Oscar-díjas óvodapedagógus a Tolnai utcában

2023. október 30.

Józsefvárosi ovisok a Föld körül

A gyerekek igényei is folyamatosan változnak – a nemrég még jól működő pedagógiai eszközökkel és módszerekkel sem feltétlenül lehet már eredményt elérni.

Hieroglifákkal kiírt feliratot kell megfejtenie a felnőttnek, ha a Tolnai utcai ovi Katica csoportjának termébe bebocsátást szeretne nyerni. Nagy izgalmamban óvónői segítségre volt szükségem, ám a helyes válasz kimondása után beléphettem az egyáltalán nem átlagos terembe: a falakat, ablakokat egyiptomi szimbólumok díszítik, én pedig Gizában, Tutanhamon fáraó piramisának bejárata előtt találtam magamat. „Úristen, mennyi arany!” – kiáltott fel az egyik kisfiú, amikor a teremben körülnézve tekintete a rézedényekre tévedt.

Kalandok a piramisban

A piramisban akadályokkal tűzdelt folyosó vezetett a fáraó szarkofágjáig. A gyerekek egymástól tisztes távolságot tartva indultak leküzdeni az akadályokat és felfedezni a sírkamrát. Először kúszniuk kellett, majd apró lépcsőkön váltott lábbal fellépniük, egyensúlyozni a földre fektetett hajókötélen. Ezután egy kisebb dobogóra ugrottak, majd egyik lábukról a másikra szökkenve értek el a homokbuckákig. Ha sikerült azon átlépdelniük, egy aranykapu előtt találták magukat. A plafonhoz rögzített trapézon kellett függeszkedniük felhúzott térdekkel, majd egy billenődeszkán egyensúlyozva hintázni és közben elszámolni tízig. Így értek el a – belsejében szkarabeuszbogarakat rejtő – szarkofágig.

Ha megunták az akadálypályát, halotti maszkot készíthettek Tutanhamon maszkjának mintájára, vagy régészkedhettek: ecsettel sepregethették ki a homokszerű anyagból az aranyszínű papírból készült pénzérméket, de a labirintus-rejtvény megoldásán is törhették a fejüket. Az óvó nénijük, Szabó Beatrix közben mesélt nekik. Elmondta, miért van kék csík a fáraó maszkján, miért építettek akadályokat az egyiptomiak a sírkamrák belsejébe, és milyen bútoraik voltak az ókorban. Egy rövidke ismeretterjesztő film és az egyiptomi zenére lejtett tánc után Papirusz mesehősé lett a főszerep. Az ebéd előtti kvízjátékból kiderült, hogy a Katica csoportban már tudják, hogy a világ leghosszabb folyója a Nílus. Lesz még ékszerkészítés, kalandozás lámpákkal a sötét pincében, ahol a gyerekek ókori öltözetre is lelhetnek. A kiruccanást állatkerti tevegeléssel zárják.

Katicáéknál nem újdonság, hogy ilyen kalandok érik a gyerekeket. Bea néni maga is szeret utazni, és bár még nem sok helyét járta be a világnak, több országba is elkalauzolta a kicsiket. Ellátogattak az Antarktiszra, Grönlandra, Arizónába, felfedezték Dél-Amerika őserdeit, bejárták a Duna magyarországi szakaszát. Tavasszal Nepál kultúrájával ismerkednek meg. Az óvónő foglalkozásait az oviban úgy emlegetik, hogy „25 gyerek a Föld körül”. Egy-egy komplex projekt néhány hetet ölel fel, és lefedi az óvodában elvárt kognitív- és mozgásfejlesztések, foglalkozások teljes palettáját.

Ma már csak élményekkel lehet a gyerekeket lekötni

Szabó Beatrix TSMT terapeuta is. Szerinte a mai gyerekeket már nem lehet az egy évtizede még hasznos módszerekkel lekötni. Újabb és újabb feladatokat, élményeket, kalandokat igényelnek, ezekkel motiválhatók. Egyébként is az élménypedagógiában hisz. „Akkor jó egy óvónő, ha igazodik a gyerekekhez, ha a fejlődésüket segítő eszközöket, módszertanokat keresi. A játékosság nagyon fontos. A gyerek játékként éli meg, mégis rengeteg dolgot megtanul.” A világjárás gondolata a pandémia után fogant meg benne, kárpótolni akarta a gyerekeket, amiért nem mehettek sehová, és rengeteg élmény kiesett náluk is. Szabó Beatrixot kiemelkedő szakmai munkájáért 2022-ben Pedagógus Oscar-díjjal jutalmazták – erre a magándíjra bárki jelölhet arra érdemes pedagógust.

Az óvónő szerint manapság a kiscsoportosok között is nagy eltérések vannak, nem ritka, aki még nem óvodaérett. Elsőként meg kell tanulniuk, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. Például, hogyan fogják a tányért, hogyan üljenek a széken, hogyan közlekedjenek a tornateremhez stb. Az óvónő szerint következetesség kell ahhoz, hogy egy gyerek megállja a helyét az iskolában. „Szerintem ez is szeretet, nem csak az ölelés.”

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 03.
A II. János Pál pápa téren átalakult a közlekedés, két iskola kapott védett utcarészt, és a közlekedésbiztonsági módosítások is megtörténtek – már csak be kell lakniuk a teret az iskolásoknak, a szülőknek, gyalogosoknak, és az autósoknak is.
2026. szeptember 03.
Szeptember 5-én, szombaton délutántól megnyílnak a közösségi kertek a látogatók előtt, kertbejárásokkal, műhelyfoglalkozásokkal, kertmozival is várják az érdeklődőket.
2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.

További cikkek

2026. szeptember 03.
A II. János Pál pápa téren átalakult a közlekedés, két iskola kapott védett utcarészt, és a közlekedésbiztonsági módosítások is megtörténtek – már csak be kell lakniuk a teret az iskolásoknak, a szülőknek, gyalogosoknak, és az autósoknak is.
2026. szeptember 02.
Jövő hét szombaton számos sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők az Orczy-kertben, ahol közvetlenül a józsefvárosi egyesületektől tudhatják meg, milyen lehetőségek várják őket, ha helyben szeretnének sportolni.
2026. szeptember 02.
Néhány éven belül megújul a FiDo park, és zöldebb lesz, mint valaha. A tervezésbe a kerületiek is beszállhatnak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.