Mérleget vontak és folytatják

2025. február 13.

Megdöbbentő, hogy összefogással mit értek el egy év alatt

Már 8 állami gondozott talált biztonságos otthonra az ULE lakhatási programjában. Ha adottak a feltételek, rövid távon is láthatók az eredmények.

Egy helyett tucatnyi korábban állami gondozott fiatal költözhet lakásba az egy évvel ezelőtti influenszer-tüntetéssel egybekötött adománygyűjtésnek köszönhetően. Az ULE fiatalokat támogató lakhatási programja iskolapéldája annak, hogy ha biztosítottak a feltételek, rövid távon is felmutathatók a jól végzett szociális munka eredményei.

Utcáról, hajléktalanszállóról, a lehető legreménytelenebb helyzetekből költöztek be fiatalok a közadakozásból megvásárolt és az önkormányzati partnerek által biztosított lakásokba – számol be sajtóközleményében az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE).

Az egy évvel ezelőtti influenszer-tüntetésen összeadott adományok eddig már 8 fiatal számára teremtettek otthont. A súlyosan traumatizált fiatalok élete mára „támogató mederben folyik”: szociális munkás dolgozik velük, miközben többen terápiás kezelésben vesznek részt, vagy épp tanulnak közülük – áll a közleményben. „A fiataloknak nemcsak lakhatásban, hanem és elsősorban a társadalmi integrációban szeretnénk partnerei lenni.”

A tavaly február elején kirobbant kegyelmi botrány miatt tüntetést szerveztek az érintett gyerekek, fiatalok, az omladozó gyermekvédelmi rendszer áldozatai mellett. Az Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért megmozduláson művészek, youtuberek és influenszerek szerepeltek a Hősök terén.

A becslések szerint több mint 150 ezer embert mozgósító tüntetésen adománygyűjtést indítottak az ULE számára. 25 millió forint volt a célösszeg, amiből egy volt állami gondozott lakhatását támogatták volna. A gyűjtés azonban jóval felülmúlta a várakozást: egy hétvége alatt 23 ezer adakozó 219 millió forintot adott össze. Az adományból így nem egy, hanem 10-12 fiatal lakhatásának megoldásán kezdett el dolgozni az egyesület, és az új lakhatási programjába 5 lakás megvásárlását tervezte. A kívánt 5 lakásból 4-et még tavaly nyáron meg is vettek, az ötödik megvásárlását idén tervezik.

Felkeresték a fővárosi önkormányzatokat és abban kérték a segítségüket, hogy biztosítsanak a programjukba további beköltözhető lakásokat. A fővárosi, a terézvárosi és a józsefvárosi önkormányzatokkal sikerült megállapodniuk. A Józsefvárosi Önkormányzattal kötött megállapodás szerint 2025 és 2027 között évente egy beköltözhető állapotú bérlakást biztosít bérlőkijelölési joggal az ULE-nak. Az egyesület dönt a beköltözők személyéről, kitétel azonban, hogy azok kizárólag állami gondozásból kikerült fiatalok lehetnek.

2025-ben tehát még további 2-4 fiatal kaphat lehetőséget arra az ULE lakhatási programjában, hogy biztonságos otthonra leljen.

„Mindeközben a gyermekvédelmi rendszer valódi reformok híján tovább halad az összeomlás felé” – írja az egyesület a közleményében. Szerintük a pedofilbotrány napvilágra kerülése óta a kormány által hozott alkotmánymódosítás, amely a válságot mindössze a gyermekvédelemben dolgozók kifogástalan életvitelének vizsgálatával kívánta orvosolni, negatívan hat: tömeges felmondási hullámot indított el. Az egyébként is szakemberhiánnyal küzdő ágazatban „sem a megbecsültség, sem a szakma eszköztára, sem a gyerekek, fiatalok támogatásának anyagi, vagy éppen szakmai feltételei nem lettek jobbak az egy év alatt”.

Úgy vélik, bár az ő eredményeik csupán szimbolikusak – a gyermekvédelmi rendszerben továbbra is 23 ezer gyerek és fiatal sínylődik –, mégis fontosak és sorsfordítók, hiszen rámutatnak, hogy adott feltételek mellett jól, hatékonyan és sikeresen működik a célzott szociális munka.

Az ULE az ígérte, hogy transzparensen beszámol az adományba kapott pénz felhasználásáról, a költéseket a weblapjukon egy táblázatban össze is foglalták. A táblázatot és a lakhatási programmal kapcsolatos további információk itt találhatók.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.