Elena azt gondolta, minden azon múlik, mit mondunk egymásnak. A buszon, az irodában, a kisboltban a sorban. Az ágyban. De mikor gondolta ezt? Tegnap igen. Ma is. Most is ezt gondolja. Azt mondja a főnöke például: Elena, ez szép találat volt, mert Elena talált egy jelentős hibát a pénzügyi kimutatásban, ami szerencsére könnyen javítható, de ha más veszi észre, az irtó kellemetlen a főnökének, így mondta a főnöke, hogy irtó kellemetlen, és ezért nagyon hálás, hogy Elena megtalálta. Ezt viszont már nem mondta a főnöke, hogy nagyon hálás, ezt csak Elena gondolja, erre a következtetésre jut abból, hogy szép találat, meg irtó kellemetlen. És Elena örül, hogy a főnöke most nagyon hálás neki, bár nem tudhatja biztosan, hogy valóban hálás-e. Ha a főnöke kimondta volna, most még jobban örülne? Nem elég, hogy szinte biztosan erre lehet következtetni a főnöke mondatából? Elena ettől elszomorodik. Nem túlságosan hosszan és nem is igazán emiatt, hanem mert eszébe jut, hogy válaszolnia kell annak a férfinek, aki előző nap bekövette instán és messengerüzenetet írt neki. Mit válaszoljon? A múlt héten tollaslabdáztak, és a férfi hazavitte a meccs után. Nem haza, Elena kérte, hogy tegye ki a Nyugatinál. Nem akarta, hogy a férfi hazavigye, nem tudja, miért, talán attól félt, hogy udvarolni kezd, udvarolni, Elena elmosolyodott, az anyja mondja ezt, amikor az apjáról beszél, hogy udvarolt neki, a nyolcvanas években vagy még korábban, nem akar a tollasnál többet, és ezt nyíltan meg kell mondania a férfinak.

A főnöke most pár óráig békén fogja hagyni, lesz ideje gondolkodni, mit válaszoljon. Megnyitotta az üzenetet, nincs izomlázad, kérdezi a férfi, nincs, feleli magában Elena, jövő héten játszunk, kérdezi a férfi, Elena gondolkodik, nincsenek egy szinten, a férfi sokkal erősebb, de figyelmes, nem ad bele mindent, a kezére játszik, sokkal puhábban, mint kellene, emiatt a szokásosnál jobban sikerültek az ütései, igen, van kedve újra játszani. De a férfi nem ezt kérdezi, gondolja Elena. A férfi azt kérdezi, játék után beülünk a szaunába? Azt kérdezi, hazavihetlek? Azt kérdezi, felhívsz magadhoz, megmutatod a melled? Nem tudja még, hogy megmutatja-e a mellét a férfinak. Ha direktben kérdezi, tudná a választ? Minden azon múlik, mit mondunk egymásnak. Az anyjától hallotta a válásuk után. Ha elmondunk egymásnak mindent, együtt maradunk, mondta az anyja. És akkor boldogabbak lettetek volna, kérdezte Elena. És mi az, hogy mindent. Hogy mit érzünk egymás iránt. A titkos vágyainkat.

Elena elképzelte, hogy az anyja orvosi köpenybe bújik, fekete harisnyába, az apját az ágy lábához kötözi és bőrszíjjal veri a combját, a heréjét, a hasát. Soha nem látta vagy hallotta őket baszni. Gumit sem talált, ondófoltot a lepedőn, igaz, nem is kereste ezeket. Tizenhat volt, amikor elváltak, nem érdekelte a szex. Taszította inkább, az intimitás, az osztálytársai, ahogy kézen fogva osonnak az utcán, sután összenyomják a fejüket. Csókolózni sem látta a szüleit soha. Mit válaszoljon? Elképzelte, hogy a férfi feljön a lakására, lehúzza róla a sporttrikót, a mellét csókolja. A melle között még izzadt a bőre. Nem izgult fel. Elképzelte, hogy a férfi az ágyra löki, ránehezedik, a farkát a seggébe próbálja nyomni. Mit mondjon neki? Az a seggem, ne oda tedd? Wrong hole? Tedd inkább a pinámba? A puncimba, a hüvelyembe. De miért azonnal a szexre gondol. Ülnek a kanapén, gőzölög a tea az üvegasztalon. A férfi a munkájáról kérdez. Jó fej a főnököd? Igen, ma is megdicsért. A csapat fontos tagjának tart. Nem mondta még ki, de a megjegyzéseiből, a reakcióiból erre következtetek. A férfi ásít, nyilvánvaló, hogy unja, de még nem indul. Elindul, de a következő héten újra feljön. Nincs szex. A férfi nem kezdeményez, Elena sem. Megnéznek egy Hal Hartley-filmet. Megnézik egy amerikai sorozat legújabb epizódját.

Your way of proving that you are flexible and attentive to my needs is to pull me away from work with no notice, make me drive all the way across town just so you can show me you un-alphabetized your beans? Doesn’t it seem a little inconsistent? Ha mindenki úgy kommunikálna, mint ebben a sorozatban, mondja Elena, kevesebb félreértés lenne az emberek között. És az jó, kérdezi a férfi. Igen, feleli Elena. És akkor az életünk olyan lenne, mint egy amerikai sorozat. Mit válaszoljon? Hogy nem akar többet tollasozni? Mert nem akarja megnézni a férfival az amerikai sorozatot, és nem akarja, hogy a férfi a mellét csókolja, az izzadt nyakát, és nem akarja érezni a farkát a segglyukánál? Pedig a férfi vonzó, idősebb, de nem sokkal, pár évvel, öttel, hattal, és férfias, egy férfias férfi, mint az apja. Egy nő nem beszélhet így, gondolja. Egy férfi sem. Így csak az beszélhet, aki egy amerikai sorozat forgatókönyvét írja. Annak a forgatókönyvírónak kellene így beszélnie, ahelyett, hogy azokat a félelmetesen pontos mondatokat írja. Az életben kellene ilyen pontosan beszélni, nem a sorozatban. A sorozatban beszéljenek úgy a szereplők, ahogy az életben az emberek beszélnek. Segglyuk, pina, és ne jusson eszükbe a megfelelő szó vagy kifejezés vagy hasonlat, vagy jusson eszükbe, de ne merjék kimondani. Látsszon rajtuk, az arcukon, a kéztartásukon, hogy eszükbe jutott, de szenvedjenek amiatt, mert nem mondják ki. Vagy mondják ki, de úgy, hogy ne lehessen érteni. Sziszegjék a foguk között. Üvöltsék, hadarják, hagyják félbe, szorítsák a szájukra a tenyerüket, köhögjenek, görnyedjenek össze, zuhanjanak ájultan a padlóra. De ne ilyen tisztán, érthetően, egyértelműen. Hálás vagyok neked, Elena, mert megtaláltad azt a hibát, amit, ha más fedez fel, nagy bajba kerülök. Milyen nagy bajba? Ki más? Kirúgnak, főnök? Elveszítünk egy ügyfelet? Hálás vagy, ezért megemeled a fizetésemet?

Ha válaszol a férfi kérdéseire, nem, nincs izomlázam, igen, szívesen játszom veled a jövő héten is, hazugságba sodorja magát. Ezekkel a válaszokkal táplálni fogja a férfi reményeit. Leírja inkább, hogy nem akarom érezni a farkadat a segglyukamnál, nem akarom, hogy a kanapén ülve attól rettegjek, mikor karolsz át egy esetlen, véletlennek tűnő mozdulattal, mit reagálsz az amerikai sorozat forgatókönyvírójának lehetetlenül pontos mondataira, érted-e, hogy neked is ugyanilyen pontos mondatokkal kellett volna feltenned a kérdést az üzenetben, hogy akarok-e tőled bármit azon kívül, hogy ​tollaslabdameccset játszunk. És ha megértetted, felállsz-e azonnal, és soha vissza nem nézel. Elena megnyitotta az üzenetet, ezt akarja? Hogy a férfi soha vissza ne nézzen? Az anyja hibának tartotta a válást. Az apja elment, soha vissza nem nézett.

Nagy Gerzson