Nem finomhangolást, hanem radikális változást akar a MÖSZ

2026. március 06.

Kikéri a polgárok véleményét az önkormányzati szövetség

Online véleménynyilvánító szavazást indít az önkormányzatiság jövőjéről a Magyar Önkormányzatok Szövetsége.

A szövetség az 5 kérdésből álló megkérdezés eredményeire támaszkodna a parlamenti választások után megalakuló új kormánnyal folytatandó tárgyalásokon – azzal a céllal, hogy ne csak a polgármesterek, hanem a polgárok véleménye is ott legyen a tárgyalóasztalnál.

A szavazás háttere

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke, Gödöllő polgármestere azt mondta, a szavazással azt szeretnék felmérni: azok a kérdések, amelyekről az önkormányzatok évek óta beszélnek – feladatok, források, hatáskörök, finanszírozás –, mennyire vannak jelen az állampolgárok mindennapi gondolkodásában.

A szavazás eredménye egy olyan kiáltvány alapját képezné, amelyet a következő kormány asztalára kívánnak letenni, és a jogszabályalkotási folyamatokat generálhatná önkormányzati vonatkozásban.

Az elmúlt időszakban az önkormányzatok és a kormányzat viszonya nem jutott túl a beszélgetéseken, mondta Gémesi György. Navracsics Tibor közigazgatási miniszter ugyan kezdeményezett egyeztetést, de a kormány részéről csak kisebb módosításokról, finomhangolásról esett szó. Ám a MÖSZ álláspontja szerint teljes, átfogó átalakításra van szükség, mert

a jelenlegi rendszerben az önkormányzatok nem tudnak tovább működni.

Az átalakítási javaslataikat már kidolgozták, az anyagot március 20-án mutatják be egy gödöllői polgármesteri konferencián, ahol a szavazás részeredményeit is ismertetik.

Az öt kérdés

A szavazáson feltett 5 kérdés lényegében egyetlen alapkérdés köré szerveződik: kerüljenek-e vissza egyes források és hatáskörök az önkormányzatokhoz, vagy maradjanak a kormánynál?

Az első kérdés a gépjárműadóról szól. A kormány a covidjárványra hivatkozva 2020-ban vonta el az önkormányzatok gépjárműadó-bevételét, és a járvány elmúltával sem adta vissza. Korábban az adó 40 százaléka az önkormányzatokhoz folyt be, és elsősorban ebből finanszírozták az utak felújítását.

A második kérdés az általános és középiskolák fenntartójáról szól. A szövetség szerint a 2011-es oktatási centralizáció nem a gyengébb iskolák szintjét emelte, hanem a jobb intézményekét rontotta le, miközben az épületek továbbra is önkormányzati tulajdonban maradtak.

A harmadik kérdés az egészségügyet érinti: a kormány a kórházak után a háziorvosi ellátást és a rendelőintézeteket is államosítaná, a MÖSZ azonban ezt rossz iránynak tartja.

A negyedik kérdés az építési engedélyek kiadásának jogáról szól, amely 2020-ban került át az önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz, elvéve az önkormányzatoktól azt a lehetőséget, hogy beleszóljanak saját településük épített környezetének alakításába.

Az ötödik kérdés a szolidaritási hozzájárulást érinti: a szövetség szerint a kormány által önkényesen meghatározott elvonás mértéke 2026-ban már odáig jutott, hogy Budapest után számos más település is az állam nettó befizetőjévé vált, miközben az elvont összegekből a kormány nem a hátrányosabb helyzetű régiókat fejleszti, hanem a költségvetés hiányát pótolja.

Karácsony Gergely

„A főnökeink véleményét kérjük ki”

Karácsony Gergely főpolgármester, a MÖSZ társelnöke azt mondta, hogy az önkormányzatiság nem a polgármesterekről, hanem a polgárokról szól. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy a következő kormánynak benyújtandó programot a választópolgárokkal („a főnökeikkel”) is megvitassák. Karácsony Gergely szerint a szavazáson feltett 5 kérdés mögött az az alapvető dilemma húzódik meg, hogy a közszolgáltatásokat helyi szinten célszerűbb-e megszervezni, vagy mindent egy központból kell irányítani. Önkormányzati vezetőként az előbbi mellett érvelnek, de hogy mit gondolnak erről a polgárok, az a szavazásból derülhet ki. Az összegyűlt vélemény lesz szerinte

a legerősebb érv a következő kormánnyal folytatandó tárgyalásokon,

ahol így nem csupán a polgármesterek, hanem a polgárok álláspontját is le tudják tenni az asztalra.

Kistelepülési nézőpont

Eszes Béla, Jánoshida polgármestere, a MÖSZ másik társelnöke a kistelepülések szemszögét ismertette. Azzal kezdte, hogy hazaérve valószínűleg dorgálást kap az országgyűlési képviselőtől – ennek okát abban látja, hogy az önkormányzati szakpolitika és a nagypolitika sokszor összemosódik, holott 35 évvel a rendszerváltás után az előbbihez kellene sorolni.

„Az emberek életminősége helyben dől el”

– mondta, majd végigvette az életutat, amelyen az önkormányzati döntések és szolgáltatások szinte minden állomáson meghatározó szerepet játszanak: a várandós kisanyától a bölcsődén és az iskolán át egészen a nyugdíjas évekig és a gyászig.

Eszes Béla konkrét példával is érzékeltette a kistelepülési helyzetet: Jánoshida az Alföldön fekszik, erdőktől messze, mégis az intézmények egy részét fával, sőt rőzsével fűtik, mert nincs pénz másra. Azt mondta, hogy az önkormányzatoktól elvont feladatok – az oktatás, az egészségügy, a védőnői ellátás, a hulladékgazdálkodás –

mind rosszabb kézbe kerültek, mint korábban voltak.

Mi lesz a szavazás után?

Gémesi György azt mondta, hogy a szövetség a választási eredménytől függetlenül azonnal tárgyalást kezdeményez az alakuló kormánnyal. A tárgyalásnak 2 iránya lesz: a 2026-os év azonnali gondjainak kezelése, illetve a hosszabb távú stratégiai átalakítás.

Gémesi György szerint a Navracsics Tibor miniszterrel folytatott tárgyalásokon a kormányoldal képviselője maga is elismerte a problémákat, de felhatalmazás hiányában semmilyen konkrét döntést nem hozott. „Először a 2026-os évet kell túlélni, mielőtt a stratégiai kérdésekről beszélünk” – mondta a MÖSZ elnöke.

Karácsony Gergely az optimizmus és realizmus határán egyensúlyozó helyzetértékelést adott, szerinte nincs olyan polgármester – sem kormánypárti, sem ellenzéki, sem független –, aki ne látná, hogy

az önkormányzati rendszer a tönk szélére jutott.

Ebben a formában, ilyen pénzügyi feltételekkel és ilyen hatásköri korlátok között nem lehet folytatni – mondta.

Szavazni március 31-ig lehet a magyaronkormányzatok.hu oldalon. Egyszerű e-mailes regisztráció után minden 16 évesnél idősebb állampolgár részt vehet, és a szövetség külön kéri, hogy a szavazók adják meg lakótelepülésüket, hogy minél szélesebb körű, rétegzettebb kép alakulhasson ki.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.