Az önkormányzat kezdeményezése

2024. szeptember 19.

Mérnökök vizsgálják a tervezett Pázmány Campus melletti házakat

A Magyar Rádió volt épületeinek bontása, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új negyedének építése számos szomszédos lakóházat veszélyeztet. A Józsefvárosi Önkormányzat felkérésére szeptember 23-ával kezdődően a BME munkatársai végzik el az érintett épületek teljes körű statikai vizsgálatát.

A Magyar Rádió volt területén létesülő egyetemi negyed, a Pázmány Campus számos lakóház közvetlen közelében épül: bontás és mélyalapozás folyik majd egy sor Szentkirályi és Bródy Sándor utcai társasház közvetlen közelében. A beépítések mindig kockázatot jelentenek a közvetlen szomszédságra, rossz példából is van elég:

Miért fontos az önkormányzat által megrendelt vizsgálat?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampuszának előkészítése során sem a beruházást végző Építési és Közlekedési Minisztérium, sem a Katolikus Egyház nem volt érdemi partner a lakossági egyeztetésekben.

A bontást végző West Hungária Bau Kft. (WHB) feladata lett beruházói oldalról, hogy a törvényben előírt lakásfelmérést elvégezze az építkezésben érintett lakóházakban, és ez, ha botrányos kezdettel, de végül folyik.

A WHB felmérése azonban csak a lakások szemrevételezésére, a jelenlegi állapot (meglévő repedések stb.) rögzítésére terjed ki, ami egy esetleges kárvitában viszonyítási alap lehet.

A múlt decemberi eredménytelenül zárult közmeghallgatáson Pikó András polgármester hozta nyilvánosságra, hogy „az önkormányzat kikérte a bontási engedélyhez szükséges dokumentációt, mely nem tartalmazott sem környezetvédelmi, sem statikai vizsgálatot és hatástanulmányt, vélhetően azért, mert ezek meg sem születtek. Így azt sem tudni, milyen egészségkárosító hatásai lehetnek a bontásnak.”

A bontási munkálatok 2024. szeptember 2-án elindultak. A bontás miatt a környéket érintő forgalomszervezési változásokról, a munkálatok ütemezéséről és módjáról, a környező épületeket érintő biztonsági intézkedésekről sem az önkormányzat, sem az érintett lakók nem kaptak tájékoztatást.

A decemberi közmeghallgatás után azonban határozat született arról, hogy az önkormányzat elvégezteti a házak állékonyságvizsgálatát, amire most szeptember 23-ától kerül sor.

Az érintett épületek:

  • Bródy Sándor utca 9.,
  • Szentkirályi utca 23.,
  • Szentkirályi utca 29–31.,
  • Szentkirályi utca 33–35.

Hogyan zajlik a házak vizsgálata?

A Józsefvárosi Önkormányzat a lakók érdekeit képviselve a Budapesti Műszaki Egyetemtől (BME) rendelte meg a leginkább érintett épületek és lakások állékonysági vizsgálatát, az erről szóló közleményt itt olvashatja.

A BME szakértői – akik megbízásukat kérésre igazolják is – bejárják a lakásokat és a házak közös használatú tereit, feljegyzést és fotót készítenek a látható tartószerkezeti hibákról, károkról, továbbá rövid értékelést is írnak az egyes épületekről. A Szentkirályi utca 29–31. alatti épületnél a vizsgálat a meglévő alaprajzok és az épület bejárása alapján történik, szükség esetén kis léptékű feltárásokkal pontosítják az információkat.

A lakáson belüli állapotfelmérést

előzetes időpont-egyeztetés alapján

végzik el a mérnökök. Fontos ezért, hogy a lakások tulajdonosai vagy bérlői segítséget nyújtsanak a felmérésben, és lehetőleg előre foglaljanak időpontot.

Időpontot interneten és telefonon foglalhatnak:

Online ezen az oldalon választhat időpontot, telefonon pedig ezeken a számokon:

  • +36 1/459-2100
  • +36 80/277-256 (zöldszám)

De személyesen is lehet időpontot foglalni a Baross u. 66–68. alatti Ügyfélszolgálati Irodában.

Fontos, hogy nemcsak a tulajdonos kérheti az állapotrögzítést, hanem

  • az ingatlanában működő vállalkozás,
  • a lakás bérlője, és
  • aki éppen felújítást végez ott.

Ilyenkor szükséges a lakás tulajdonosának értesítése is.

Az önkormányzat kisokost állított össze az állékonysági vizsgálatokról, amit innen tud letölteni.

Kérdése van?

Ha az állékonysági vizsgálattal kapcsolatban kérdése lenne, keresse a Polgármesteri Hivatal Városépítészeti Irodáját:

  • 1082 Budapest, Baross utca 63–67., III. em. 306.
  • foepitesz@jozsefvaros.hu
  • +36 (1) 459-2157
  • +36 (20) 335-7449 (pénteki napokon!)

További információ itt.

Nyitókép: A Pázmány Campus látványterve – Forrás: PPKE

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.