„A cigányság a magyar nemzet nemzetalkotó része. Közös a múltunk, közös a jelenünk” – írta a Facebook-oldalán. A kerületben sok roma honfitársunk él. Mit érzett, amikor először hallotta Lázár János WC-pucolós mondatait, amikor magyar választópolgárokról beszél úgy, hogy közülük mintegy „kivonta” a cigányságot?

Erről számos nyilvános fórumon és médiumban elmondtam az álláspontomat. Durván sértő és méltatlan mondatok voltak, amelyekért nagyon helyesen kért bocsánatot Lázár János. Én születésemtől fogva Józsefvárosban élek, és tudom, hogy milyen óriási értéket képvisel a cigányság Magyarországon és a kerületben is. Számos roma kollégám és barátom van, akiket jogosan háborítottak fel Lázár János szavai, de tudják, hogy az ilyen rosszul sikerült mondatok nem teszik semmissé az elmúlt 16 év kormányzati elköteleződését a magyar cigányság felé. A józsefvárosi Fidesznek pedig kifejezetten baráti a kapcsolata a helyi roma közösséggel, ismernek minket, tudják, hogy mindig számíthatnak ránk.

Az viszont sajnálatos, hogy azok, akik politikai okokból felhasználják Lázár János szavait, egyáltalán nem, vagy nem elég hangosan szólalnak meg a Kétfarkú Kutya Párt gyalázatos akciója ügyében, amikor is a párt meggyalázta a Muzsikus cigányok parkjában felállított emlékoszlopokat. Az sem zavarja a baloldalt, hogy az egyébként még Kocsis Máté polgármestersége alatt a fideszes önkormányzati vezetés által alapított, a szegény sorsú, hajléktalan emberek rehabilitációjára szolgáló intézmény roma hölgy dolgozóit zaklatta egy baloldali önkormányzati képviselő. Hallgattak abban az ügyben is, amikor az önkormányzati romaügyi referens hölgyet megalázták a Józsefvárosi Önkormányzatban, és felmondott. Azok, akik csak a számukra kényelmesnek érzett ügyekben szólalnak meg és mondanak markáns véleményt, ráadásul teszik ezt budai elitnegyedek lakóiként, hiteltelenek. Meggyőződésem, hogy a cigányságot pusztán politikai célokra használják fel.

Az a szubjektív érzület, miszerint nagyon sok hajléktalan él a kerületben, sokak szerint azért alakult ki, mert Józsefvárosban nagyon sok hajléktalanellátó intézmény van (a BMSZKI 2024–2025-ös szakmai vizsgálata szerint a hajléktalanok intézményeiben tartózkodók 29 százaléka egyszerre a VIII. kerületben volt). Mit fog tenni azért, hogy ez változzon?

Éppen azért, amit ön is idéz, nem szubjektív ez az érzékelés, hanem nagyon is objektív. Két dolgot kell tenni. Egyrészt át kell tekinteni a hajléktalanellátás finanszírozását. Olyan intézmény kapjon csak állami normatívát, amelyik szakmailag alkalmas a feladat ellátására. Továbbá el kell érni, hogy

Az ellátásban lehetőleg elsőbbséget kell biztosítani azoknak, akik az adott településen váltak hajléktalanná. Persze azt is meg kell vizsgálni, hogy egy-egy személy számára valóban a hajléktalanellátás-e a megfelelő ellátási forma. És ki kell mondani alapvető tényeket: az nem lehet elfogadott megközelítés, hogy emberek az utcán éljenek, ellátatlanul, emberhez nem méltó módon. Rajtuk segíteni kell, és olyan helyre kell őket kísérni, ahol megfelelő minőségű ellátást kapnak. Ez persze egy olyan komplex kérdés, amelynek a teljes körű, minden szempont szerint megfelelő megoldása évtizedek óta várat magára. A kormánynak és az önkormányzatnak definiálni kell a felelősségi köreit, de a hajléktalanellátóknál sem mehet minden úgy, ahogy eddig. A megfelelő finanszírozáshoz megfelelő számonkérhetőségre és teljesítmény alapú finanszírozásra van szükség.

Azt azonban végig szem előtt kell tartani, hogy e törekvések közben meg kell védeni az adott település, így Józsefváros lakóinak jogos érdekeit is. A kerületi családok biztonsága, az élhető környezet nem szenvedhet csorbát.

A droghelyzet is súlyos a kerületben. Elfogadja-e azt a szakmai álláspontot, hogy a droghelyzet kezelése nem elsősorban rendészeti, hanem egészségügyi és szociálpolitikai kérdés? Ha igen, ez miben jelenik meg konkrét kormányzati döntésekben Józsefváros esetében? Ha nem, miért nem?

Józsefvárosban 2014 és 2019 között vezettem a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot (KEF). Az ország egyik legaktívabb testülete voltunk. A Fidesz–KDNP-s városvezetés forrásokat is biztosított az ügy kezelésére. A szakmai szereplőkkel egyetértésben három pillérre alapoztunk: kínálatcsökkentés, prevenció, és a drogbetegek ellátása. Deklarált célunk volt, hogy aki a drogterjesztéssel mások életét, egészségét veszélyezteti, arra a törvény teljes szigorával kell lesújtani; aki már függővé, drogbeteggé vált, azt teljes körű gyógyító, rehabilitáló kezelésbe kell vonni; azokat pedig, akiket ez a probléma még nem érint, felvilágosítással, oktatással kell megvédeni attól, hogy valaha is drog közelébe kerüljenek. Rengeteg akkreditált képzést indítottunk orvosok, védőnők, pedagógusok részére. Iskolai órákat tartottunk, hozzáférhetővé tettük a Drogokról másképpen című prevenciós előadást, tankönyveket vásároltunk a józsefvárosi gyerekek számára, minden józsefvárosi iskolában elérhető lett az Életvezetési ismeretek és készségek tantárgy és a hozzá tartozó tankönyvek. A munkánkra büszkék vagyunk, a szakmai beszámolóink a mai napig elolvashatók. Sajnos ez a munka véget ért 2019-ben. Még a józsefvárosi drogbetegek rehabilitációjára szolgáló szerződést sem hosszabbították meg. Készül a koncepció, mondták. Aztán eltelt úgy egy ciklus, hogy érdemben még KEF-ülést sem tartott a baloldali vezetésű önkormányzat. Ez botrány. Aztán 2024-ben kinevezték a drogliberalizáció egyik legismertebb harcosát a testület élére. Persze valódi munka azóta se folyik ott. Ez a több mint hatéves rombolás Pikó András és a józsefvárosi baloldal felelőssége. A Pikó-éra egyik legnagyobb szégyene és kudarca a józsefvárosi drogpolitika tönkretétele.

Ha dolgozna a kerületi vezetés, lehetne sikereket elérni, de ehelyett csak felelősséghárítást érzékelek a kerületi baloldal részéről.

A közbeszédben gyakran összemossák a könnyű drogokat (fű) és a kemény drogokat (kokain, heroin), miközben a szegényebb rétegeket érintő biofüvezés vagy herbálozás sok esetben súlyos egészségügyi és társadalmi következményekkel jár, és jóval gyakrabban vezet tragédiákhoz, mint a „klasszikus” kábítószerek. Hogyan arányosítja a kormány a drogpolitikai erőforrásokat ezek között, és miért nem látszik erőteljes állami fellépés a szegényebb közösségeket érintő, de súlyosan veszélyes anyagok esetében?

Nem értek egyet azzal a felfogással, miszerint léteznének „könnyű” drogok. Minden drog veszélyes. Ráadásul például a kannabisz (fű) több száz alkotóelemének pontos hatását sem ismerjük teljes egészében, de ma már számos tudományos kutatás feltárta, hogy akár függőséget és sokszor visszafordíthatatlan egészségkárosodást is okozhat. A kormány a droghelyzet súlyosságára reagált, pont a dizájnerdrogok terjedése miatt. Nagy erőkkel vette fel a harcot a rendőrség a terjesztők ellen, ez jó hír. Nagyon sok drogterjesztőt sikerült elfogni, egész hálózatokat sikerült felszámolni ennek következtében, és azáltal, hogy az elterelés intézménye akkor vehető igénybe, ha a fogyasztó „feldobja” a dílert. Ez a rendőrségi fellépés kifejezetten hatékony ott, ahol a szegényebb közösségekben járványszerűen terjed a drogfogyasztás és sokan megélhetési forrásként tekintenek erre a tevékenységre, illetve ahol jellemzően a biofű, herbál és a dizájnerdrogok terjesztése a legjellemzőbb. A drogproblémával kapcsolatban – bár kétségkívül nem kizárólag rendészeti kérdésről van szó, de – szigorú rendőrségi fellépés és szigorú jogszabályok nélkül féloldalas minden, a helyzet javítására irányuló törekvés. Azonban például a Józsefvárosi Önkormányzat nemcsak a rendészeti, de a prevenciós vagy betegellátási feladatait sem látja el, nem folytatta, sőt sok esetben felszámolta az ezeken a területeken az általunk megkezdett munkát. A liberális Kék Pont szervezet működésére mindannyian emlékszünk: rettenetesen nagy kudarc volt, tűosztogatásba fulladt a tűcsereprogram. Erre Pikó Andrásék visszahozták a szervezetet Józsefvárosba. Mi értelme van ennek? Ezzel a józsefvárosi emberek életét teszik nehezebbé, ők az elszenvedői a kerületben egyre romló droghelyzetnek.

NKE- és Diószegi-projekt. Hol található leírva az a határidő- és feltételrendszer, amely alapján a lakók számon kérhetik az államot – jogszabályban, kormányhatározatban vagy egyedi megállapodásban. Van-e az érintett családok kezében jogilag kikényszeríthető garancia arra, hogy nem kerülhetnek rosszabb lakhatási helyzetbe az állami kisajátítás után? És mi történik, ha ez a határidő nem teljesül – vállal-e ezért személyes politikai felelősséget?

A hatályos jogszabályok egyértelműen rendezik, hogy senkit nem érhet kár. A probléma abból adódott, hogy az önkormányzat közölte, nem tudja az NKE-projektben érintett házakban élőket elhelyezni, holott több milliárd forintot kap a kormánytól az ingatlanokért cserébe. A baloldali városvezetők a kapott pénzt azonban láthatóan nem lakásfelújításra kívánják költeni. Úgy tűnik, hogy az önkormányzat másodosztályú polgárként tekint a Diószegi utcában és környékén élő, zömmel roma származású lakókra. Ha az önkormányzat partner lett volna benne, a lakók ügye már rég megoldódott volna. Más esetben mindig meg lehet oldani az elidegenített bérházakból történő kiköltöztetést, számos fejlesztésnél, számos esetben mindenki megelégedésére valósultak meg ilyen projektek az elmúlt évtizedekben. De most, pont a választások előtt, pont a legrászorultabb családok esetében ez nem sikerült a józsefvárosi önkormányzatnak.

Mi a terv, hol biztosítanak lakásokat a családoknak? Tartanak-e igényfelmérést a lakók körében?

A kormány azt az ígéretet tette, hogy minden lakó jobb lakást fog kapni, mint amilyenben él, vagy amilyet az önkormányzat a számára biztosított volna. Ehhez először fel kell mérni a lakók igényeit, amit nem könnyít meg, hogy az állami szakembereket az önkormányzati cég nem segíti az ingatlanokba történő bejutásban. Teszik ezt nyilvánvaló politikai okokból, ugyanis erre más, épeszű magyarázat nem lehet.

Számos lakó attól tart, hogy a Pázmány-projekt óriásberuházás a helyi közösségek rovására valósul meg. Milyen konkrét intézkedések biztosítják, hogy a fejlesztés ne csak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is fenntartható legyen?

Én személy szerint és a józsefvárosi Fidesz is eltökélt abban, hogy a projekt csak úgy valósulhat meg, hogy az az itt élők érdekeit szolgálja. Ehhez az kell, hogy a beruházás olyan formában és funkciókkal valósuljon meg, amely méltó egy XXI. századi városi fejlesztéshez: legyen minden lakó számára jó minőségű, elegendő és elérhető parkolóhely, legyen sok és igényes zöldfelület, a beruházás legyen az épített környezethez illő, figyelembe véve az itt élő tulajdonosok érdekeit, és legyen teljeskörűen helyreállítva, kijavítva minden, az építkezés miatt esetleg kialakuló probléma. Ezt elvárom a beruházó részéről. Jó hír, hogy

Én mindenesetre csak olyan beruházást támogatok, amely a fenti kritériumrendszernek megfelel. Hozzáteszem, hogy jó lenne, ha a Józsefvárosi Önkormányzat is jó példával járna elöl, például abbahagyná az értelmetlen autósüldözést és a parkolóhelyek számának folyamatos csökkentését. A józsefvárosiaknak, köztük a palotanegyedieknek is joguk van autót használni; ha tetszik, ha nem, a baloldali városvezetőknek és az egyetem építtetőinek is figyelembe kell ezt venniük.

A Tavaszmező utca 6. szám alatti roma kulturális központ létrehozását a kormány 2016-ban jelentette be, de az épület máig kihasználatlan, a Roma Parlament – Polgárjogi Mozgalom pedig feljelentést tett a 2,5 milliárdosra tervezett projekt elmaradása miatt. Hogyan kommentálja ezt a helyzetet, és ki vállalja a politikai és jogi felelősséget azért, hogy a közösségi tér soha nem valósult meg?

A konkrét jogi kérdésben nem tisztem igazságot tenni. A Tavaszmező 6. sorsát szükséges rendezni, mert ez a mostani állapot senkinek sem jó. Azt, hogy a roma közösségnek milyen megoldás szolgálja az érdekét, csak a cigánysággal együtt szabad eldönteni. Egy biztos: úgy nehéz a kormányra mutogatnia a baloldalnak, hogy közben az önkormányzat egyre-másra vágja vissza a roma kultúra támogatásának mértékét a kerületben. 2019-ben a baloldali kerületvezetés egyik első intézkedése volt megszüntetni a Józsefvárosi Cigányzenekar támogatását. Most pedig Pikó András elvbarátai és szövetségesei, a Kétfarkú Kutya Párt aktivistái gyalázták meg a Muzsikus cigányok parkját. Nem szavakban kell kiállni egy kisebbség védelmében, hanem tényleges tettekkel.

Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI