Ma van az egyszülős családok napja

2025. március 21.

Ki lesz 2025 Páratlan Szülője? – várják a jelölteket

Március 21-én van az egyszülős családok napja, az Egyszülős Központ újra meghirdette Páratlan Szülő Díj Pályázatát.

A 2025 Páratlan Szülője díjban azok részesülhetnek, akik saját személyes történetükön keresztül másoknak is példát mutatnak,

erőt és bátorítást adnak.

Magyarországon az egyszülős családok száma 341 ezer, és több mint félmillió 24 évesnél fiatalabb gyereket nevel egyetlen szülő – áll az Egyszülős Központ lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében.

Bővebben itt írtunk róluk:

A központ, amely az egyszülős családok megsegítésére jött létre, 7 éve – 2018-ban – nyitotta meg kapuit Józsefvárosban, és idén március 21-én, az egyszülős családok napján hatodjára hirdeti meg Páratlan Szülői Díj Pályázatát. A pályázattal arra az

elkötelezett és fáradhatatlan munkára

hívják fel a figyelmet, amit az egyedülálló szülők végeznek nap mint nap. A díjra bárki jelölhet gyermekét vagy unokáját egyedül nevelő szülőt és nagyszülőt. Az elismerést több kategóriában ítélik oda, és a nyerteseket kategóriánként egységesen

145 ezer forint pénzdíjjal

jutalmazzák.

Az Egyszülős Központ az elmúlt 7 évben 33 ezer családnak segített táboroztatással, élelmiszercsomagokkal, tisztítószercsomagokkal, laptoppal, szemüveg és lakhatási támogatással. Emellett több tucatnyi szolgáltatással, közösségi programmal várják az egyedülálló szülőket, akik számára

az elszigetelődés az egyik legnagyobb kihívás.

Az Egyszülős Központ 2022 márciusában nyitotta meg budai egységét, hogy a Budán és a budai agglomerációban élő egyszülős családoknak is könnyen megközelíthetők legyenek a szolgáltatásaik.

Az egyszülős családokban a szülők válás vagy haláleset után maradnak egyedül a gyermekeikkel, 80 százalékukban az édesanya tölti be a családfő szerepét, s minden tizedik kisbaba úgy születik, hogy már nincs mellette az édesapja. Ugyanakkor több mint 64 ezer családban az édesapa neveli egyedül a gyermekét – olvasható a közleményben. Az egyszülős családokban

magasabb a sérült gyermeket nevelők aránya,

és jóval nagyobb a szegénységi kockázat, mint a kétszülős családok esetében.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.