Józsefvárosiaktól kérdeztük

2023. december 12.

Mi legyen a Magyar Rádió volt épületeivel?

Hírek sorában számoltunk és számolunk be a Magyar Rádió egykori – történelmi értékű – épületeinek bontási tervéről és a Pázmány egyetemi kampuszának építetési terveiről. Hogyan látja ezt az utca embere?

Gábor 

Örülök, hogy ide költözik a Pázmány egyetem. Ez a hatalmas terület szörnyű állapotban van jelenleg, és ez nyilván nem maradhat így. Más kérdés, hogy mit csinálnak vele. De úgy gondolom, hogy az egyetem a jobbik megoldás, mert békét és rendet hoz ide. Ha megépül, akkor idejön pár ezer diák, akik a környéki boltokban vásárolnak majd, a beruházás pedig a nyolcadik kerület színvonalát emeli. Annak azonban nem örülök, hogy a Bródy Sándor utca 5–7. alatti épületekhez is hozzányúlnának. Szerintem szent és sérthetetlen, az 1956-os forradalom és szabadságharc miatt is. A nemzet ikonikus épülete. Abban is reménykedem, hogy szakaszosan, emberi léptekben fognak bontani és építeni, mert ha a környéken egyszerre zárnak le mindent, az nem lesz jó. (Gábor a nyitóképen látható.)

István 

Ismerem a Magyar Rádiót belülről is, dolgoztam ott. Tudom, hogy az elmúlt évtizedben sajnos gyakorlatilag egy romhalmaz lett az épület. Szakmai szempontból a rádió elköltöztetése jó ötlet volt, mivel ezek az épületek alkalmatlanok, hogy modern, digitális korban rádió működjön bennük. A költözés után az épületek itt maradtak tájsebként a városban. Úgy tudom, a három palota nem lesz elbontva, sőt felújítják őket, és nyilvános könyvtár is lesz majd. Az elbontott épületek helyén pedig a kerületnek, a városnak és az országnak is vállalható épületegyüttes épül majd. Terhes dolog az épületek elbontása, de most a végeredményre kell koncentrálnunk. 

Sándor 

Nem támogatom az épület elbontását. Az egy patinás épület, meg kellene őrizni. De ez a rendszer lebont minden műemléket, amit nem tud ellopni. Egy ekkora építkezésből pedig bőven lenne mit lopni. Szerintem ezt a világhírű épületet felújítani és renoválni kellene. Egyébként meg bőven lenne tennivaló a kerületben és a városban, például rendbe kellene tenni a kórházakat. Ha lehetett volna szavazni róla, kiálltam volna az épület fennmaradása mellett. A Civilek a Palotanegyedért egyesület honlapján követni fogom a fejleményeket. A Bródy Sándor utcában dolgozom, hosszú lesz a lezárásokkal járó 4 évnyi építkezés. Szerencsére az agglomerációban élek, ott szépítgetnek, és nem rombolnak. Ez is egy ok lehet, amiért egyre többen kiköltöznek a városból.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2023. december 10.
Mit jelent Józsefvárosnak a Pázmány kampusz építkezése? Miért harcolnak a Palotanegyed lakói? Ezt tekintjük most át a kezdetektől.
2023. október 29.
Vitázott a főépítész, az alpolgármester és egy építőmérnök a helyi lakosok aktív részvételével. A Palotanegyedben az egykori Magyar Rádió ingatlanjai felett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem sok régi épület bontásával egy modern egyetemi központot épít. Mivel jár egy ilyen egyetembővítés? Mennyiben van beleszólása a történésekbe a palotanegyedieknek?
2023. június 26.
Óriási környezeti károkat okozna és ellehetetlenítené a közlekedést a Pázmány Campus tervek szerinti megvalósítása. Néhány zsebkendőnyi zöld felület, pár fa, emeletekkel magasabb épületek, sűrűbb beépítettség járna a lakóknak, ha elviselnék a legalább 10 éven át elhúzódó építkezési tortúrát – hangzott el a témában rendezett lakossági fórumon.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.