Nem szokta a cigány a szántást – vagy mégis?

2022. augusztus 25.

Magát is meglepte a városi cigány lány, aki ma már földet trágyáz, ültet, betakarít

A magyar közmondás szerint a cigányoktól távol áll a földművelés, más értelemben arra az embere mondják, hogy „nem szokta a cigány a szántást”, aki nem szeret dolgozni, vagy nem bírja a fizikai megterhelést. Ruszó Mónika, az ízig-vérig fővárosi cigány lány rácáfol erre a nem kicsit előítéletes közmondásra. Na jó, nem lett földművelő, de a hobbija a növénytermesztés, igaz, csupán egy kicsike területen: lakásuk erkélyén, és remélhetőleg hamarosan a Magdolna utcában található Grundkertben bérelt magaságyásban.

„Nem is tudom, honnan jött nekem a természet szeretete”, kezdi vallomását Mónika. „Gyerekkoromban akkor láttunk zöldet, ha kivittek a szüleink a Városligetbe vagy a Margitszigetre. Na meg akkor, ha meglátogattuk a vidéken élő rokonokat. Hárman vagyunk testvérek, de csak én rajongok a növényekért, meg a növénytermesztésért.”

A teljes Grundkert nem az ő ötlete volt, de boldogan csatlakozott ide egy egészen érdekes véletlennek köszönhetően. Valamikor június elején a Teleki téren állt sorban az egyik baromfisnál. Mögötte egy nála idősebb fiatalos hölgy várakozott, „lilás-őszes haja nagyon tetszett nekem, és csak bámultam őt”, mesél Mónika. Aztán bocsánatot kért tőle, amiért ennyire rácsodálkozott. A Magdolna utcában ismét összefutottak, épp a Grundkert előtt, és kiderült, hogy ő az egyik alapítója. „Hát így kapcsolódtam be a kertbe.” Havi ezer forintért lehet bérelni egy kis területet, a övék 3×3 méteres.

A Grundkert alulról jövő kezdeményezés, a józsefvárosi foghíjas telkekre kötnek együttműködési szerződést az önkormányzattal. A telket parcellákra osztják, ezekben alakítják ki a magaságyásokat, amit aztán kibérelhetnek az érdeklődők, a város betonrengetegében kertészkedésre vágyók. A magaságyásnak több előnye van. Egyrészt nem kell a földre hajolgatni, másrészt nem támadja meg betegség a növényeket, amelyekre a talajban nagyobb esélyük van.

Kérdésünkre, hogy minden szakértelem nélkül bele mert vágni a kertészkedésbe, Mónika azt mondja, akkor már a józsefvárosi lakásuk erkélyén sokféle növény ültetésével kísérletezett a férjével: sárgarépa, kovászolni való uborka, fekete retek, saláta, paprika, paradicsom és eper. Dísznövényeik is vannak, mint muskátli és leander. „Eleinte sokat hibáztunk, hiszen nem értettünk hozzá, de a netről ma már mindent meg lehet tanulni”, fejti ki Mónika az autodidakta módszer lényegét.

A férje, Suki András is megszállott lett, aki amúgy zongoraművész, az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatóhelyettese, kutatótanár, a digitális zeneoktatás fejlesztésén dolgozik éppen. A doktori disszertációját a Rajkó Zenekar és a Rajkó-módszer témájában írta. és még műsort is vezet a Dikh Rádióban a Muzsika Hangja címmel: klasszikus zenei előadókat mutat be. „Már a Rádió C-ben is hasonló műsora volt, ott ismerkedtünk meg, én éppen videó-műsorkészítő gyakornok voltam”, mondja Mónika, aki szintén sokoldalú: mérlegképes könyvelői és valuta-ügyintézői képesítése is van. „Jelenleg egy kedves kis budai cukrászdában dolgozom.” Amikor beadta a pályázatát, nem tudta, hogy a tulajdonos is roma, aki amúgy a férje ismerőse, „ez már csak akkor derült ki, miután felvettek”. De nem azért vették fel, mert roma, „hanem a munkatapasztalatom miatt, sokáig dolgoztam a vendéglátóiparban”.

A Grundkerthez hasonlóan a Tolnai kertben is népszerű a kertészkedés − Fotó: Mile Máté

Egyszóval egyiküknek sem volt semmilyen előzetes tudása a növényekről. Először palántákat vettek, „de ma már azt is tudjuk, hogy magot kell elültetni, akkor kevésbé vannak kitéve a kártevőknek”. És azt sem tudták, hogy tápot kell használni, és trágyázni is kell. „Nem gondoltam, hogy valaha marhatrágyát keverek el a földdel, és hogy meg is esszük azt a termést, ami az olyan földben terem. Azt hittem, velem ilyen nem fordulhat elő, olyan undorítónak tartottam.” Ma már tudja, hogy a gazdák is így csinálják.

Sajnos az uborkájukat megtámadta valami tetűféle, de például az eper és a koktélparadicsom rendkívül finom édes volt, „amilyent még soha nem ettünk”. És most már Mónika nagyon várja, hogy a magaságyásban is beérjen a termés.

Nyitókép: Ruszó Mónika

Kapcsolódó cikkek

2022. augusztus 07.
A Losonci téri játszótér sarkában két komposztláda áll egy ideje, és gyűlik benne a zöldhulladék (meg a barna). A komposztálók igyekeznek civil csoportot formálni, most pedig tapasztalatcserére hívták azokat, akik már régebb óta foglalkoznak ezzel. Mi is elnéztünk az eseményre.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.