Kiadták a legjobb magyar középiskolák rangsorát

2021. október 19.

Két kerületi gimnázium is az élmezőnyben

A HVG-n megjelent a legjobb középiskolák 2021-es rangsora, két nyolcadik kerületi gimnázium is bekerült a top 10-be.

A HVG összesítése szerint két budapesti gimnázium vezeti a mezőnyt holtversenyben, az egyik közülük a Horváth Mihály téri Fazekas Mihály, mely évtizedek óta az élen végez, a másik az ötödik kerületi Eötvös József Gimnázium – írja az Index.

Fotó: Huszár Boglárka

Épphogy csak lecsúszott a dobogóról a negyedikként végzett Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, szintén Józsefvárosból. Az első 10 helyezett közé egyébként szinte kizárólag budapesti középiskolák kerültek, egyetlen kivétel a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 8. helyezésével.

Néhány megye elég rosszul szerepelt, Tolna és Békés megyéből például egyetlen intézmény sem került be a legjobb 100 közé, a Dunától keletre pedig egyedül Baján van helyezést elért gimnázium, ami nem megyeszékhelyen található.

Fotó: Nagy Dániel

A listán található iskolák egyötöde, pontosan 20 egyházi fenntartású intézmény. Az első 10 helyezett:

  1. Eötvös József Gimnázium, Budapest
  2. Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
  3. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest
  4. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest
  5. Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest
  6. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
  7. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest
  8. Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
  9. Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola, Budapest
  10. Szent István Gimnázium, Budapest

Címkép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2021. március 18.
Március 17-én jelentették be, hogy Lovász László magyar matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke Abel-díjat kapott, ami megfelel a matematikai Nobel-díjnak. Lovász a leghíresebb élő magyar matematikus, és annak idején a kerületünkben működő Fazekas Mihály Gimnázium speciális matematika tagozatára járt.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.