Szaniszló Judit tárcanovellája

2025. december 02.

Minden rendben

„Sarja vasal, a kisebbik lánya meg közben a nővére ágyának szélén ül és több hónappal ezelőtti magazinokat lapozgat, majd ellenőrzi a másnapi időjárás-előrejelzést. A betegszoba kicsi. Minden családi együttlét kötöttpályás, minden véletlenül elhangzott mondat túlmutat beszélője eredeti szándékán.”

Ha felmész nekem itt a hegyekbe futkorászni holnap, aztán eltűnsz, hát én nem tudom, mit csinálok veled. Sokan tűnnek el és/vagy halnak meg azokban a hetekben a kortársai közül, Sarja legalábbis így érzékeli. Van, akit jól ismer, van aki az ismerősének valakije, egy idő után meg már az ismeretlen külföldieket is feldobálja neki az oldala, de az biztos, hogy akik végül mégis előkerülnek, azok sem élve kerülnek elő. A természetes és természetellenes halálesetek egyaránt megrázzák Sarját, nagyobbik lánya első hajnali oldalra fordítása előtt gyakran ébred összeszorított fogsorral. Hogy mennyiben felelős ezekért az eleinte kéretlen tartalmakért az algoritmus, és mennyiben függ össze ezekkel a halálesetekkel Sarja kissé előrehaladott kora, tehát ezzel együtt kortársainak is kissé előrehaladott kora, az egy idő után mindegy. Szépen lassan megjelennek az oldalán az egyre fiatalabbak eltűnései is. Átlépte a közigazgatási határt, eltűnt a térfigyelő kamera látóteréből, tejért indult a folyó túlsó partjára, sohasem érkezett meg, öt napja nem látták, két, három, négy gyerek várja otthon, súlyos betegségére ritka gyógyszert szed, és a többi. Sarja nem félni kezd el, hanem inkább félteni. Féltése tulajdonképpen univerzális lesz. Két képernyőellenőrzés között szedi ki a főzött fehér textíliákat a nagyfazékból, simítja félre a homlokából a forró gőzben állandóan előrehulló fonnyadt tincseket és megállás nélkül magyaráz közben a kisebbik lányának. Sarja kisebbik lánya csak nevet rajta.

Sarja nem tudja megállapítani, hogy a lánya őszintén vagy idegességében nevet. Túlságosan hasonlít rá a lány, ezért mindkettőt könnyedén el tudja képzelni. Nem arról van szó, külsőre egészen más, de annak most nincs jelentősége. Sarja kisebbik lányának hiába erősebb a teste, hiába örökölt jó géneket és kevésbé kötött izomzatot, belül ugyanazokat a féltéseket hordozza naphosszat, mint az anyja. Viszi a boltba, a krízisközpontba, a sűrűn változó munkahelyeire, és Sarja nem tudja, de sejti, hogy magával viszi majd akkor is, amikor futni megy a környező hegyekbe. A kisebbik lány mostanában ritkábban tud hazajönni a szülői házba, Sarjának ilyenkor látványosabban kell őt féltenie. A nagyvárosban nem tudja, merre jár éppen a lány, így fogalma sincs a konkrét kockázati tényezőkről. Itt a kisvárosban hirtelen minden lehetséges kockázati tényező konkrét lesz. Minél jobban tiltja majd, a lánya annál inkább akar majd menni futni, ezzel is tisztában van. Csak baja ne essen, az isten verje meg, csak baja ne essen.

Este bemennek Sarja nagyobbik lányának szobájába, és közösen megtervezik a következő négynapi menüt. Sarja vasal, a kisebbik lánya meg közben a nővére ágyának szélén ül és több hónappal ezelőtti magazinokat lapozgat, majd ellenőrzi a másnapi időjárás-előrejelzést. A betegszoba kicsi. Minden családi együttlét kötöttpályás, minden véletlenül elhangzott mondat túlmutat beszélője eredeti szándékán. Figyelembe véve Sarja nagyobbik lányának kiújuló köszvényét, melegfront idején kissé renyhe emésztését és fagyasztószekrényük egyre apadó tartalmát, az első két napban a spenótfőzelékre, a következő két napban pedig egy tartalmas zöldséglevesre esik a választásuk. Súlyosabb anyagi gondjaik akkoriban még nincsenek, megengedhetnének maguknak sokkal drágább ételeket és újabb, finomabb textíliákat, mérsékelhetnék a sok mosás mennyiségét, de addigra már alig van választék a nekik vásárlásra kijelölt boltokban. Sarja kisebbik lánya másnap ebéd után egy órával elindul a hegyekbe. A délutáni lőcsend idején a nap kisüt kicsit, a vétel mobilon tökéletes, többször küld futás közben egy-egy szmájlit az anyjának, hogy megnyugtassa, megvan, minden rendben. Villamossal megy ki a város határáig, onnan fut fel az elhagyott tüdőkórház mellett az erdőbe és vissza. Sarja kisebbik lánya futás közben izzadva mosolyog, a térde nem fáj, az új cipő talpa nem kemény. Szmájli. Végre van alkalma kiordítania magát a valamikori turistaösvény egészen elhagyott pontján. Futás után nyújt. Szmájli. Az alkalmazás hála istennek visszafelé is működik, gond nélkül érvényesíti a jegyét a szinte azonnal begördülő járaton. Egy furcsa, csíkszájú férfi a villamoson beszélgetést próbál vele kezdeményezni a futócipőjéről és a futási technikájáról, de Sarja kisebbik lánya végre határt húz, és jelzi, hogy nincs szüksége társaságra. A férfi újabb próbálkozása után a lány eggyel korábbi megállónál száll le, mint egyébként tenné. A hosszúra nyúlt gyaloglás közben undorral gondol a férfi szájára. Nem biztos benne, hogy lépéseket hall, lehet, hogy csak ráparázott és odaképzeli. Utolsó szmájli. Sarja eközben a nagyobbik lánya betegszobájában ül a kisebbik fotelben és vár. Minden szmájlit jelző pittyegésre összerándul, aztán kienged. Sarja nagyobbik lánya most alszik. A kompresszoros matrac pont úgy fújtat az indokolatlanul nagy ház indokolatlanul kis betegszobájában, mint bármelyik másik hétköznapon, csak most ott fekszik a fújtató ágy alatt Sarja kisebbik lányának kutyája is.

Szaniszló Judit

Nyitókép: unsplash

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.