„Amikor apám kezdte a szűcs-szabász mesterséget a háború előtt, 600 szűcs volt csak Budapesten, amikor én kezdtem, még közel 300-an voltak, ma 18-an, ha vannak” – kezdi Tasnádi István, a József körút 19. alatt található üzlet tulajdonosa. A bolt 84 éve működik a kerületben: Tasnádi maga 57 éve dolgozik a körúti átjáróházból nyíló szűcsműhelyben, még édesapjától vette át 1980-ban. Az idősebb Tasnádi a háború után vett ki egy Baross utcai műhelyt a szülészeti klinikával szemben. Változott a politikai rendszer, s végül 1961-ben elvették tőle, mert az volt a párthatározat, hogy kisiparos nem működhet főúton. Több helyiséget is ajánlottak, végül az átjáróház lett a befutó.

Nincs keletje a minőségi kézimunkának

Mára szinte elfogytak a szűcsök, ennek több oka is van. Az egyik, hogy 33 éve nincs szűcsképzés. Aztán jött az „úgynevezett állatvédelem, ami egy álságos marhaság”, mondja Tasnádi. „Győzött a műszőrme-lobbi. Az persze csak keveseknek jut az eszébe, hogy a műanyag műszőrme gyártása legalább olyan kártékony, mint a műanyag evőeszközé, poháré, PET-palacké. De jó cipész, szabó, varrónő sincs már nagyon. Képzés sincs.”

Tasnádi műhelyében nincs sok gép: van egy szőrmevarrógépe és egy sapkatágítója. Egyszálas hurkolóvarrással varrják a szőrmét, fogóval, tűvel, a munka java kézzel történik. Minden munka tenyészállat szőrméjéből készül, itthon egyedül a vörös rókát lőtték a vadászok.

Egy szőrmekabátot összeállítani sok idő. Ha kisebb állat bőrét használják, akár 300 órát is igényelhet egy szép kabát elkészítése. Egy bunda ma 200 ezer forinttól indul, a határ a csillagos ég. Két éve egy bemutatón egy 7,2 millió forintot érő cobolybundát mutattak be. A csincsillából készült bunda körülbelül fele ennyibe kerül, de egy jó nerckabát is 1-2 millió. Erre itthon sok vevő nincs, ma kevés magyar engedheti meg magának, hogy bundája legyen. Az Andrássy úton vannak jó üzletek, de csak külföldiek vásárolnak.

A szűcsök nem tudnak versenyezni a plázák silány minőségű, de jóval olcsóbb termékeivel. „A plázás bőrdzsekiket állandóan hozták javítani, gyorsan tönkrementek. Jó anyagot érdemes beszerezni, de úgy drága lesz a végtermék. Főleg itthon ment ki a divatból a bunda, de ha télen megáll egy olasz turistabusz, a nők többségén jobbnál jobb bundák vannak. Itthon megveszik a kínai pufidzsekit, hordják két évig, kidobják, vesznek megint újat. Nem bántja a moly se, vigyázni se kell rá, olcsó.”

Laptoptartó bunda

10-15 éve már nem is igazán készít Tasnádi bundákat. Sapkát, gallért, kapucnicsíkot, táskát, mellényt kértek tőle az utóbbi években. Sokszor a régi megunt, nem használt bundakabátokat vitték be hozzá, és mellényt, díszpárnát, takarót kértek belőlük készíteni. „Volt egy nagymama, aki három régi bundájából kért egy nagy takarót, hogy tévézéskor ne fázzon. Egy vevő meg Svájcból hordta ide a régi bundákat, hogy takarót, nagy szütyőt, táskát, laptoptartót csináljak belőle.” Bundát utoljára 6 éve készített egy hölgynek.

Különleges rendeléseiről is mesélt Tasnádi. Amikor az Állami Operaház új rendezésben készült az Othellóra, neki földig érő nercbundát, Jagónak meg perzsabundát kértek. Különleges igényeik voltak, háromszor szedte szét és alakította újra a tervező elgondolása szerint az uszályszerű hosszú kabátot. Volt, aki nyestkutyaszőrmét hozott, megrendelte interneten Litvániából, és lett belőle egy 9 kilós bunda. „Erős anyag, erős a bőr és a szőr is, kérdeztem, el fogja tudni cipelni? Azt mondta, el, és a tetejébe még egy nagy gallért is kért.  Megcsináltam.” Ruttkai Éva állandó vevő volt nála, Miller Lajos operaénekes is, aki fodrászhoz is ide szembe járt, de Tolnai Klári és Fehér Klára író is visszajárt hozzá.

Lehúzza a redőnyt

57 éve jár ide mindennap, a helyiség is jó ideje sajátja: 1993-ban vette meg. A bundaszezon októbertől márciusig tartott, Tasnádi idén májusban zár be, végleg. Nincs elég munka, átadni pedig nincs miért és nincs kinek, gyerekei is mással foglalkoznak. Pár eszközt a Józsefvárosi Múzeumnak fog adományozni, de van, amit megőriz, például a számára eszmei értéket képviselő nagy tükröt, ami még az apja szalonjában volt kint a falon.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf