Anonim kérdőív a felsőoktatásról

2026. szeptember 27.

Mentális állapotukról, megélhetésükről és MI-használatról is kérdezik a hallgatókat

A válaszokat az új felsőoktatási stratégia és szabályozás előkészítéséhez használnák fel.

Országos hallgatói konzultációt indított az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága a felsőoktatás tervezett átalakításához. A felmérés elérhetőségéről már több felsőoktatási intézmény is tájékoztatta hallgatóit, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) például szeptember 25-én tett közzé felhívást a honlapján, míg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szeptember 23-án a Neptun rendszeren keresztül küldött ki értesítést.

Az Országos konzultáció a magyar felsőoktatás megújításáról című, hallgatóknak szóló, negyvenkét kérdésből álló, néhány perc alatt kitölthető felmérés névtelen, az eredményeket összesítve használják fel az új felsőoktatási stratégia, a készülő szabályozás és a képzési rendszer fejlesztésének megalapozásához – áll a kérdőív elején olvasható minisztériumi levélben.

Minőségtől a munkaerőpiacig

A felmérés első kérdései a hallgatók hátterére vonatkoznak, többek között a korábbi végzettségre, a szülők iskolai végzettségére, az eddig elvégzett felsőoktatási félévek számára, a munkarendre és a finanszírozási formára kérdeznek rá. Majd egy a sorba nem igazán illő kérdés következik az oldalon, ami a mentális jóllétre kérdez rá.

Továbblépve a következő ívre az oktatás és a képzés minősége kerül előtérbe. A hallgatóknak többek között azt kell értékelniük, hogy a képzésük mennyire készíti fel őket a hazai munkaerőpiacra.

Külön kérdésblokk foglalkozik a felsőoktatás lehetséges átalakításával. A válaszadók 1-től 5-ig terjedő skálán értékelhetik azt is, mennyire tartják fontosnak a gyakorlatiasabb képzést, az egyetemek és munkáltatók szorosabb együttműködését, a fizetett szakmai gyakorlat általánossá tételét, vagy a korábban megszerzett szakmai tapasztalat kredittel történő elismerését.

A hallgatók véleményezhetik továbbá a szóbeli, illetve az alapkészségeket mérő alkalmassági vizsga általános bevezetését is. A kérdőív itt kitér a gyakorlati helyek megtalálását segítő megoldásokra és egy hallgatókat támogató digitális platform létrehozására is.

Ügyintézés, szolgáltatások és mesterséges intelligencia

A felmérés azt is vizsgálja, mennyire könnyű hozzájutni a tanulmányokhoz szükséges információkhoz, és mennyire egyszerű, vagy sem az egyetemi ügyintézés. A hallgatók értékelhetik többek között a tanulmányi szolgáltatásokat, a pszichológiai és életvezetési segítséget, a mentori és felzárkóztató lehetőségeket, a nyelvoktatást, az e-learninget, a karrierutat segítő és gyakornoki szolgáltatásokat, a kollégiumi ellátást, a könyvtárakat, valamint a kulturális és sportolási lehetőségeket.

Önálló blokk foglalkozik a mesterséges intelligenciával is. A kérdőív arra is rákérdez, használják-e azt a hallgatók, ha igen, milyen célokra, egyáltalán ismerik-e az intézményi MI-szabályokat, illetve mennyire tartják világosnak és felelősnek az MI használatát, és szükségük lenne-e a mesterséges intelligencia felelős és kritikus használatát bemutató oktatásra.

Jóllét

A felmérés a mentális jólléttel is foglalkozik. Rákérdez arra is például, hogy előfordult-e az elmúlt tanévben olyan lelkiállapot, amely akadályozta az egyes hallgatókat a tanulásukban, valamint arra is, mi jelenti számukra a legnagyobb stresszforrást. A válaszok között szerepel a tanulmányi terhelés, az anyagi helyzet, a lakhatás, a magánélet és a család, a jövővel kapcsolatos bizonytalanság, az egészségi állapot, valamint a hallgatótársak általi kiközösítés vagy bántalmazás.

A megélhetés is külön kérdéscsoportot kapott. A felmérésből ezen részéből azt szeretnék megtudni, dolgoznak-e a hallgatók az egyetem végzése mellett, és ha igen, hány órát töltenek munkával, illetve anélkül tudnák-e folytatni a képzést.

Az anyagi biztonság érzetét egy váratlan, körülbelül százezer forintos kiadással is mérik. A kérdés az, hogy ezt az összeget a hallgató ki tudná-e fizetni saját forrásból, és ha nem, akkor külső segítséggel meg tudná-e oldani. A kérdések között szerepelnek az ösztöndíjakra, támogatásokra és a kollégiumi elhelyezésre vonatkozó kérdések is.

Jogos a kérdés

A felmérésben azt is vizsgálják, mennyire kaptak a jelentkezők reális képet választott képzésük követelményeiről még a felvételi előtt, majd arra kérdeznek rá, hogy megfordult-e már a hallgató fejében, hogy végleg abbahagyja a képzését, illetve tervez-e a jelenlegi tanulmányai után újabb felsőfokú végzettséget szerezni.

Újabb külön egység foglalkozik a hallgatói jogokkal és az érdekképviselettel. A válaszadóknak értékelniük kell, mennyire ismerik saját jogaikat, a hallgatói önkormányzat (HÖK) működését, illetve azokat a lehetőségeket, amelyekkel a HÖK tevékenysége ellenőrizhető vagy számonkérhető.

A továbbiakban arra is kíváncsiak, hogy a hallgatók érzékelik-e, hogy tényleges következménye van a visszajelzéseiknek. Értékelhető javaslatként szerepel többek között a kollégiumok állapotának rendszeres és nyilvános felülvizsgálata és a hallgatói jogokról szóló központi tájékoztatás is.

A kérdőív itt található, és október 7-ig tölthető ki.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 27.
Legfrissebb adásunkban kétszázötven év történelmét tekintettük át, majd álmodtunk is egy nagyot.
2026. szeptember 26.
A mïus x attaray Passzázs címen tartott fény-hang installációt a Fiumei úti sírkertben.
2026. szeptember 26.
A Fővárosi Közgyűlés szeptember 25-én elfogadta Budapest 25 évre szóló gyalogos és akadálymentes közlekedési stratégiáját, amiben felsejlik egy jövőbeli város (álom)képe is.

További cikkek

2026. szeptember 26.
A Fővárosi Közgyűlés szeptember 25-én elfogadta Budapest 25 évre szóló gyalogos és akadálymentes közlekedési stratégiáját, amiben felsejlik egy jövőbeli város (álom)képe is.
2026. szeptember 26.
Egyelőre mindenki lelkes: megnyitotta irodáját Bódis Kriszta a Bacsó Béla utcában, azt ígéri, minden pénteken megtalálják őt a választói.
2026. szeptember 25.
Rendeződhetnek a főváros pénzügyi problémái, jelentette be a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.