A szikrás (parlamentben Párbeszéd-képviselő) Jámbor András többször kijelentette, képviselői fizetéséből számos civil szervezetet támogat; két éve támogatja a Láthatatlan Tanodát, illetve a Konkáv Közösségi Tér munkáját, ezt a nekünk adott interjújában is elmondta. „Ezen felül direkt pénzadománnyal segítettem az Aszódi telep leégett házsorának családjait, és támogattam a tanárok sztrájkalapját is.”
Most a részvételi költségvetés alapötletét vette át: Közös kassza elnevezésű programja keretében a választóinak lehetősége nyílik arra, hogy meghatározzák, mire költse Jámbor a fizetése egyharmadát. Számoljunk együtt: a képviselői alapilletmény bruttó 1,54 millió forint, de mivel Jámbor két bizottságban is tag (törvényalkotási, költségvetési), ez a szám 2,16 millióra nő (az összegek a 24.hu cikkéből származnak). Így elvileg bruttó 720 ezer forint elköltéséről lehet dönteni.
Jámbor állítja, ezt az összeget már két éve civilekre költi, de most a választók ajánlhatnak általános témát vagy konkrét szervezetet, amelyet támogatandónak ítélnek. A következő körben (aminek dátuma nincs konkretizálva) pedig szavazni lehet. Vannak már konkrétabb, szavazható témák is: erős ellenzék építés helyben, szociálisan rászorulók kapják a pénzt, energetikai hatékonysági program (ezt is végzi Jámbor egy ideje), vagy a végrehajtói maffia elleni fellépés.
A felületen ezért cserébe Jámbor adatokat kér, és lehetőleg kapcsolattartásra adott engedélyt (azaz hogy hírlevelet küldhessen).
Fotó: Mile Máté