Kapcsoljuk az Astoria szálló közterét

Az Astoria olyan közterület, amely valójában nem is létezik. Címjegyzékben nem szerepel, nincs Astoria tér és Astoria 1–3. épület sem. A fontos kereszteződés csak a 2-es metró megállója miatt kapott külön nevet az egyik sarkán álló szállodaépület után. Mégse lehetett Kossuth Lajos utca/Rákóczi út/Múzeum körút/Tanács körút megállónak nevezni. Történelmi alapon hívhatnánk akár Hatvani kapu metrómegállónak is az Astoriát, épp csak a kaput nem találná senki – csak egy táblát az Astoria aluljáróban, hogy a maradványai a burkolatok mögött rejtőznek a földben –, mivel azt már 1808-ban elbontották. Igaz, a Normafát is hiába keressük a Sváb-hegy csúcsán, amióta a névadó, vihartépte, koros bükkfát 1927-ben végleg elpusztította az utolsó villámcsapás.

A XVIII. és a XIX. század fordulóján kezdték elbontani a Pestnek addigra már kissé szűk városfalat, amelynek vonalát az Ország út (a későbbi kiskörút) követte nagyjából. Az egyre fontosabb körutat pedig e ponton keresztezte Pest legfontosabb – akkor még egyetlen –, a Dunával nem párhuzamos sugárútja. A kapu maga a mai belvárossal megfeleltethető Pestet és az akkor még külsőnek számító kerületeket választotta ketté, a tengelyében haladó Kerepesi út pedig Terézváros és Józsefváros határa volt. A belső Kerepesi utat ugyanis csak 1906 óta hívják Rákóczi útnak, a Kossuth Lajos utca pedig – emlékezzünk a kapu nevére – Hatvani utca volt korábban. Elhelyezkedése miatt a kereszteződés már azelőtt fontos csomópont volt, hogy Hikisch Rezső és Ágoston Emil tervei alapján megépült volna a nevében a New York-i Waldorf-Astoriát idéző szálloda 1914-ben.

A régi, régi Nemzeti

A Hatvani kapu lebontásáig zajos vásárokat tartottak itt, 1820-tól pedig megnyitott a híres-hírhedt Zrínyi Kávéház és Fogadó. „Az egyetemi fiatalság – élén a mindig és mindenben legelől szereplő jogászokkal – a múzeummal szemközti Wimmer és a Hatvani utca sarkán, a mai Astoria-szálló helyén állott Zrínyi-kávéházban szórakozott. Annak előtte, a harmincas, negyvenes években zajos, mozgalmas életéről, hamiskártyásairól, csaló billiárdjátékosairól, zugügyvédeiről, uzsorásairól, sűrűvérű, féktelen jurátusairól és egyéb »úri betyárjairól« hírhedt zenés tanya volt a Zrínyi-kávéház, amelyben 1820 körül egy cigánybanda élén Csermák Antal, a hányatott életű, tragikus sorsú híres hegedűművész és zeneköltő keresett játékával sok pénzt.” (Részlet Morlin Adorján az Új Idők 1942. február 15-i számában megjelent Kávéházak a régi Pesten című cikkéből.) Az akkor még „névtelen” Astoriának a Zrínyi Kávéházzal szembeni, józsefvárosi sarkán állt egykor az első Nemzeti színház. A további sorok erről a sarokról szólnak.

1837-ben nyílt meg a Kerepescher Strasse 3. alatt a Pesti Magyar Színház, amelyet 1840-től hívtak Nemzeti Színháznak, miután országossá vált az intézmény. A Zitterbarth Mátyás által tervezett reneszánsz stílusú épületet 1875-ben egy tűzvész után Szkalnitzky Antal tervei alapján klasszicista stílusban állították helyre, illetve inkább átépítették. Ekkor egy bérházat is hozzáépítettek a korábban szabadon álló színházépülethez. 1908-ban a társulatot áthelyezték, 1913-ban pedig lebontották az első Nemzeti Színház épületét. Az egész tömb maradványai az 50-es években még álltak, sorsukat a metróépítés pecsételte meg, akárcsak a Blaha Lujza téri, második Nemzetiét. Az elsőt ekkor már „a réginek” hívták, akárcsak ma az 1964-ben lebontott másodikat.

Hruscsov az Astorián

Az Astoriához „eredetileg nem terveztek állomást, ám az Erzsébet híd befejezéshez közeledő újjáépítése indokolttá tette, hogy a kiskörút sarkánál a metró elérhető legyen. Így történt, hogy a metróhoz kapcsolódó gyalogos aluljárók közül elsőként az Astoriát építették meg 1963-ban, hét évvel a metró első szakaszának átadása előtt” – írta Radó Dezső a Beszélő 1997. január–júniusi számában.

„A munkát a metrót is építő vállalat, a KÉV (Közlekedési Építő Vállalat) végezte. Nekünk, kertészeknek négy betonrekesz jutott a tér egy-egy sarkán, hogy színes virágokkal foglaljuk keretbe a művet. Hruscsov még bajt kever majd nekem ezekkel a virágfelületekkel. A munka elkészült, ám annak minőségét egy kisebb robaj jelezte, amikor az álmennyezet egy része leszakadt. Szerencsére az ünneplő közönség – Gáspár Sándor elvtárs és kísérete – már régen hazament. […] 1964. március 31-én Nyikita Szergejevics 11 napos látogatásra Budapestre érkezett. Mi csupán egy nappal előtte értesültünk az eseményről, ám azzal az ukázzal, hogy Budapestnek virágba borulva kell Hruscsov lába előtt hevernie. Mindezt megkaptuk március 30-án délben egy mennydörgő szózat keretében, amelyből megtudhattuk, hogy a magyar–szovjet barátság milyen, Hruscsov pedig minden, ami fontos nekünk” – írja Radó.

Az ukáznak végül úgy tudtak eleget tenni, hogy az igazgató, egy főosztályvezető és két osztályvezető maga látott munkának. A visszaemlékezés szerint az éjszakai ültetés mégis happy enddel végződött: „Úgy éjfél felé, jól kiizzadva, felötlött bennünk, hogy sört kellene inni, mert két teherautó-fuvar között erre idő is kínálkozna. Betértünk a legközelebbi vendéglőbe, a Ferenczy István utca elején, ám rövid úton kirúgtak bennünket. Közölték, hogy ez nem kültelki kocsma, ahová minden jöttment beléphet. Mi pedig elnézést kértünk, amiért a munkásosztály államába képzeltük magunkat, és röhögve szomjaztunk tovább. Úgy éjjel két órára befejeztük az ültetést. Egyébként Hruscsov valóban felfigyelt a virágokra, mert kijelentette, hogy a télből a tavaszba érkezett. Amúgy az illetékes pártszervek – akik akkor már régen legyőzték a természetet – valóban kellemes tavaszról gondoskodtak.”

A metróépítés után visszamaradó parkocska – lényegében egy zöld gyepfolt meg némi parkoló – beépítésére később sokféle terv született. Ebből mutatnánk be a legizgalmasabbat.

Ikertornyok az Astorián

Kismarty Lechner Kamill 1914. március 15-én született, apja, Lechner Loránd és nagybátyja, Lechner Jenő egyaránt építészek voltak. A név nem véletlenül ismerős, nagyapja, Lechner Gyula ügyvéd és festőművész, a Fővárosi Ipariskola tanára, Lechner Ödön bátyja volt. A Kismarty előnevet már Kamill életében vette fel a család ezen ága. 1963-tól a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál, a BUVÁTI-ban dolgozott, e minőségében tervezett két egyforma, csonka kúp alakú üvegtornyot a Nemzeti Színház által hátrahagyott üres telekre 1970-ben.

A Műszaki és Természettudományi Egyesületek (MTESZ) székházának szánt „ikertornyok” terve erős hasonlóságot mutat a jeles építészdinasztia sarjának a szintén 1970-es Wien SUD nemzetközi tervpályázatra beadott terveivel. Nem véletlenül, ahogy Seidl Krisztián írja erről az Építészfórum oldalán: „1963-tól a BUVÁTI munkatársa, ahol harcol a szervezet kötöttségei és állami irányítása ellen, kritizálja a bürokráciát. A simulékonyság hiánya miatt feletteseivel gyakran összeütközésbe kerül, de mindezek ellenére még számos budapesti iskolát tervez és a vállalat keretei között készíti el 1970-ben a Műszaki és Természettudományos Egyesületek székházának tervét is. Az Astoria terepszintjétől elemelt, kör alaprajzú épület koncepciója későbbi munkáiban is megjelenik.”

„Kismarty-Lechner Kamill nem csak az iskola- és lakásépítés jelentős újkori úttörője, nevéhez a várostervezés területén is köthetők újítások. A zsúfolt, magasházakkal történő beépítés helyett egymástól távol álló, középmagas, teraszos szerkesztésű, a természetes környezet felett lebegő komplex házakat részesít előnyben. A szerkesztésben lágy vonalvezetéssel a természeti előképekhez nyúl vissza. Ezeket az elveit mutatja be a Wien SUD 1970-es tervpályázatában, ahol lábaknak tűnő, 2-3 szintes középmagokon álló, kör alaprajzú, teraszos épületeket tervez. […] Utolsó nagy munkáját, a Baross tér rendezését elveszik tőle, de koncepciójának elemeit mégis átveszik. Az állami tervezőirodákkal vívott konfliktusai miatti áthelyezések után már nem valósulnak meg munkái, 1978-ban nyugdíjazzák. Az idős mester ekkor is kiáll az építészeti minőség és a város előrelátó kialakítása érdekében. A Lechner Ödön halálának évében született Kismarty-Lechner Kamill sorsa hasonló a szecessziós mester utolsó éveihez – munkáit elveszik, új megbízást nem kap.”

A telek sorsa végül nem ez lett. Amint Bán Dávid írja az Építészfórumon: „A metróépítés alatt felvonulási épületek, utána parkoló foglalta el a foghíjtelket, majd 1988-ban döntöttek annak beépítéséről. Egy svéd–magyar vegyesvállalat megalapítása után, három évvel később fejezték be a Zalaváry Lajos tervezte Kelet–Nyugat Kereskedelmi Központot, az ország első modern, ’A’ kategóriás irodaházát […]. Oldalán, a buszmegállónál Horváth János szobrászművész mészkő emléktáblája emlékeztet a régi Nemzeti Színházra.”

Az első Nemzeti Színház épületéből származó oszlopfő – amely sokáig e telken állt – pedig átkerült a Boráros térre és ma is ott áll.

Nyitókép: Fortepan