A Pikó András vezette új önkormányzat egyik első intézkedése volt, hogy olcsóbb és jobb minőséget nyújtó szolgáltatóval váltsa le a régi Klassz Menza Kft-t, és átlátható, tiszta jogi viszonyokat teremtsen a közétkeztetésben.
A szolgáltatóváltás nem ment zökkenő nélkül, a járványidőszakban hozott döntés miatt a Közbeszerzési Döntőbíróság jelentős összegre elmarasztalta az Önkormányzatot. Azonban olyan nagy a régi és az új szolgáltató árai között a különbség, hogy még ezzel együtt is pozitív lett a váltás mérlege.
Az ügy heves politikai vitát váltott ki, amiben
nyíltan megszólalt a Fidesz is, a Klassz Menza pedig személyiségi jogi pert indított Pikó András ellen
a Facebookon közzétett őket is elítélő véleményét sérelmezve.
Ez az ügy azonban már nem érinti az Önkormányzatot, mert Pikó ugyan polgármesterként szólalt meg a hivatalos Facebook-oldalán, a Klassz Menza a személyében perelte be, azon a címen, hogy kijelentéseivel megsértette a személyiségi jogaikat. Ezért
Pikó Andrástól összesen 1.800.000 forintot követelt,
1,5 millió forint sérelemdíjat és 300 ezer forint perköltséget. Pikó ugyanakkor 400 ezer forintos ellenkeresetet nyújtott be perköltség miatt, és a kereset elutasítást kérte.
Az elsőfokú bíróság a Klassza Menza keresetét teljes egészében elutasította, követelését alaptalannak találta, és a perköltség megfizetésére kötelezte. A Klassz Menza fellebbezett, és a másodfokú bíróság részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet.
A Klassz Menza kártérítési igényének nem adott helyt, de Pikót arra kötelezte, hogy a sértőnek talált Facebook-bejegyzést törölje, és a bíróság ítéletét tegye közzé.
Az ítélet szerint a Klassz Menza „a másodfokú eljárásban csak meg nem határozható pertárgyérték vonatkozásában, s abban is csak kisebb részben, 10%-ban vált pernyertessé, a sérelemdíj tárgyában a fellebbezés eredménytelen.” Pikónak így kismértékű illetékfizetési kötelezettsége keletkezett, az ellenkeresetében kért perköltség igényét pedig mérsékelte a bíróság, összességében tehát 264 ezer forintot ítéltek meg a javára.
A döntés jogi érdekessége, hogy a politikus Facebook-oldalát sajtóterméknek tekinti a bíróság, ahol törlésnek és helyreigazításnak van helye – egyébként teljesen logikusan, hiszen a politikusi Facebook-oldalak ma már sokszor az elsődleges nyilvánosság eszközei, maga Orbán Viktor is többször jelentett be kormányzati döntéseket a saját Facebook-oldalán, és nem a Magyarország kormánya Facebook-oldalon.
Pikó András november 6-i Facebook-bejegyzésében azt írja, az ítélet szerint nyugodtan mondhatja, hogy a 2015-ben Kocsis Máté olyan közétkeztetési szerződést kötött, ami az önkormányzat anyagi érdekeit sértette, versenykorlátozó volt, a feltételeit bizonyíthatóan a cég diktálta és nem is teljesítette, viszont lehetőséget teremtett számára a folyamatos áremelésre, továbbá, hogy „a Fidesz minden eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy […] Mészáros Lőrinc lobbistájaként az önkormányzatot benntartsa a céggel kötött törvénysértő, túlárazott és kifogásolható minőségű szolgáltatást garantáló szerződésben”.
Ír arról is, miben nem kapott igazat:
„A Klassz Menza egyedül abba a mondatomba tudott belekötni, miszerint a kerületben működött a fővárosban a legdrágább közétkeztetése.”
A bíróság ezt, logikusan, nem véleménynek, hanem tényállításnak értékelte, emiatt kell a posztot törölnie Pikónak. „Kiderült ugyanis – írja Pikó –, hogy volt egy kerület (értesülésünk szerint a XI. – a szerk.), ahol még ennél is drágább volt. Ez azonban a lényegen nem változtat: Józsefvárosban, mielőtt rendbe tettük, a második legdrágább volt a közétkeztetés Budapesten.”
Tény, hogy olcsóbb és jobb minőségű lett lett a közétkeztetés. A Klassz Menzához képest az óvodai étkeztetés beszerzési ára 41%-kal, az iskolai alsós étkeztetés 44%-kal, a szünidei étkeztetés pedig 24%-kal lett kevesebb az önkormányzat közlése szerint.
Pikó András az elsőfokú és a másodfokú ítélet szövegét is hozzáférhetővé tette a bejegyzésében.
Nyitókép: Nagy Dániel