Forgalmasabb helyre költözött a bérbringák gyűjtőállomása

2022. április 22.

Mikromobilitási pont és MOL Bubi dokkoló létesült a Bródy–Horánszky utca kereszteződésében

Öt MOL Bubi dokkoló telepítése kezdődött el a VIII. kerületben, ennek az akciónak a része a két palotanegyedi utca találkozásánál kialakított újgenerációs gyűjtőállomás.

A Kőfaragó utca–Vas utca kereszteződése helyes kis sarok, de akkor is a Palotanegyed egyik félreeső, nem túl frekventált helyszíne, a városrész fő vérkeringéséből kissé kieső részén levő Mol Bubi állomás kihasználtsága ebből következően nem volt túl magas.

A Bródy Sándor utca, mely a kiskörútra fut ki, sokkal nagyobb forgalmat bonyolít, mint a Kőfaragó, ezért is tűnhet logikus lépésnek a gyűjtőállomás ide való átköltöztetése.

Fotó: Mile Máté

Az új józsefvárosi MOL Bubi-állomásokról és az áthelyezésről a képviselő-testület döntött, itt írtunk róla:

De a jól ismert dokkolók helyett itt hagyományos kerékpártámaszok lesznek, és ezen kívül mikromobilitási pontokat is kialakítanak, Mol Bubi, roller és sima kerékpár is parkolhat itt tehát.

A másik négy helyszín, ahol az önkormányzat a Budapesti Közlekedési Központ koordinálásában új gyűjtőállomásokat telepít, a Teleki tér, Mátyás tér, Losonci lakótelep (Práter utca–Szigony utca kereszteződés) és a Kálvária tér. Ezeken a városrészeken azért volt szükség új pontok létrehozására, mert a Magdolnanegyed és az Orczynegyed nagy része eddig nem volt része a MOL Bubi hálózatának.

Fotó: Mile Máté

A telepítési munkák tervezett időtartama várhatóan két hét lesz, a pontok minél gyorsabb kialakítása érdekében az önkormányzat pénzbeli támogatást nyújt a BKK részére.

Itt próbáltuk ki az új bubikat:

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.