Egyes történeti emlékek szerint a Cigányváros a mostani II. és a III. kerület határán helyezkedett el. A rasszizmus elleni világnapon ezért a Szépvölgyi úti parkban tartották a megemlékezést az egykori városrészről. A Budai Cigányváros tér feliratú táblát egy villanypóznára rögzítették, dr. Bársony János pedig röviden felidézte a történetét. A kisebbségkutató által vezetett sétát a Romano Instituto, a Kétker Közösségi Alapítvány és a Jóbuda Közösségi Alapítvány szervezte.
A történelmi feljegyzések szerint a romák az Óbuda és Víziváros közötti területen, a várfalakon kívül telepedtek meg.
Mivel a környék folyamatos megélhetést, munkát biztosított, vándorlókból helyhez kötődő népesség lettek.
Értettek a kovácsmunkához, a réz- és vasöntéshez, a golyókészítéshez, a puskaporgyártáshoz, és zenéltek is. A korabeli hadseregben jelentős szerepe volt a lovasságnak, különösen a páncélos lovasoknak. A hadviselés egyik kicsiny, ám fontos fegyvere volt a lovakat lesántító sulyom, ennek gyártásában a cigányok jeleskedtek.
Mátyás király az 1480-as években az óbudai káptalantól elvett felhévízi malomban maga is berendeztetett egy vízi meghajtású kovácsoló műhelyt, ahová fegyverkészítőket rendelt. A közelében, szintén hévíz meghajtású őrlőmalmokban puskaport is készítettek a seregnek.
Miután 1541-ben Budát elfoglalták a törökök, a város lett az oszmán megszállók magyarországi központja, a vilajet (kormányzóság) székvárosa.
A budai Cigányváros lakóiról a török defterekből, adóösszeírásokból tájékozódhatunk.
Ezekben a cigányokat kiptiknek nevezték (kopt: sötét bőrű, egyiptomi eredetű). 1580-ban 90 család élt a Cigányvárosban. 1560-ban a lakók közül 15 fő kovács volt, akik közül néhányan fizetésért hajókat javítottak, de volt köztük zenész, tüzér, ötvös, rézműves, seborvos, vásári felügyelő, hóhér, borkereskedő is.
A Cigányváros közelében volt a négytornyú lőpormalom, a Baruthane, ezt is a hőforrások vizével hajtották, ami szintén munkaalkalmat adott a cigány lőporkészítő, üstjavító, bőrzacskókészítő, erődépítő mestereknek. A közelben volt a hajójavítás, karbantartás központja is, és nagy szükség volt a cigány iszkábások (hajóvasalást készítő) kovácsokra is – a fegyverjavítás, ágyúöntés, golyókészítés, kerékvasalás, patkolás mellett ez adott megélhetést.
1580-ban – a nehezedő adóterhek miatt – a lakók többsége már az adómentességet biztosító hadi szolgálatban állt, például mint tábori zenész vagy fegyverkovács.
A budai Cigányváros 1598-ig, a 15 éves háború első ostromáig fennállt, amikor is a támadó császáriak felgyújtották. Az eseményről Závodszky György korabeli naplója tudósít. A törökök ezt és az utána következő, 1602-es ostromot is visszaverték. A harcok elültével az életben maradt romák egy része visszajött, sátrakat állított, folytatta korábbi munkáját.
A békeállapot az 1686. évi nagy ostromig tartott. Az egyesült európai hadak megint felgyújtották a várost, a várba menekülő cigány férfiakat pedig – a török katonákhoz és civilekhez hasonlóan – jórészt lemészárolták, amikor elfoglalták a várat. Az ostrom idején 30 cigány nő esett a győztesek fogságába.
Ezután a Cigányváros újból sátrakkal népesedett be. Jakob Tollius németalföldi utazó 1687-ben „igen sok” cigányt említ Budán. A terület elnevezése a XVII–XVIII. században – a Magyar Várostörténeti Atlasz szerint – még mindig Zigeunerstadt (Cigányváros).
A táblakihelyezés szervezői azt szeretnék, ha Budai Cigányváros térnek neveznék el a területet, és emléktábla hirdetné a roma múlt e fejezetét.
Fotók: Bak Árpád
