Káptalanfüred Balatonalmádi délnyugati városrészeként jött létre az 1930-as években, amikor a Veszprémi Székeskáptalan a fenyves és csertölgyes erdőbirtokát felparcelláztatta nyaralótelep kialakítása céljából.
Az üdültetés kezdetben a parcellázás által létrejött nyaralóépületek mellett, ifjúsági sátortáborozás formájában zajlott cserkészek, egyetemisták köréből. Az 1960–70-es évektől már korszerű faházakban üdültették a fiatalokat a Köcsi-tó környéki területen.
Egy balatoni nyaralás komoly presztízsértékkel bírt, sok gyereknek, de sok felnőttnek sem adatott meg, hogy a magyar tenger partján töltsön el néhány napot – ha éppen nem olyan helyen dolgozott, hogy a munkahelynek lett volna üdülője a Balatonnál, akkor egy ilyen SZOT-üdülős családi nyaralás nem jöhetett össze. Na persze ott volt még a kempingezés mint opció, mert nyaralója sem sokaknak volt ott. Ezért is volt nagy szám, hogy a VIII. kerület Balaton-parti gyerektábort épített az 1960-as évek végén.
„Aligha tudnék alkalmasabb helyet elképzelni táborozásra, mint a Balaton melletti Káptalanfüred. A vízpart és a hegyvidék szinte készen kínálja a gazdag programot. Ki is használják ezt a berettyóújfalui, a szolnoki, a nyírbátori, a budai járás, meg a fővárosi VIII. kerület úttörői.”
– olvasni a Pedagógusok Lapjában 1976-ban.
A VIII. kerületi tábor megépítése
A VIII. kerületi tanács a kerület üzemeinek, intézményeinek társadalmi összefogásával 1968-ban hozta létre Káptalanfüreden önálló ifjúsági táborát. A területet a KISZ központi bizottsága jelölte ki számukra, ahogy lehetőséget biztosítottak más fővárosi kerületeknek és vidéki városoknak is saját táborok létesítésére, így született meg a kispestiek tábora is.
A döntés indoklása egyszerű volt: a VIII. kerületi gyermekek „egész éven át zsúfolt bérházakban, kevés szabad területen, az átlagosnál rosszabb egészségügyi körülmények között élnek” – ahogy 1975-ben értékelték a helyzetet.
A tábor megépítéséhez és fejlesztéséhez a kerületi vállalatok példás támogatást nyújtottak. A negyedik ötéves terv időszakában „a vállalatoktól 30 millió forintot kapott a kerületi tanács” – számolt be 1975-ben a Népszabadság. A támogatás mértékét jól jelzi, hogy „Budapest VIII. kerületének 75 vállalata járult hozzá anyagiakkal, felszerelési tárgyakkal és társadalmi munkával”.
Az egyik fontos esemény az a kétnapos értekezlet volt, amelyet a VIII. kerületi pártbizottság szervezett a tanács és KISZ végrehajtó bizottsága, valamint a kerületi nagyüzemek igazgatóinak részvételével.
„Az igazgatók ott helyben 2 millió forint értékű munkát ajánlottak fel a káptalanfüredi VIII. kerületi ifjúsági tábor bővítésére”
– írta erről a Népszabadság.
Társadalmi munka eredményei és a fokozatos modernizálás
A munkásság aktív közreműködése nélkülözhetetlen volt a megvalósításhoz. „A VIII. kerületi munkások saját iskolás gyermekeik érdekében járultak hozzá a nyári tábor kialakításához, út és vízvezeték építéséhez.” A társadalmi munka értékét jól mutatja, hogy „a jubileumi év és a pártkongresszus tiszteletére kibontakozott munkaverseny-mozgalom újabb nyolcmillió forintot eredményezett, ennyi volt a kommunista műszakok és az üzemek társadalmi munka-felajánlásainak az értéke”.
Az építkezés több éven át tartott, a tábor ugyanis nagyobb lett az évek során. 1975-ben már azt jelenthették: „Ebben az évben 400 személyes konyhát, 200 személyes ebédlőt, hideg és meleg vizes zuhanyozókat és 19 faházat is építettek a VIII. kerületiek Káptalanfüreden.” A komfort biztosítása érdekében
„víz és villanyvilágítás szolgálja a táborozók kényelmét”.
A IV. ötéves tervben (1971–1975) olyan ambiciózus célokat tűztek ki, mint: „4 millió forintos költséggel továbbfejlesztik és strandfürdővel látják el a közös erővel felépített káptalanfüredi ifjúsági tábort.”
Szomszédos táborok és együttműködés
Káptalanfüreden nemcsak a VIII. kerületi tábor épült fel, hanem más hasonló kezdeményezések is megvalósultak. A Pest Megyei Hírlap melléklete, a Monor és Vidéke beszámolt arról, hogy „a káptalanfüredi úttörőtábor, ahol jelenleg a gyömrői 1079. sz. Kőrösi Csoma Sándor, a 7. sz. Sinkovics Rezső csapat, valamint a tápiósápi csapat tölti remélhetőleg kellemes napjait, rendkívül sokat fejlődött”.
A gyömrői tábor külön egységként működött 120 fős kapacitással, és 1969-ben még a józsefvárosi tábortól kapták az áramot. A táborok közötti együttműködés jól mutatta a szocialista szolidaritás szellemét.
A káptalanfüredi fejlesztések eredményeképpen 1975-re olyan létesítmény jött létre, amely országos figyelmet keltett. „Folytatják a 400 személyes káptalanfüredi ifjúsági tábor fejlesztését” – jelentette be a Népszabadság.
A VIII. kerületi kezdeményezés példáját követve más kerületek is hasonló fejlesztésekbe fogtak.
De ehhez kellett központi akarat is, amit jól mutat Zánka példája. Az úttörőváros építése 1962-ben kezdődött egyszerű úttörőpark tervként, majd fokozatosan nagyszabású várossá nőtte ki magát. A Ság-pusztán (Zánka-Balatonakali között) 1968-tól kezdték a tényleges építést, 1969-ben letették az alapkövet.
A projektet állami vállalatok és ifjúsági önkéntesek együttes munkája valósította meg. 1972-ben már megérkeztek az első gyerekcsoportok, de a 3000 fős tábor hivatalos átadása csak 1975-ben történt meg.
A tábor története jól tükrözte a korszak lehetőségeit: a vállalatok, a pártszervezetek és a lakosság összefogása révén jelentős eredményeket lehetett elérni a népnevelés, az ifjúság egészséges kikapcsolódásának biztosításában. A káptalanfüredi modell bizonyította, hogy a „szocialista nagyüzemekre jellemző, a tagok érdekeit az össztársadalmi érdekkel helyesen egyeztető” szemlélet nemcsak a termelésben, hanem a szociálpolitikában is eredményes volt.
Nyitókép: Szigligeten táborozó úttörők 1969-ben – Fotó: Jáki László / Fortepan
