A Mehmed Szultán útra kifutó Főherceg Sándor utczából íródik eme feljegyzés, székesfővárosunk mindig is meglehetős tesz-vesz voltára (is) emlékezvén. Ezen közterületek amúgy ma a Múzeum körút és a Bródy Sándor utca nevet viselik, a cirkálmányos elnevezéseket pedig az Időgépről puskáztuk. Időbélyegek, lenyomatok nyomában járunk, mert ez számunkra kedves tevékenység, a múlt fonala, mely következetesen tart az ismeretlen A-ból a még kevésbé tudott B-be, tele van ráaggatódott pontokkal, melyek nem mást jelölnek ki, mint elődeink útját eme sárteke azon szegletén, melynek
neve is van: Budapest.
Alkalmi zsurnalisztánk, Barangó borongott-merengett épp a minap afelett, hogy vajon a Baross utcai társasház, mely régóta hajlékul szolgál őneki, vajh milyen lakótípusoknak adhatott szintén otthont a távolabbi múltban, mi innen azt sejtenénk, hogy a mikrotörténelmek apró cseréptöredékeiből összerakosgatott hiányos, de mégiscsak nagyobb kép szemlélésének óhajától vezérelve.
Ez tehát kutakodásunk momentáni vezérelve, nézzünk hát akkor bele a mélységes mély kútba. Vajon milyen életminőséggel rendelkezhetett Julcher Béla műszaki tanácsos vagy Czeizing Emil czukrász? Haus Mór czipőkereskedőnek és kedves családjának vajon miféle szörnyű sorsot szánt a büntetőként is aposztrofált XX. század a Reiss Zoltán tulajdonolta Baross utcai házban (1916)? Ezek felől maximum tippelgetni van esélyünk, de lakott a házban egy számunkra nem csak szakbarbárilag kedves illető, kinek élete valamivel jobban dokumentált, mint a (feltehetőleg) becsületes kisiparos szomszédaié, ő pedig
Domokos Haraga Balázs hírlapíró,
akinek önmeghatározásai között szerepelnek a „gyorsköltő” és a „távzsurnaliszta” kifejezések is. A beszélő névvel megáldott értelmiségi a kolozsvári Haladás című időszaki lap szerkesztője volt a téves nosztalgiával csak „boldog békeidők”-nek becézett, az indulás évét, 1911-et is magába foglaló korszakban, a periodika pedig szándékai szerint a „modern magyar kultúra folyóirata óhajt lenni”.
A Szegeden megjelenő Délmagyarország kritikusa szerint a küldetés teljesítve lett: „átlapozgatván az új lap első számát, úgy látszik, hogy sikeres és méltó akar lenni programjához” – írta a lap „saját tudósítónktól” névre hallgató munkatársa. A „haladás” szó valamiért nagyon sokat forgott az akkori közéletben, rengeteg sajtókiadvány létezett a korban ezen a néven Beregszásztól Nagykállóig, de persze ahogy most is, mindenki másként képzelte azt, hogy akkor milyen is legyen az a bizonyos IRÁNY. Domokos Haraga Balázs írásaiból nem sok maradt fenn, de az biztos, hogy csakúgy, mint borús homlokú költő-vátesz hatalmasságunk, Ady,
ő sem szívelte a kor legbefolyásosabb, legjelentősebb politikusát, Tisza Istvánt.
Ami Adynál „vad, geszti bolond” (és még sok-sok változatos, kevésbé hízelgő jelző), az Domokosnál bővebb kifejtésre kerül: az elnyomott nép ébredéséről beszél a kőkonzervatív arisztokráciával szemben: „senyvedt, fekélyes, bűzös testű, révedő, szomorú, láznézésű, leköpött, kigúnyolt, keresztre feszített töviskoszorús” tömegekről ír, akiknek kinyílik a szemük.
Maró gúnnyal ír Tiszáról, akinek például azon mondását is pellengérre állítja, miszerint a „nemzetköziség mind merészebben, mind cinikusabb leplezetlenséggel üti fel fejét, s a magyar fiatalság modern prófétái ki akarják a lelkekből ölni a valláserkölcsi világnézetet, a nemzeti ideált”. Ismerős, mondhatni kortalan mondatok ezek, de sajnos – tesszük hozzá.
A progresszív lap, melynek négy korona volt egy negyedévi előfizetése, csupán egy évet élt meg, hősünk később szintén a „kincses város”-ban (Kolozsvár) új lapot alapított, Illusztrált Világ címmel, ez rövid, aktuális, de főleg szenzációs riportokat közölt gazdag képanyaggal. Állandó rovatai a „Bűnügyi krónika” és az „Okkultizmus” voltak, szerzői között ott volt Herczeg Ferenc, Krúdy Gyula, Erdős Renée, de aztán ez a lap is megszűnt, összesen 11 számot ért meg.
Ennyit a gyorsköltő távzsurnalisztáról. A széles internet még tartogathat érdekes információkat emberünkről, de épp itt az ideje fókuszunkat kissé kitágítani, és elmondani,
hogyan is jutottunk el idáig.
A múlt könnyen beszippantja az arra fogékony hajlamosakat, velünk is ez történt, midőn a Hungaricana és Budapest Főváros Levéltárának nagy közös projektjének térképét, az Időgépet böngésztük. A 3D-s Időgép nem csupán történeti adatok lekérdezését teszi lehetővé, hanem a térben és időben történő barangolás lehetőségét kínálja interaktív térképeken keresztül, gyors és egyszerű átlépéssel a különböző időmetszetek között, melyek az 1837-es, 1873-as, 1908-as, 1937-es évek aktuális állapotát mutatják meg, de nemcsak ezek, hanem légi felvételek 1944-ből, valamint egy térinformatikai adatbázis az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatairól is elérhetők itt.
Az Időgép úgy működik, mint egy Google térkép:
„vektorizált térképek ezek, tehát hogy ugyanúgy látjuk az utcákat, a házszámokat, vagy a kiemelt ingatlanokat, mintha egy mai GPS-t használnánk. Az a kulcsa az egésznek, hogy van néhány alaptérképünk az adott korból, és a telekkönyvi adatokat, a közjegyző iratokat, összeírásokat, vagy egyéb nyilvántartási adatokat együttesen meg tudjuk jeleníteni automatizált módon” – mondja Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója.
A lehetőség adott tehát, tessék elmerülni szeretett fővárosunk nem oly közeli múltjában ezen a kiváló platformon, ezen a linken!
