Halott Pénz után, David Guetta előtt

2023. augusztus 16.

Losis gyerekek léptek fel a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán

Bob Marley One Love című örökzöld slágerétől harsogott a Nagyszínpad a Sziget Fesztiválon szombat este: a Superar gyerekkórusa énekelt főműsoridőben, hatalmas sikerrel. A fellépés előtt csapatépítő és felkészítő tábort szerveztek a gyerekeknek az Orczy-parkban, a főpróbát is ott tartották.

Másodszor lépett fel az idén a Szigeten a Superar Nemzetközi Kórus, amelyben osztrák, bosnyák, szlovák és magyar általános iskolás gyerekek énekeltek együtt. Magyarországról három budapesti iskola – a X. kerületi Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium és a Bem József Általános Iskola, valamint a VIII. kerületi Losonci Téri Általános Iskola – diákjai vettek részt a produkcióban. A fellépés előtt most is szerveztek tábort a gyerekeknek.

A tábor augusztus 9-én kezdődött, 11-én, pénteken nyílt főpróbát tartottak az Orczy-kertben.

„Nagyon jó itt minden. Fociztunk meg egy csomó közös játékot játszottunk. Nagyon jó volt, hogy végre találkozhattam a barátaimmal, és persze az is jó volt, hogy énekeltünk. Várjuk a fellépést és rettenetesen izgatottak vagyunk, hogy milyen lesz” – mondta Szabi, de az őt körülálló Sanyika, Dominik, Krisztián is ugyanígy vélekedett, amikor arról kérdeztük őket, hogyan érzik magukat a táborban és várják-e a másnapi fellépést.

A táborozó gyerekek jó része már tavaly is volt kint a Szigeten, Szandi viszont, aki idén ment először, azt mondta,

el sem tudja képzelni, mi vár majd ott rá.

A Superar egy nemzetközi zeneművészeti program, amely képzett zenészek segítségével magas színvonalú és ingyenes zeneoktatást nyújt iskolás gyerekeknek, valamint lehetőséget biztosít közös fellépésekre is.

A program célja, hogy a minőségi zenei-művészeti oktatást elérhetővé tegye származásától függetlenül minden gyerek számára, hogy megtapasztalhassák az együtt zenélés örömét, közösségteremtő erejét. A Superar 2018-ban indult el Magyarországon, a Losi 2019-ben csatlakozott be.

Barabási Csilla, a Losonci Téri Általános Iskola igazgatója

A múlt tanévben már hét osztályra terjesztették ki a programot, és tervezik, hogy tovább bővítik – mondta el lapunknak Barabási Csilla, a Losi igazgatója. „A kórus nagyon népszerű a gyerekek körében, főleg hogy ebbe nem csak a tehetséges gyerekek kerülhetnek be, mert nem az számít, kinek milyen jó a hangja, mennyire tud énekelni.

A hangsúly az élményen és a sikerélményen van.

Az iskolánkba főleg hátrányos helyzetű gyerekek járnak, akiknek máskülönben nemigen lenne esélyük arra sem, hogy kijussanak a Szigetre, ahol, ha csak egy rövid időre, de ők is sztárok lehetnek. Ez egy életre szóló élmény.”

Morvay Judit, a Superar magyarországi programvezetője

A magyar program csúcspontja a fellépés a Szigeten:

a gyerekek az énekkar külföldi tagjaival együtt, 40-60 ezer ember előtt énekelhetnek el két dalt az esti sávban, a Halott Pénz után, David Guetta előtt.

„Ez a nemzetközi családnak is fontos eseménye lett, idén osztrák, bosnyák és szlovák gyerekek csatlakoztak be. A fellépés előtti héten szervezünk egy négynapos tábort, aminek célja, hogy a különböző iskolákból és országokból érkező gyerekeket felkészítsük a »nagy napra«. Az elmúlt napokban persze rengeteget próbáltunk, játszottunk is, csapattá értünk” – mondta Morvay Judit, a Superar magyarországi programvezetője.

A tábor megvalósulását a Józsefvárosi Önkormányzat 600 ezer forinttal támogatta.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.

További cikkek

2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 20.
Művészetterápiás csoport indul Józsefvárosban 13–15 évesek számára a Partvonal Pszichoterápiás Rendelőben.
2026. szeptember 18.
Hat utcában folytatja az önkormányzat a fásítás tervezését, hogy a költségvetési döntés megszületésekor már megvalósítható tervekkel rendelkezzen. Nem mindenki akar fákat, van, ahol a parkolóhelyek fontosabbak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.