A 2004-ben rendezett Nyócker! című filmed óta hogyan viszonyulsz a kerülethez, követed-e az életét? 

Valamikor a film kapcsán azzal keresett meg egy francia építészlány, hogy a szakdolgozatát Budapestről, azon belül egy nyolcadik kerületi fejlesztési projektről írja, és szeretné, hogy mutassam meg neki a filmben felbukkanó helyszíneket, amelyek azóta ugye nincsenek meg, vagy másképp vannak. Tapasztaltam, hogy teljes átalakulás történt a kerületben, alig ismerek rá. 

A szüleid munkája okán hatévestől egészen kilencéves korodig Algériában éltél. Mit hoztál onnan magaddal? 

Algériai gyerekkorom az életemnek nagyon izgalmas időszaka volt. Emlékszem, hogy mekkora élmény volt a reggeli ébredés a müezzin hangjára, és micsoda befogadó közegre találhattunk az emberek közvetlensége révén. Egy nagyon mediterrán nép fogadott minket az országban, az élet az utcán zajlott. Csapatba verődve játszottunk a többi gyerekkel, majd visszajöttünk ide, ahol mindent a szigorúság, a komolyság és komorság itat át. Magyarország a búval béleltek országa, mindenki ideges, pedig benne van a magyarokban is a mulatozás, de annyi a napi probléma, a gond, hogy a jókedv ritkán látott vendég.

Nyilatkoztad, hogy Cseh Tamás Csillagokkal táncoló kojot című könyve is befolyásolt a film megalkotásában. Minden témába vágó forrást elolvastál? 

Rengeteg könyv fordult meg a kezemben. El kell tudni választani a tizenkilencedik századi, huszadik század eleji indiánképtől az indiánok valóságos világát. Cooper és Karl May idejében az indiánromantika dívott, ami ugyan vonzó, és nyomokban tartalmaz indiánelemeket, de mára sokkal tisztább kép alakult ki az indiánokról és az ő kultúrájukról. Cseh Tamás az indiánromantika ösvényén indult el. Az idő előrehaladtával a Cseh Tamás-féle indiántábor nagy fejlődésen esett át, mára autentikusabb, mint volt. Én a film elkészítéséhez eredeti indiántörténeteket olvastam hozzá, azokból inspirálódtam. 

Cseh Tamás indiántábora legendás. A te indiánneved Hegyi oroszlán. Nomen est omen? 

Ahogy a táborban élsz és viselkedsz, az alapján kapsz egy nevet. Ha nem tetszik, szerezhetsz jobbat, de a viselt név mindig passzol hozzád, az aktuális alkatodhoz, valamennyire a személyiséged lenyomata. Minden név beszélő név. Nekem ez jutott. 

A hétköznapokban leteszi a nevét az indián? 

Egész életében vele van. Az a meghatározó, hogy az ember egyszeriben rájön, hogy egy másik korban, másik élethelyzetben másik személyiség tartozna hozzá. Onnan, az erdőből nézve az itteni életére megérti, hogy ez csak egy a lehetséges világok és személyiségek közül, és ott él benne az a másik is. 

Melyik személyiség áll hozzád legközelebb? 

Egyértelműen a hegyi oroszlán. Én ezt a világot nem szeretem. 

Akár szereted, akár nem, a kívülálló benyomása az, hogy tökéletesen elboldogulsz ebben a világban… 

Ha látnád, mennyi parkolási büntetésem van, hogy milyen esetlenül jövök-megyek ebben a világban, nem ezt mondanád. Nehezen megy, de persze, javulok benne, muszájból. Nehezen veszem rá magam, hogy komolyan vegyem ezeket a hülye játékokat, mert hát lássuk be, ezek játékok. 

Fehér emberként könnyű indiánná válni? 

Mindenki felfedezheti a benne szunnyadó indiánt. 

Közép-kelet-európai kis népként mit tanulhatunk az indiánoktól? 

Szerintem azért szeretik a magyarok annyira az indiánokat, mert rokonságot fedeznek fel velük. Itt, Európában mi is egy nagyon más nyelvet beszélő kisebbség vagyunk, pogány vallással bírtunk sokáig, majd sokan ránk erőltették az akaratukat, és ez valahol vonzó, amikor az ember a túlerővel szemben küzd az identitásáért. Az most a legizgalmasabb, hogy amikor például a megmaradt indiánföldeken visznek át egy kőolajvezetéket, énekkel és zenével tiltakoznak, békésen, nem ragadnak fegyvert, nem lesznek agresszívak, van türelmük, van erejük és hitük, hogy a béke mellett tegyék le a voksukat. 

Kojot alakjában benne van a gonoszság, a kapzsiság, és benne van a félénkség, az önfeláldozás is. Ezek lennénk mi, emberek? 

Nem áll tőlünk távol. Kojot figurája olyannyira jelen van az indiánoknál, hogy komoly szerepe lehet a történeteikben, mítoszaikban. Én is tanulom, hogy pontosan mi is ez a szerep. Minden történetbe kell egy rossz vagy csibész, vágyait kergető alak, hogy ne legyen a történet olyan statikus, és akivel mindenki azonosulhat, hiszen mindenkinek vannak vágyai, gyengébb pillanatai, amikor az ösztöneinek, a mohóságának enged. 

A teremtő és az ő munkája sajátosan jelenik meg a filmben. 

A teremtés során az öreg teremtő addig kísérletezik, amíg mindenkinek nem tetszik az alkotása. Nagyon tetszett, hogy demokratikus úton, mások bevonásával alkotnak meg egy világot, és nem úgy, hogy tessék, ez van és kész, ezt kell elfogadnotok. 

A kereszténység számol az utolsó ítélettel. És az indiánok? 

Egyáltalán nem. Az indiánok ciklikusan látják a világot. Az általunk ismert világban mindenki hisz abban, hogy a rosszból valami jó felé tartunk. Ez az egyik legnagyobb átverés. Az indiánok életében nagyon fontos a jelen pillanata, annak megélése. Nincs végítéletmítosz, a dolgok úgy vannak jól, ahogyan vannak. Ez nekünk, európaiaknak elképzelhetetlen. Az emberek túlnyomó többsége a technikai fejlődéstől rendkívül sokat vár, abban a hiszemben él, hogy régen minden rossz volt, például nem volt mobiltelefon, de hogy ez mennyire igaz, annak nem nagyon megy utána. 

Technikai fejlettség nélkül nincs animációs film… 

Ha nem csinálhatnék filmet, ugyanolyan boldog lennék attól, ha teszem azt, halásznék. Most ez van, hát ezt csinálom. Amíg az emberek ezekről az újdonságokról nem tudtak, nem hiányzott nekik. Csak olyasmire vágyhatunk, amit ismerünk. Régen filmre csináltunk mozit, nem tudtuk, digitálisan mire vagyunk képesek, és visszanézve ámítjuk magunkat azzal, hogy milyen nehéz meló volt. Jó, hogy van technikai fejlődés, de hogy ettől boldogabbak lennénk, azt nem hiszem. 

Egy civilizációs összeomlás után mi hiányozna neked a legjobban? 

A kávé és a sör. (Nevet.) Különben nem olyan sok minden, mint hisszük. 

A film felszabadított benned valami újat? 

Egy kicsit megszelídített a Kojot négy lelke. Hosszú ideig, nyolc évig csináltuk, nem volt könnyű, sokszor kerültem hullámvölgybe, ellenben kialakult bennem egy bizalom, hogyha már csinálhatjuk, valahol valaki gondoskodik arról, hogy befejezhessük, és elengedtem ezt a görcsölést. Megtanultam bízni a világban: a dolgok történnek valahogy, és remélhetőleg okkal. És jobb, hogy most jelenik meg, mert marhára aktuális üzenete van. A saját szemünkkel láthatjuk, hogy az emberiség hogyan zsákmányolja ki a természetet, hogy az emberi tevékenység miként teszi tönkre a Föld nevű bolygót. 

Csúnya véget jósolsz az emberiségnek? 

Őszintén? Nagyon. Ne legyen igazam. 

Ennek tudatában hogyan bírsz élni és alkotni, miből merítesz erőt? 

Van bennem egy kényszer, hogy mindig csinálnom kell valamit, máshogy nem megy. Én a sötéten látott jövőtől egyáltalán nem vagyok lelombozva. Úgy érzem, hogy az emberiség próbatétel előtt áll, most csinálhatna végre valami nagy és nemes feladatot, például megmenthetné ezt a bolygót. 

Fotók: Mile Máté