A közösség tervezte, most tesztelték az elképzeléseket

2020. augusztus 12.

Kipróbáltuk a sétáló Déri Miksa utcát

A Józsefvárosi Önkormányzat és a kerület városfejlesztési cége, a Rév8 Zrt. által megálmodott Déri Miksa közösségi fejlesztésű projekt az utóbbi időben hétről-hétre formálódott. A környékbeliekből alakult csapat az elmúlt hónapban rengeteg energiát fordított arra, hogy a kerületieknek tetsző, többféle igényt kielégítő, sokfunkciós teret hozzanak létre minél több zöldfelülettel. Egy tesztnapon is kipróbálhatták a lakók, milyen is lesz a megújuló Déri utcán élni. A tesztnapot a Rév8 szervezte a Közösségi Részvételi Iroda, a Kesztyűgyár Közösségi Ház, a Közterület-felügyelet és a JGK Zrt. segítségével.

Erre a napra a Rév8 beszerezte a szükséges engedélyeket, a közterület-felügyelet pedig lezárta a Déri Miksa utcának Nagy Fuvaros és Fecske utca közti szakaszát az autósok elől: ebből lesz majd a sétáló rész. Júliusban háromszor gyűltek össze a környéken lakók, hogy részletes tervet dolgozzanak ki közösen a Déri Miksa utca kinézetére, zöldfelületeire, eszközeire, apró részletekre, amivel egy jól funkcionáló közösségi térnek rendelkeznie kell. A megalkotott konszenzusos koncepcióból azután a Rév8 és az önkormányzat csapata egy tervet készített, melyet igyekeztek minél alaposabban modellezni augusztus 8-án. Az volt a cél, hogy a tervezőcég és a lakók is kipróbálják a tervet, mi az, ami biztosan, és mi az, ami nem úgy működik, ahogy a workshopokon látták maguk előtt. Láttatni akarták azt is, hogyan kell elképzelni egy ekkora területet autók nélkül, mennyi hellyel gazdálkodhatnak valójában. Óriási buktatók nem derültek ki a tesztnapon, egy-egy apró részleten módosítanak csak utólag.

Emellett egy utcaünnepet is rendeztek a szervezők koncertekkel, gyerekprogramokkal, társasjátékkal, akadályversennyel. Lehetett pingpongozni, beszélgetni, valamint kerületi civil szervezetek tevékenységével is megismerkedhettek a résztvevők. A korábban a Teleki tér felújítása kapcsán alakult, és ma is aktív Társak a Teleki Térért Egyesület is jelentős létszámban és programokkal vett részt az eseményen.

„Az volt a tervünk, hogy berendezzük a területet úgy, ahogy a mostani tervek szerint ki fog nézni, és közösen felrajzoljuk az aszfaltra a növényeket, padokat, szemeteseket, ivókutat, amiket ide tervezünk. Ám annyira felmelegedett az aszfalt, hogy lehetetlen volt rajta megmaradni, így ezt a programot nem sikerült teljesen megvalósítani. Egyébként ez is jól mutatja, mennyire szüksége van a környéknek a zöldterületre” – mondta Madácsi Flóra, a Rév8 projektmenedzsere.

A Rév8 pozitívan értékelte a rendezvényt, bár a meleg miatt délelőtt kevesebben voltak, a délutáni helyszínbejárásra – amikor egyesével körbemutogattak és elmagyaráztak minden átalakítandó részt – már többen csatlakoztak. Az utcában lakó gyerekek és felnőttek pingpongoztak, bicikliztek, élvezték a programokat, civil szervezetekkel ismerkedhettek, és rendőrökkel beszélgethettek a bűnmegelőzésről, miközben regisztrálhatták náluk a kerékpárjaikat is. 

Következő lépésként szaktervezők elkészítik a végleges terveket a Rév8 és az önkormányzat megbízásából, és 2021 nyarára valósul meg a sétáló Déri Miksa utca, valamint a további szakaszok. A Rév8 csapata addig sem tűnik el, folyamatosan tájékoztatnak a Megújuló Déri utca nevű Facebook csoportban és a honlapjukon is: megujuloderiutca.hu

Fotók: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.