Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója beszédében elmondta: Mednyánszky hamvait 1966-ban szállították a mostani nyughelyére, és 1970-ben készült el a sírboltját díszítő szobor, amely Somogyi József alkotása.

A főigazgató asszony rámutatott: az ülő, lekonyuló karimájú kalapot viselő, vándorbotját tartó férfialak ugyanúgy ábrázolhatja a művészt, mint bármelyik csavargót a számtalan általa megörökített közül. „Mednyánszky magányosan halt meg bécsi műtermében, utolsó útjára is csupán két ember kísérte el. Halála után azonban az utókor igyekszik megőrizni emlékezetét, ez a Nemzeti Örökség Intézetének is a kötelessége” – hívta fel a figyelmet Radnainé dr. Fogarasi Katalin.

Ezt követően Zsigmond Attila, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja vázolta a nagy festő életútját. Mint elmondta: bár Mednyánszkynak – lévén az egyik legrégebbi magyar nemesi család sarja –, bejárása volt kora legfelsőbb köreibe, ideje jórészét mégis a társadalom elesettjeivel töltötte. Elemi erővel ábrázolta a háború okozta szenvedéseket, az első világégés idején rajzaival, képeivel tudósított a harcterekről, ahol meg is sebesül.

Olthatatlan lángolással szerette a természetet: a Tátrától az Adriáig bejárt minden vidéket, vándorlási láza haláláig nem csillapodott. „A festőművész egész életműve mélységesen megindult állásfoglalás a szegények és a szenvedők mellett. Különös, a különcségektől sem mentes értékes egyéniségre és nagyszerű mesterre emlékezünk” – zárta megemlékezését Zsigmond Attila.

A megemlékezés részeként koszorúval tisztelgetek a művész előtt a Mednyánszky család leszármazottai, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagjai, valamint a Mednyánszky Társaság képviselői. Józsefváros képviseletében Sántha Péterné alpolgármester hajtott fejet az egy évszázada elhuny festőművész előtt.

Szöveg: Zékány János – Fotó: Huszár Boglárka

A Józsefváros Újság archívumából.