Törvényileg a tárgyév február 15. a határideje annak, hogy egy önkormányzat elfogadja az évi büdzséjét. Józsefvárosban idén változott a gyakorlat, mivel már nyár óta zajlik a költségvetés részletes tervezése és kidolgozása, így a december 15-i képviselő-testületi (KT) ülésen már megszavazták a 2023-as év pénzügyi tervét.
A cél egyértelműen az volt, hogy a bizonytalan pénzügyi-gazdasági környezetben – így az infláció, energiaválság, hatósági árak, a járvány gazdasági utóhatásai, a nemzetközi politika pénzügyi vonatkozásai mellett – legyen egy olyan részletesen kidolgozott terv, aminek alapján neki lehet futni a következő évnek, és amennyiben szükséges, később a megfelelő korrekciókat meg lehessen tenni. Azért is előnyös a korábbi elfogadás, hogy a közbeszerzési eljárásokat jó időben el lehessen kezdeni, és az általában időigényes ügymenet minél hamarabb befejeződhessen.
A gazdálkodás költségvetési keretei jelenleg biztosítottak, nincs szükség átmeneti gazdálkodásra. A sok bizonytalanság miatt olyan költségvetés született, amiben bőven maradtak tartalékok a nem várt hatások esetleges orvoslására is – fejtette ki Pikó András polgármester még a KT-ülés költségvetési vitájának elején. Ezen tartalékokat úgy kell értelmezni, mint amikhez hozzá lehet nyúlni, amennyiben valamilyen nem tervezett változás – a gazdasági helyzet alakulása, a kerületre negatívan ható kormánydöntés stb. – történik. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján érdemes erre előre felkészülni feszesebb költségvetéssel tervezve.
A 2023-as év költségvetése első ránézésre jelentős növekedést mutat, több mint 20%-kal nőtt meg a tervezett bevételi és kiadási oldal, ám ez egyáltalán nem tűnik olyan nagy növekedésnek, ha figyelembe vesszük, hogy 2022 novemberében 22,5%-os volt a hivatalos inflációs ráta, ennyivel nőttek az árak egy év alatt, 2021 novemberéhez képest. A növekedés mögött áll a működési költségek növekedése, ami nemcsak az energiaárak emelkedésének köszönhető, hanem a megnövekedett bérköltségeknek is. Plusz ehhez jött még a fejlesztési feladatok bővülése. Józsefváros a fejlesztéseket úgy igyekszik végrehajtani, hogy ezekre egy fillér állami támogatást sem kapott.
Miközben az önkormányzat szociális kiadásai növekedtek, számos szolgáltatás díját érintetlenül hagyták, így nem nőtt az önkormányzati lakások bérleti díja és a szülőknek sem kell többet fizetniük a gyermekek közétkeztetése után.
Íme, a főbb számok:
| jogcím | 2022 (Ft) | 2023 (Ft) | 2023/2022 nominális változás (Ft-ban) | 2023/2022 nominális változás (%-ban) |
|---|---|---|---|---|
| működési bevételek | 19 591 647 855 | 23 238 181 625 | 3 646 533 770 | 118,6% |
| felhalmozási bevételek | 2 266 976 805 | 2 314 336 065 | 47 359 260 | 102,10% |
| finanszírozási bevételek | 17 781 841 473 | 22 845 924 121 | 5 064 082 648 | 128,50% |
| finanszírozási korrekció | -8 139 386 760 | -10 406 688 119 | -2 267 301 359 | 127,90% |
| BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 31 501 079 373 | 37 991 753 692 | 6 490 674 319 | 120,60% |
| működési kiadások | 22 159 638 680 | 28 040 875 558 | 5 881 236 878 | 126,50% |
| felhalmozási kiadások | 7 187 621 259 | 8 720 744 599 | 1 533 123 340 | 121,30% |
| finanszírozási kiadások | 10 293 206 194 | 11 636 821 654 | 1 343 615 460 | 113,10% |
| finanszírozási korrekció | -8 139 386 760 | -10 406 688 119 | -2 267 301 359 | 127,90% |
| KIADÁSOK ÖSSZESEN | 31 501 079 373 | 37 991 753 692 | 6 490 674 319 | 120,60% |
A költségvetésnek nullásnak kell lennie, tehát a kiadásoknak és a bevételeknek egyensúlyban kell lenniük.
A költségvetést a képviselő-testület szavazza meg, és ebből derül ki, hogy az alapvető kötelező feladatokon túl mire is költ az önkormányzat. A kerület prioritásait azok a politikai programok határozzák meg, amikkel a képviselők indultak a 2019-es választásokon. A megválasztott politikai vezetőknek van mozgásterük, hogy mire költsenek, egy költségvetésnek eme programok egyes elemeinek megvalósításához szükséges pénzeket is tartalmaznia kell. Amikor tehát a költségvetés számait értelmezzük, ezeket is érdemes nézni. A 2023-as költségvetésnek a politikai program alapján három prioritása van: a Gyerekbarát Józsefváros program, az önkormányzati Ház- és Lakásfelújítási program, valamint a közterek megújulásáért hirdetett program, melynek főbb elemeit az alábbi ábra tartalmazza.

Az önkormányzat 2023-as költségvetésében bruttó 700 050 000 Ft-ot tervez önkormányzati bérház- és bérlakás felújításra szánni saját forrásokból, és már azt is meghatározták, hogy a 2024-es évre is biztosítanak 400 050 000 Ft-ot.
A lakosság felé nyújtott önkormányzati szolgáltatásoknak és a biztonságos működésnek alapfeltétele a szakmai apparátus megtartása és fejlesztése, ezért előrehozottan megemelték a hivatalban és az önkormányzat intézményeinél dolgozók bérét.
Itt láthatóak a tervezett adóbevételek:
| Adónem | 2020 (ezer Ft-ban) | 2021 (ezer Ft-ban) | 2022 (ezer Ft-ban) | 2023 (ezer Ft-ban) | Változás 2023/2020 (ezer Ft-ban) | Index (%) 2023/2020 | Változás 2023/2022 (ezer Ft-ban) | Index (%) 2023/2022 |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Építményadó | 2 500 000 | 2 579 917 | 2 751 000 | 3 105 198 | 605 198 | 124,21% | 354 198 | 112,88% |
| Telekadó | 45 000 | 59 682 | 60 500 | 69 727 | 24 727 | 154,95% | 9 227 | 115,25% |
| Idegenforgalmi adó | 450 000 | 173 000 | 104 000 | 405 000 | -45 000 | 90,00% | 301 000 | 389,42% |
| Kommunális adó | 100 000 | 105 732 | 87 743 | 193 939 | 93 939 | 193,94% | 106 196 | 221,03% |
| Gépjárműadó | 185 000 | 0 | 0 | 0 | -185 000 | – | – | – |
| Összesen | 3 280 000 | 2 918 331 | 3 003 243 | 3 773 864 | 493 864 | 115,06% | 770 621 | 125,66% |
A Fidesz-KDNP frakció mint kerületi ellenzék, kritikával illette a benyújtott költségvetést. Még a vita előtt a kommunikációjukba némi gyurcsányozást keverve azzal támadták a kerületvezetést, hogy soha nem látott mértékű a költségvetés összege, hogy „minden Józsefvárosi lakosra több mint félmillió forint jutna”. Hozzátehetjük, a rekordméretű infláció miatt reálértéken valójában nem látni 2022-ről 2023-ra semmilyen növekedést.
A költségvetés elfogadása után már azt hangsúlyozták, hogy „közbiztonsági, köztisztasági és szociális intézkedésekre, fejlesztésekre, felújításokra kellene fordítani” a megnövekedett összeget, bár a költségvetés is betervezett ilyen tételeket.
A fideszes képviselők módosításként adták be, hogy egy 957 035 000 Ft-os keretet hozzanak létre, de forrásokat nem jelöltek meg a beadványban, hogy miből vegyék el a szükséges összeget, rótta fel nekik Pikó András. A KT-ülésen sikerült végül kisakkozni, mely céltartalékok terhére kívánták átcsoportosítani a javaslattevők ezt az összeget, de a többség leszavazta a javaslatot.

Ugyancsak kritikával illették, hogy az önkormányzat az ingatlanvagyonának egy részétől megválna, ezt a fideszesek eltékozlásnak minősítették olyan helyzetben, amikor van a kerületnek pénze.

Az egyösszegű lakásértékesítési bevételek tervezett előirányzata 40 millió Ft, a lakásértékesítések részletfizetéses tőketörlesztésének előirányzata pedig 75 millió. Mindez 5 és 25 millió Ft-os csökkenést jelent az előző évhez képest.
Árveréses lakásértékesítés jogcímén 2023-ban nem tervez bevételt az önkormányzat. Helyiségértékesítésből 80 millió Ft, a helyiségértékesítés részletfizetéses tőketörlesztéséből 3,5 millió Ft bevételt irányoztak elő, mindez majdnem 10 millió Ft-os csökkenést jelent a 2022. évi tervszámokhoz viszonyítva.
Az üres helyiségek árveréséből viszont duplázna a kerület, 100 millió Ft-os bevételt remélnek ebből.
A Fidesz felrótta, hogy a soha nem látott pénztartalékok ellenére tervez ingatlanokat eladni az önkormányzat, szerintük ez az ingatlanvagyon elherdálása. Pikó András azt mondta erre, nincs értelme teljesen lepusztult épületeket, lakásokat megtartani, inkább az eladásukból származó pénzből érdemes kevésbé lepusztultakat felújítani. Az eladásra szánt listán üres telkek is vannak:
| Értékesítésre szánt ingatlan | Tervezett nettó bevétel (Ft-ban) |
|---|---|
| Karácsony S. u. 29. sz. alatti üres telek | 187 842 520 |
| Szerdahelyi u. 9. sz. alatti üres telek | 160 000 000 |
| Korányi Sándor utca 14. sz. alatti üres telek | 188 976 378 |
| Korányi Sándor utca 16. sz. alatti üres telek | 138 582 677 |
| Bauer Sándor utca 13. épület | 209 000 000 |
| Vajdahunyad u. 8. épület | 29 400 000 |
| Szigony utca 39. épület | 340 500 000 |
| Tolnai Lajos u. 37. épület | 220 000 000 |
| Mindösszesen | 1 474 301 575 |
Józsefváros 2023-as költségvetését a 2023. december 15-i ülésen a képviselők 11:5 arányban fogadták el.
Akik a részletes költségvetési adatok iránt is érdeklődnek, azok a részleteket itt találják. A költségvetési vitáról készült videófelvétel pedig itt nézhető vissza.
Fotók: Mile Máté
