Sokan ódzkodnak pszichológushoz fordulni lelki bajaikkal, amikor válságba jut az életük, megrekednek valamiben, elvesztik a reményt, nem találnak célt például, „nem vagyok én beteg”, mondják – csupán emiatt lett idézőjeles a gyógyítás a biblioterápia kapcsán is. Ahogy Mátraházi Zsuzsanna, a Vasas Könyvtár vezetője fogalmazott, a biblioterápia „a személyiség, az önismeret, a szociális és kommunikációs képességek fejlesztésére, értelmi, lelki felfrissülésre, közösségépítésre, mentális és mindennapi problémák enyhítésére” alkalmas, ilyenformán gyógyír a léleknek. (És csak töredékébe kerül egy pszichológusnak, tehetjük hozzá.)
Sóron Ildikó könyvtáros, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) régióigazgatója, Józsefváros is a körzetéhez tartozik. 2009-ben másoddiplomázott irodalomterápia – biblioterápia – szakon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és nagy lelkesedéssel vetette bele magát a terápiás munkába, publikált is a témáról.
A pszichológiánál régebbi segítő módszer
Röviden felvázolta a biblioterápia történetét – ami akár ezer évekre is visszavezethető, már Seherezádé is történetekkel csillapította a felbőszült szultánt –, aminek első jeles művelője az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike, Benjamin Rush volt, száz évvel a modern pszichológia megjelenése előtt.
Magyarországon csak az 50-es években kezdtek vele foglalkozni kórházakban – 1953-ban a Rókusban hoztak létre először könyvtárat ilyen céllal –, még Sóron Ildikó is a Péterfy Sándor utcai kórház krízisintervenciós és pszichológiai osztályán töltötte gyakorló idejét.

A módszerrel azonban már 1987-ben, fiatal könyvtárosként is találkozott Finnországban, „a biblioterápia ott egészen beszövi a könyvtárak életét”, mondja. Most már a magyar könyvtárakban is helyet kapott, egyre több könyvtáros követi Sóron Ildikó példáját. Ő egyébként nemcsak a Vasasban, hanem az FSZEK Baross utcai főkönyvtárában is tart foglalkozásokat.
Varázslatos könyvek
A biblioterápiás foglalkozáson ideálisan 6-12 fő vesz részt, ha többen vannak, már nem jut mindenkinek ideje arra, hogy kibontakozzon, de kevesebben éppen lehetnek. A módszer középpontjában egy irodalmi szöveg, vers áll. Montesquieu gyógyító erejű talizmánnak nevezte a könyvet a XVIII. században, ami védi, óvja, fejleszti az embert, mondja Ildikó. „A kiválasztott szöveget mindenki másképpen olvassa, sokféleképpen értelmezi, a foglalkozáson így találnak kulcsot benne a saját belső problémájukhoz is, ami a terápia célja. Én nem direkt módon irányítom ezt a folyamatot, alapvetően megfigyelőként, támogatóként, terelgetőként vagyok jelen.”
Sok múlik azon, sikerül-e megteremteni a csoport együttműködő légkörét, amiben mindenki bizalommal beszélhet. Ildikó ezért sokszor játékosan, kártyával kezdi a foglalkozást, és elő is vesz egy Dixit kártyacsomagot, amin szimbolikus alakok vannak, amik szabad asszociációkat tudnak elindítani. A résztvevők egymás előtt beszélve átlépnek egy belső kapun. Szerinte itt fontos a jó közösség is, mert akár egy évig vagy tovább is együtt dolgozhat egy társaság.

A foglalkozások legfőbb értéke a résztvevők szerint is az, hogy rendkívül sokat tanulnak egymástól. Az irodalmi szövegekre reagálva új meglátásmódokat mutatnak egymásnak, amiket végig lehet gondolni, hogy működnek-e vagy sem.
Új utakra kényszerültek
A Vasasban és a Szabó Ervinben is délután vannak a foglalkozások, a város minden részéből jönnek, rövid idő alatt el kell érnünk azt, hogy feloldódjanak, kint hagyják a napi feszültséget, mondja Ildikó, mert jó egy óra áll a rendelkezésükre. „Ellene vagyok annak, hogy elhúzzuk, mert időt kell adni arra is, hogy meg tudják emészteni az itt feljött élményeket.”
A biblioterápiában lényeges a személyes találkozás, ami lehetetlenné vált a covid-lezárások alatt, és most újra ezzel küzdenek. A Vasas Könyvtár is bezárt a hideg miatt, a székház nem bírja kifizetni a tízszeres gázszámlát, nincs fűtés.

A foglalkozások azonban online is folynak, kitapasztalták már, hogyan lehet eredményesen működni így is, magyarázza Sóron Ildikó. Még előnye is van, mert különféle városokból is becsatlakoztak azóta.
Fotók: Mile Máté
