A HVG megírta, hogy szeptember 1-jétől érvénybe is léphet az új kata-rend, ha elfogadják, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a cégeknek egyéni vállalkozóként bedolgozó szabadúszók működését. Azaz továbbra is működhetnek, csak a kata nem lesz számukra is választható adózási forma, átállhatnak viszont a szintén közkedvelt átalányadóra.
Kata rendszerben számlázni innentől kizárólag magánszemélyeknek lehet, cégeknek nem,
az új szabályozás kimondja, hogy a katások „a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók” lehetnek.
A történet egyik hozadéka, hogy ezzel a húzással a bújtatott foglalkoztatás lehetőségét is kilövik, ami az államháztartásnak pozitívum, viszont kérdéses, hogy a cégek a bejelentést vagy a feketén foglalkoztatást választják-e majd a bújtatott munka helyett. Sajnos nagyon naiv gondolat lenne azt remélni, hogy innentől mindenki legálisan, teljesen bejelentve dolgozhat és ez a lépés a munkavállalók érdekeit szolgálja – de ez már a NAV gondja lesz.
Talán az egyetlen jó hír az, hogy 18 millióra emelik az éves keretet, bár jellemzően pont azok a kisvállalkozók, akik a lakosság részére nyújtanak szolgáltatást nem termelnek annyi bevételt, hogy kihasználják a 18 milliós keretet.
Megszűnik a kedvezmény azoknak is, akik nappali tagozaton tanulnak vagy bejelentve legalább heti 36 órában dolgoznak, ők eddig havonta 25 ezret kellett fizessenek, innentől mindenkinek egységesen 50 ezer forint havonta a kisvállalkozói adó.

Ígérték, hogy a társadalombiztosítási és munkanélküli ellátások esetében magasabb alappal lehet majd számolni, ez mégsem változott, mindenki havi 108 ezer forint alappal számolhat – ez gyakorlatilag változatlan, tehát ennyi összeg után jár a nyugdíj és tb-ellátás.
Akik nem kívánnak tovább katázni, azoknak szeptember 25-ig kell dönteniük, akik pedig átalányadózásra állnának át, október 31-ig jelenthetik be a változást az adóhivatalnál.
A kormány mindezt már kedden a Parlament elé vinné sürgősségi eljárással.
Frissítés: időközben már kedd délelőtt 10 órára tüntetést is hirdettek a Parlament elé:
Nyitókép: Pixabay