A közkeletű meghatározás szerinti, általam is sokszor használt „megváltozott tartalomfogyasztási szokások” mozira gyakorolt hatásáról már több téma kapcsán is szót ejtettem e rovatban – most a zenebolondok filmszínházba csábításáról írnék néhány gondolatot.
Mert hát az új idők a zeneiparban is radikális lépésre késztették a piac szereplőit: a fizikai formátumok (bakelit, CD, netán kazetta) igazán már csak a gyűjtőknek számítanak – bár nekik akár igen komoly anyagi értéket is hordozhatnak. De ami a tömegeket illeti: egy zenei sztár ma a streaming mellett a legtöbb pénzt koncertezéssel keresheti. Egymást érik a Földön a pandémia után újult erővel szerveződő hatalmas turnék – amelyek aztán vagy elérnek egy adott ország közönségéhez élőben, vagy nem. És ha elérnek is, a legnépszerűbb előadók koncertjeire sokszor akkor is nehéz bejutni, ha ott lépnek fel, ahol élünk. Leginkább anyagi okokból.
A koncertfilm (esetenként a zenés dokumentumfilm) jó ideig csak kósza vendég volt a vásznon – az utóbbi 10 évben azonban egyre több előadó jelentkezik egyenes adásban közvetített fellépéssel, netán exkluzív jogokkal vetíthető felvételekkel. Csinált ilyesmit a Coldplay, a Metallica, a BTS, a magyarok közül többek között a Carson Coma. Legutóbb a manapság első számú popcsillagnak számító Taylor Swift mutatta be igen széles körben a hatalmas hisztériával kísért antológia-koncertsorozatának összefoglalóját (és komoly box office-eredményt produkált ezzel Amerikában is).
E produkciók szépen beillenek abba a sorba, ahol eseményszerű, ünnepi vetítések küzdenek a publikum kegyeiért, amelyek egyfajta extraként virítanak a moziműsorban. Általában maximum néhány hétig vetítik ezeket a koncertfilmeket, de az sem ritka, hogy csupán 1-2 alkalommal lehet látni kedvencünket moziban.
Ezzel is erősítve az üzenetet, hogy a filmszínház olyan hely, ahol különleges dolgok történnek.
Kovács Gellért