Kikopni viszont csak az tud valahonnan, ha az valamikor jelen volt valahol. A Fővárosi Roma Önkormányzat által szervezett megemlékezés több felszólalója szerint azonban sosem volt igazán része a köztudatnak a romák elleni sorozatgyilkosság, holott ennyire brutális, rasszista indíttatású, terrorista jellegű bűncselekményeket utoljára a náci-nyilas terror idején tapasztalhatott meg az ország.
A támadássorozat legfiatalabb áldozata az ötéves Csorba Robika volt, halálának napja adja azóta a megemlékezések szomorú apropóját. (2009. február 23-án ölték meg Csorba Róbertet és ötéves kisfiát, Robikát.) Csóka János Pál szerint „itt már nincs beszéd, nem tudunk szavakat találni a felfoghatatlan tragédiára, csak annyit tudunk, hogy
gyerek nélkül nincs jövő, Robikának pedig elvágták az életvonalát”.
Kitért arra, hogy eleinte a rendőrség nem vette komolyan a bűncselekményeket, cigányok egymás közötti leszámolásáról, uzsorakamatokról beszéltek, és eszükben sem volt az, hogy a gyilkosságoknak rasszista indíttatása lehet: „félrevezettek bennünket”.
Bősz Anett főpolgármester-helyettes szerint egy gyalázat emlékével kell együtt élnünk, de ma sincs arra magyarázat, miért hazudtak arról, hogy mi történt. (A nyomozást azóta számosan kritizálták, legtöbbször az a vélemény kerül elő, hogy csak a gyilkosság végrehajtóit ítélték el, de a felbujtók kilétére máig nem derült fény.). Bősz szerint
újra itt van az a gondolat, ami gyilkolni képes.
A gyilkosságokat az egész társadalom tragédiájának tartja, és emlékeztetett rá, hogy a fizikai erőszak mindig a szavakkal, a kirekesztéssel kezdődik.
Czuczu Tamás, a XV. kerületi roma önkormányzat elnöke úgy érzékeltette a többségi társadalom romákhoz való hozzáállását, hogy „ha bármilyen bűncselekmény történik ebben az országban, akkor az első számú gyanúsított mindig cigány lesz, aztán ha kiderül, hogy mégsem cigány a tettes, akkor elintézik egy vállrándítással, a cigányságra a magyar társadalom teherként tekint”. Végül annyit mondott: „Isten arra tanít, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek,
de felejteni, azt nem fogunk.”
Hidvégi B. Attila újságíró a száraz adatok felsorolásával kezdte: „9 település, 6 halál, 5 súlyos sérült, 78 leadott lövés, 11 Molotov-koktél, 55 veszélyeztetett emberi élet, 14 hónapon át tartó terrorhullám.” Elmondta, hogy egyre kevesebben vesznek részt az ilyen megemlékezéseken, és hogy a
legnagyobb ellenségünk a közöny.
Szerinte a „Csorba Robika életét kioltó fegyver elsütő billentyűjén nemcsak Kiss Árpád, Kiss István és Pethő Zsolt (ők voltak az elkövetők) ujjai voltak, hanem mindazoké is, akik támogatják, éltetik és szítják a végtelen és féktelen gyűlöletet, akik a szegregáció, az elnyomás, a kiszolgáltatottság, és a gyűlöletkeltésre épülő politika fenntartói és haszonélvezői”.
A magyarországi kriminalisztika történetének egyik legsúlyosabb bűncselekmény-sorozatára emlékezők között ott volt Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, kerületi politikussal nem találkoztunk.
Képek: Huszár Boglárka
