Bizottsághoz fordult, hogy segítsen megmenteni a MET-et, és Iványi is tájékoztatta a helyzetről Věra Jourová bizottsági alelnököt.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
