Újabb esélyt kap a Lakatos Menyhért Iskola

2021. szeptember 21.

Már a környékbeliek sem ide hozzák a gyerekeiket, mégsem zárják be az iskolát

A Deák Diákhoz csapták a rossz hírű iskolát, megpróbálják megmenteni, de ennek csak sokára látszik meg az eredménye. A Lakatos Menyhért Iskolában már két éve nem indult első osztály, a tankerület mégsem adja vissza az épületet a kerületnek, amelynek pedig konkrét céljai lennének vele.

Szeptember 1-jétől a II. János Pál pápa téri Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola tagintézményévé válik a Bauer Sándor utcai Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium, adta hírül a Hírnyolc. A Deák Diák igazgatója, Farczádi Bence nyilatkozott a lapnak, arról beszélt, régóta szerették volna az iskolát 12 évfolyamos iskolává tenni, ez most végre megvalósul. A Klebelsberg Központ (KK) megmentette a Lakatos Menyhért iskolát, korábban a bezárásról lehetett hallani. Az itteni képzésekből Farczádi szerint megtartják majd a sikereseket, mint a rendészeti képzést, az esti gimnáziumi tagozatot, vagy a felnőttek esti iskoláját. A Deák Diák pedig egy átfogó, nemzetközi pályázatnak köszönhető pedagógiai megújulás előtt áll. A II. János Pál pápa téri épületben még nem indul gimnáziumi osztály jövőre – Farczádi kérdésünkre azt mondja, új szakirányú képzésre 2023-24-től lehet megalapozottan számítani. A Lakatosban most is van gimnáziumi képzés, és hat általános iskolai osztály működik.

A hányattatott sorsú Lakatos Menyhért Iskola történetét dr. Erőss Gábor oktatási ügyekért felelős alpolgármester idézi fel a Józsefváros újságnak. Ez az iskola 2018-19-re egy végletesen szegregálódott intézménnyé vált, rossz híre lett, és már a Magdolna-negyedből sem nagyon jöttek ide gyerekek – pedig a helyben elérhető közszolgáltatások nagyon fontosak egy kerületrész életminősége szempontjából. Az, hogy korábban gimnáziumi tagozatot hoztak létre, hogy ezzel is növeljék az iskola presztízsét, nem annyira vált be, mondja Erőss. 2020 szeptemberében aztán a Klebelsberg Központ nem indított első általános iskolai osztályt, és 2021 szeptemberére sem tervezett. Az volt az elképzelés, hogy az iskola diákjait integrálják, az iskolaépület pedig 2021-ben visszaszáll tulajdonosára, a kerülethez; a csökkenő gyereklétszám és az országnak az Európai Unió felé vállalt deszegregációs kötelezettsége egyaránt ebbe az irányba mutatott. 

Aztán váltás történt a Belső-Pesti tankerület élén, és az új vezetés Beleznay Tamással már azon volt, hogy megmentsék az iskolát. Erre a tervük az volt, hogy sajátos nevelési igényű, ép értelmű, de autizmussal élő gyerekek központját hozzák létre a Bauer Sándor utcai, Mátyás térre néző iskolában, és egyúttal a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola (JEGYMI) új telephelyét és módszertani központját is ide költöztetik, mert a Tolnai utcai telephelyüket kinőtték. 

Ez ellen a kerület protestált, mondván, a szegregációt új formában állandósítaná, idézi fel a történteket Erőss. A KK erről nem akart tárgyalni, mondván, ők a fenntartók, ők döntenek, noha, mondja Erőss, a kerületnek konzultációs joga van. 

Végül nem találtak vezetőt az iskolának, ezért vált a Deák Diák tagintézményévé. Erőss szerint jobb lenne bezárni a Lakatos Menyhértet, és visszaadni az épületet a kerületnek, hogy szegregált iskola helyett nyitott közösségi-kulturális térré válhasson. Az alpolgármester még egy szempontot felvetett: a Belső-Pesti Tankerület összesen öt kerületért felel (Belváros, Terézváros, Erzsébetváros, Józsefváros, Ferencváros), mégis, az öt kerület öt SNI-ellátó intézményéből kettő a Ferencvárosban, 3 pedig a Józsefvárosban van, ide csoportosítja át a tankerület a sajátos nevelési igényű gyerekeket.

Hogy talált-e vagy nem a tankerület vezetőt a Lakatos Menyhért élére, azt nem tudja, mondja el Farczádi a Józsefváros újságnak, erről a tankerület tudna beszélni. De nem beszélt, holott az ezt is firtató levelezésünkre rá volt rakva címzettként Beleznay Tamás is. Farczádi úgy látja, most fel kell mérni, hogy van-e az iskolának jövője, mert két éve nem indult első osztály. 

„Azt kell felmérnünk, hogy vissza lehet-e csábítani a családokat, van-e a helyi közösségnek igénye ott egy általános iskolára.” Kérdésünkre. hogy szerinte nem lett volna-e jobb bezárni a Lakatos Menyhértet, azt mondja, a fenntartó nyilván mérlegelt a döntése előtt, „pedagógusként az iskolák megmentését tartom elsődlegesnek”.

A kérdés azért is fontos, mert a kerületben kevés olyan nagy önkormányzati tulajdonú épület van, amit hasznosítani lehetne más célokra, mondjuk kulturális célokra. Konkrét tervei lennének tehát az önkormányzatnak vele, de a KK döntése értelmében most egy nagyon kétesélyes kimenetelű kísérlet indul meg, ami még az intézményvezető szerint is kérdéses, hogy eredményt hoz-e. 

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
2026. augusztus 27.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.