Voltunk már pár közmeghallgatáson és lakógyűlésen, de olyanon még soha, amit télvíz idején egy templom lépcsőjén tartottak volna meg az utcai lámpák fényében. Most azonban ilyesmire invitált minket Szarvas Koppány Bendegúz, a Századosnegyed momentumos önkormányzati képviselője a MÁV-telepre, a Tbiliszi térre.

Néhány szót a helyről is fontos szólni, mert a MÁV-telep vagy Jancsi-telep az egyik szép budapesti példája a közösséget – eredetileg a az Északi Főműhely és MÁV dolgozóit – kiszolgáló tervezett városrésznek. 1894-96 között a Salgótarjáni út és a vasúti vágányok közötti területen épült meg ez a pár utca, akkor igen korszerűnek számító épületekkel. A telepnek saját katolikus temploma van a helyi főtéren, a Tbiliszi (korábban Vagon) téren, a telep józsefvárosi részén, ami mindössze néhány utcából áll. A telep kőbányai felét mára a Hungária körút túloldalán a villamossal együtt kilenc forgalmas sáv választja el innét. Aki nem ismeri a környéket, könnyen elvéti a bejáratot, mert a Hungária körút felől magas zajvédő fal húzódik, és csak egy pár méteres jelöletlen megszakítás van falon, ahol be lehet hajtani.

A zajvédelemre nagy szükség van, mert még így is jól hallatszik a forgalom.

A telep másik két oldalát villamos és vasúti sínek zárják közre, így az egész olyan, mintha egy sziget lenne. A körút vonalában, a Hidegkúti Nándor Stadion és a Századosnegyed található, a Kőbányai út felé, a síneken túl hatalmas üres térség, amit most a gaz ver fel, és

Ahogy az egyik lakó mondta,

„ez egy falu itt”,

és amit láttunk, valóban inkább falugyűlésre emlékeztetett, ahol egymás jól ismerő szomszédok szinte egymás szavába vágva hozták elő a gondjaikat. Negyven-ötven ember gyűlt össze a templom előtt, az itteni 72 lakás közel fele biztosan képviselve volt. A Józsefvárosi MÁV-telepért egyesület szervezte a találkozót, s jól felkészültek a hidegre, mert pogácsát hoztak magukkal és forró puncsot. Pikó András is ivott egy pohárral – az alkoholmentes változatból – mielőtt a lépcsőre áll volna az emberek elé.

Szarvas Koppány Bendegúz nyitotta meg pár szóval az eseményt, azt kérve, mindenki mondja el, amit fontosnak tart. Szarvas ügyelt rá, hogy minden jelentkező szót kaphasson, de

a beszélgetés nem volt moderálva, nem volt hangosítás sem.

Szó volt arról, hogy jön majd a kántor, de végül nem jött, és végig kint folyt a szabadban a beszélgetés. Pikó András is mondott pár bevezető szót, megemlítve, hogy ez az első alkalom amikor nem közösségi fogadóórán találkozik az emberekkel, hanem meghívásra megy el egy lakóközösséghez, és reméli, ezentúl ez gyakoribb lesz, mert két év után most értek el az önkormányzati munkában oda, hogy „már kifelé is könnyebben látunk”.

A MÁV-telep életében nemrég új korszak kezdődött, mert az önkormányzat – a régen tett ígéretet teljesítve – eladta a bérlőknek az utolsó három ház lakásait is. Ezeket a lakásokat a bérlők saját költségen újították fel, de az eladásukra már nem került sor a telep más lakásaihoz hasonlóan.

Az új tulajdonosoknak Kővári (Földi) Éva, a helyi egyesület elnöke házirendet osztogatott,

hogy immár tulajdonosként milyen szabályokat kövessenek a telepen. Egyemeletes, pár lakásos házak szegélyezik ezt a pár utcát, mégis, mint egy társasházban, közös együttélési szabályokhoz alkalmazkodnak. Hogy ez mennyire jól működik az életben, egy óra alatt nem derült ki, de az igen, hogy úgy ismerik egymás problémáit, mint az egy házban élők.

A legtöbb panasz a JGK munkájával kapcsolatban hangzott el.

A telep sok házában a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ látja el a közös képviseleti feladatot, a panaszok szerint nem túl hatékonyan. Az egyik lakó szerint nem cserélik ki a kiégett lépcsőházi égőket, a másik évek óta vár egy kéménybekötésre. Az egyik épületben elmaradt a bekötés a szennyvízhálózatra,

Az eleinte udvarias távolságot tartó tömeg, ahogy belelendültek a panaszok sorolásába, egyre szorosabb kört alkotott Pikó András körül, és miközben az válaszolt a kérdésekre, az emberek egy része maga is magyarázni kezdett.

Emiatt volt némi hangzavar, Szarvas Koppány Bendegúz pedig eszeveszett tempóban jegyzetelte a hallottakat a telefonjába.

Pikó a legtöbb esetben nem tudott konkrét megoldást javasolni, illetve a hivatalos utat ajánlotta, de nem is ez volt a cél, hanem a gondok megismerése. Arra azonban ígéretet tett, hogy ha neki is elküldik a panaszt a polgarmester@jozsefvaros.hu e-mail címre, akkor személyesen is figyelemmel kíséri az ügyek alakulását.

Az egyik házban a szomszéddal van gond, aki

kétszáz csirkét és galambot nevel a közös tárolóban,

és nem hajlandó ezen változtatni. Erre létezik kerületi szabályozás, aminek alapján intézkedni lehet, mondta Pikó, majd megosztotta a saját élményét, amikor húsz évvel ezelőtt a szomszéd lakásban élt egy elszánt postagalamb-tenyésztő, s lehetetlen volt a bűztől szabadulni.

Most, hogy már szinte mindenki tulajdonos lett a telepen, megfogalmazódik a félelem is attól, hogy a még szabad önkormányzati lakásokba ki fog még beköltözni. Persze efféle aggodalom másutt is megfogalmazódik, de itt ez mint az egész közösséget érintő probléma merült fel, mert ez egy viszonylag zárt közösség. Mivel a lakások kiutalása normatív feltétel szerint történik, Pikó nem tehetett ígéretet arra, hogy kijönnek-e majd egy új szomszéddal vagy sem.

A normatív szabályozás nem mindig kellemes, de igazságos,

erre utalt Pikó válaszában arra a felvetésre, hogy az egyik házban üresen álló kicsi lakást nem lehet-e hozzácsatolni egy lakáshoz, „a lányomnak szeretném megcsinálni”, mondta a kérdés felvetője. Erre nincs lehetőség, Pikó arra hívta fel a figyelmet, hogy ha ezt megengednék, hasonló kérések tömegével árasztanák el az önkormányzatot, nekik azonban a lakásra várók problémáit kell megoldaniuk, és azt csak mindenkire egyformán érvényes szabályok szerint lehetséges igazságosan.

A telep nagy részét határoló vasúti pályát nemrég bővítették, azóta nőtt a zajterhelés, ráadásul a kerítést is elbontotta a MÁV, a beígért zajvédő falról pedig még hír sincs, panaszkodtak. Pikó szerint itt nincs sok lehetősége az önkormányzatnak, a zajvédő falat a MÁV-nak kell felépítenie. Mindenesetre meg fogják keresni őket, és megpróbálják elérni, hogy minél előbb építsék fel a falat, a kerítés visszaépítésére meg kötelezni is tudják. Az emberektől azt hallottam,

már három ember lelete halálát a sínek között, amióta nincs kerítés,

igaz volt köztük részeg és öngyilkos is, de a kerítés őket is távol tartotta volna.

Felvetődött az utcai oszlopokra helyezett muskátlik kérdése is, amiről mi is írtunk, hogy miként oldották meg virágosítást helyi összefogással.

De valami újat kell kitalálni, másféle folyondárt, mondta Pikó, mert a muskátli éves pótlása súlyos tízmilliókat emészt fel. Abban maradtak, hogy erre közösen keresnek majd megoldást az egyesület segítségével.

Egy óra múlva a polgármestert elengedték, de mielőtt elment volna, még pár lakóval megnézett néhány problémás házat is. Az emberek még maradtak, mert volt még egy napirendi pont, ami közös döntést igényelt, a szemétszállítás rendezése. Eddig ugyanis, amíg az önkormányzatnak jelenetős tulajdoni része volt, az önkormányzat szemétgyújtó konténereket helyeztetett ki, és oda gyűjtötték a szemetet. A lakások eladásával megszűnt a konténerek bérlése, és a közösségnek át kell állnia házankénti kukás rendszerre. Legalábbis nemrég egy aláírásos szavazáson egy kivételével egységesen így határoztak, az egyetlen ellenszavazó pedig ezóta elköltözött. Ezeket már Kővári Éva mondta el, és ismertette a kukák díjait is. Itt lehetett érzékelni, hogy ez a közösség valójában most vált felnőtté, az önkormányzat kilépésével, mert

kicsit mintha meglepődtek volna, amikor a szemétszállítás díjával szembesültek.

Nem vártam meg a végeredményt, de biztos vagyok benne, hogy végül dűlőre jutottak, hiszen már azt is letesztelték a szemétszállítókkal, hogyan fog tudni a kukásautó végigmenni a szűk utcákon, s hol nem szabad az utcán hagyni a kocsit emiatt.

Nyitókép: Huszár Boglárka