„Tudom, honnan jövök, és tudom, kiknek tartozom. Erről szól a képviselőségem”

2025. június 19.

Jámbor András nem indul a 2026-os választásokon

Váratlan bejelentést tett Jámbor András a Facebook-oldalán: nem indul el az országgyűlési képviselői székért a jövő évi választásokon Ferencvárosban és Józsefvárosban. Döntéséről csütörtök reggeli videójában beszélt, s nem sokkal ezután Pikó András, Józsefváros polgármestere is reagált Facebook-oldalán.

„2026-hoz közeledve mindannyiunknak döntéseket kell hoznia nap mint nap. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megdolgoztam azért, hogy a mostani döntésemmel tiszta szível álljak elétek” – kezdte Jámbor András csütörtök reggeli videójában, majd azzal folytatta, büszke rá, hogy nem beleszületett a képviselőségbe.

Jámbor András felidézte, honnan indult, hogyan és kikért lett képviselő.

„Tudom, honnan jövök, és tudom, kiknek tartozom. Erről szól a képviselőségem.”

Ferencváros és Józsefváros országgyűlési képviselője azt is felidézte, milyen eredményeket ért el a közösség erejével a kétharmados Fidesz kormányzás mellett. „Sikerült változtatni a végrehajtási rendszeren, kijavítani a feltöltőkártyás áramfogyasztás igazságtalan rendszerét, kiharcolni a károsultak kártalanítását. Kiharcoltuk a Diákváros megépítését, a ferencvárosi tanuszodák felújítását, a Mini-Dubaj projekt elkaszálását. Jogsegélyszolgálatot működtetünk, és sikerült megakadályozni több törvénytelen és igazságtalan kilakoltatást is.”

Jámbor András azt is elmondta, a következő 297 napban is ezekért a célokért, valamint azért fog dolgozni, hogy a baloldali szavazók is részei legyenek az Orbán-rendszer leváltásának: erről szól a döntése, miszerint

nem indul a 2026-os választásokon Józsefvárosban és Ferencvárosban.

A képviselő üzent Magyar Péternek is, egy másik bejegyzésében azt írta: „jöjjön el a Tisza, jöjjön el a leendő miniszterelnök a Diószegi utcába, jöjjön el hozzánk Józsefvárosba, hogy lássa, kik azok az emberek, akiknek most a lakhatását és a jövőjét veszélybe sodorja a Fidesz, és akikről a kormányváltás után végre egy szabad Magyarországon a Tiszának méltósággal és méltányosan gondoskodnia kell!”

Jámbor András a 2022-es választások éjszakáján a Vasas székházban – Fotó: Nagy Dániel

Pikó András, Józsefváros polgármestere szintén Facebook-bejegyzésben reagált, amiben megköszönte Jámbor András eddigi munkáját. „Köszönöm, hogy visszaadtad a hitet és megerősítetted a reményt abban, hogy a politika az lehet végre, ami: a közösségünk szolgálata. Bizonyítottad, hogy ez a szolgálat lehet elvszerű, tiszteletreméltó értékek mentén végzett munka.” A polgármester ugyanakkor hozzátette, az érzései ambivalensek a döntéssel kapcsolatban.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere cikkünk megjelenéséig nem kommentálta Jámbor András bejelentését.

Jámbor András korábban még a saját indulását hangsúlyozta. Közel 400 nappal a 2026-os választások előtt, március végén még kampánynyitót tartott Jámbor András. Akkor arról kérdezük hogyan készül a választásokra, mit gondol a Tiszáról és Magyar Péterről, mit tesz a fideszes szavazók megnyeréséért és miben látja a siker esélyét? Akkor azt nyilatkozta: „Magyar Péter az ellenzék vezetője, és aki ezt megkérdőjelezi, szerintem ennek a rendszerváltásnak az esélyét kérdőjelezi meg. Helyben viszont, amit leraktunk, azt mutatja, hogy Jámbor András az ellenzék vezetője.”

A 2024 novemberében nekünk adott interjúban még egyértelműbben fogalmazott: „Két feladatom van. Az egyik az, hogy helyben megőrizzük, amit elértünk, esetleg még növeljük is a kormányváltó többséget. A másik feladat pedig azoknak a vidéki településeknek, körzeteknek a támogatása, amik most még fideszesek, de szükségünk lesz rájuk a kormányváltáshoz. Én itt vagyok, tehát én indulni fogok. Ha a Tisza ráindul egy sikeres helyi ellenzéki közösségre és képviselőre, akkor nekik kell megmagyarázniuk, hogyan nem veszélyezteti ez az ellenzéki helyi közeg győzelmét a Fidesszel szemben.”

Tudni lehet, hogy a Jámbor mögött álló mozgalom, a Szikra belső gondokkal küzd, ismertebb politikusai (Schulz Nóra, Sudár Orsolya) kiléptek a mozgalomból, a belső konfliktusokról a Mércén lehet olvasni – maga Jámbor András is igyekezett az utóbbi időkben kevésbé hangsúlyossá tenni szikrás kapcsolatát, a kampánynyitóján és utána is a függetlenségét hangsúlyozta.

FRISSÍTÉS:

„Jámbor András belebukott a Diószegi utcaiak elhelyezésének ügyébe!” – reagált a Józsefvárosi Fidesz. Közleményükben azt írták, Jámbor András kitarott amellett, hogy akadályozni kell az NKE-fejlesztésben érintett, rossz állapotú bérházakban élők jobb lakáshoz jutását, amit a kormány vett a kezébe, és ez visszatetszést keltett az emberekben. Bejegyzésük végén úgy fogalmaznak: „Így legalább nem szalad bele egy csúfos vereségbe. Mert aki a lakosok ellen lép fel – legyen az Jámbor András, Pikó András vagy éppen a Tisza Párt –, az nem győzhet sem Józsefvárosban, sem Ferencvárosban!”

Jámbor András 2022 áprilisában 47,59 százalékos eredménnyel nyerte meg a Józsefváros–Ferencváros egyéni választókerületet, ezzel megszerezte a parlamenti mandátumot. Ellenfele a Fidesz-KDNP színekben indult Sára Botond 42,48 százalékkal végzett mögötte.

Írtunk a Tisza Pártnak is, hogy ki indul a Budapest 2-es oevk-ban (ez lesz 2026-ban az eddigi 6-os kerületet jelentős részben magában foglaló új választókerület), illetve mikor lehet ezt megtudni – ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.