A műhely névadója és tulajdonosa, Blum Miklós helyett – idős korára és vidéki lakhelyére tekintettel csak nagyon ritkán jár be az üzletbe – ezúttal Endrődi Zsolttal, az üzlet alkalmazottjával ültünk le beszélgetni, hogy meséljen egy kicsit az üzlet múltjáról és jelenéről. Ő 2006 óta dolgozik az üzletben, így az eltelt majdnem 20 évben igen szoros munkakapcsolatot alakított ki Blum Miklóssal, ezt napjainkban inkább telefonon tartják fent.
A 24. órában
A műhely története a Baross utcában Blum Miklós édesapjával, idősebb Blum Miklóssal kezdődött. Erre a helyre a 70-es években költöztek, amikor lebontották a mai Baross utca 22-ben lévő egykori épületet, melyben eredetileg a családi műhely működött. Az üzletben is található mesterlevél szerint ifj. Blum Miklós sikeres vizsgái után 1974-ben nyerte el a kárpitosmester címet. „Blum úr tisztességes ember, aki mindig a minőséget képviselte a szakmában”, vall a tulajdonosról Zsolt.
Blum úr rendszeresen foglalkozott a szakma iránt nyitott ifjak, tanoncok „kitanításával”, még a szemben lévő iskola (most a Molnár Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) diákjainak is tartott egy időben bemutatókat, foglalkozásokat, hogy a kárpitosmesterséget bemutassa, megszerettesse velük, de ma már nincsenek tanoncok. Blum úr már nem bírja az ezzel járó adminisztrációs terhet. Kárpitosokat ma Budapesten mindössze a Kaesz Gyula Faipari Technikumban és Szakképzőben okítanak.
És egyre kevesebben is akarnak kárpitossal dolgoztatni. Mint Zsolttól megtudjuk, Blum Miklós már az üzlet felszámolásán gondolkozik. Jóval kevesebb és kisebb munkákat vállalnak (pl. székek párnázását), azt is főleg ismerősöknek vagy ismerősök által ajánlott megrendelőknek.
„Az üzlet lényegében lélegeztetőgépen van”,
írja le a jelenlegi helyzetet egy megrendítő képpel Zsolt.
Tehát már csak idő kérdése, mikor tűnik el egy újabb nagy múltú kisiparos műhely Józsefvárosban, talán a 24. órában írjuk ezt a riportot. Utánpótlás szóba sem jöhet, ugyanis a Blum házaspárnak nem született gyermeke.
Nem a nagy nemzetközi áruházláncak bútorkínálata sodorta veszélybe a megélhetésüket? Zsolt szerint nem, hisz javításra mindig szükség van, sőt a modern gyártmányok esetében talán még hamarabb is. De Zsolt is meg van győződve arról – másokkal egyetértésben –, hogy manapság nagyon sok termék élettartama egy behatárolt időre kalibrált. Silányabb anyagból készülnek a termékek, hamarabb elengednek.
Afrikszag, díszgombminták
A műhelyben kezébe vesz egy fából készült, erősen kopott szerszámot és nekem szegezi a kérdést: „Vajon hány évtizedig használtuk ezt, míg így elkopott?” Azt sejtettem, hogy a szerszám nem mai darab, de valószínűleg időtállóbb sok napjainkban gyártottnál.
Zsolt ugyanis körbevezet a parányi műhelyben, ahol javításra váró székek és különböző korszakok bútorstílusairól készült rajzok láthatóak. Emellett két Blum Miklósnak kiállított szakmai oklevél, speciális szerszámok, fotel és kanapé borítását lezáró díszgomb minták. A hátsó raktárban epedák, zsákokba gyűjtött ún. afrikanyag sorakozik, mely utóbbi egy afrikai törpepálma szárított levele, amit töltőanyagnak használnak a bútorok párnázásához.
Minden lehangoló téma ellenére Zsolt egyszer csak elemébe kerül, amikor a szakmához kapcsolódó jellegzetes tárgyakat mutogatja meg. Lelkesedéssel szagolunk bele az afrikos zsákba, amelynek szénára emlékeztető illatát Zsolt különösen kedveli.
Húsz évig elvolt, most betörték
„Tudom, hogy a fiatalság megszépíti a dolgokat, de akkor is, a korábbi korszakot nyugodtabb, kiszámíthatóbb világnak éltük meg”, kesereg Zsolt. Példaként hozza fel az üzlet bejárata mellett található üvegtáblát, amely évtizedeket kibírt, de az elmúlt két évben valaki rosszindulatból betörte.
Az utcában működő egyéb műhelyekkel tartották a kapcsolatot, sokakat személyesen is ismertek, kiemeli például a Tasnádi-féle szűcsműhelyt. Az is megszűnt azóta, erről egy korábbi lapszámunkban olvashattak:
Fotók: Marton Réka Zsófia
