A statisztikák szerint Magyarország legtöbbet játszott szerzője Szenes Iván. A Nehéz a boldogságtól búcsút venni, az Úgy szeretném meghálálni, a Ha legközelebb látlak, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Isten véled, édes Piroskám, a Nemcsak a húszéveseké a világ, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma és még számtalan halhatatlan sláger szövegírójáról beszélünk. Dalait 40 fölött csak az nem ismeri, aki eddigi életét egy varródobozban töltötte.
Az életmű és emlékezet fáradhatatlan ápolója a szerző lánya, Szenes Andrea, aki idén 13. alkalommal rendezte meg az eseményt, és aki a színpadi jelenlétével is sikeresen vétette észre magát, lévén ő az emlékkoncert örökös házigazdája – konferansziéja –, ceremóniamestere is egyben. Egy alkalommal maga is dalra fakadt (a dal címe: Szervusz, Szenes Iván tér, erre a furfangos címadásra később még visszatérünk).
A tér is érdekes képződmény a Tisztviselőtelep szívében, lévén egy darab összefüggő terület, ám – ezzel talán kicsit ellentétesen – két darab névvel is rendelkezik: a Nagyvárad térhez közelebb eső fele a dalköltő nevét viseli, míg a másik rész a Magyarok Nagyasszonya tér. Eredetileg Habsburg–Lotaringiai Rudolf osztrák–magyar trónörökös után Rezső térnek (őt a korabeli magyar sajtó „Rezső királyfiként” emlegette), majd Magyarok Nagyasszonya térnek nevezték el 1938-ban. 1953-tól újra Rezső térként szerepelt a térképeken (a döntéshozók valószínűleg nem tudtak arról, hogy a kicsapongó életmódot folytató trónörökös 1889-ben szeretőjével együtt végzett magával). 2016-ban Budapest VIII. kerületének önkormányzata döntött a mostani elnevezésekről.
Idén egyébként ambiciózus célt tűztek ki a koncert szervezői: az eseményt a „Több mint koncert, hogy jobb legyen az életed” szlogennel hirdették meg, nyilván azon elképzelés szellemében, miszerint életminőségünkre pozitív hatással van a kulturális javak fogyasztása,
és eme nemes célt legalább erre az egy szép, kora őszi estére sikerült is elérniük, a produkciók hallatán szívek nyíltak, szemek csillogtak – idén is többezres nagyságrendben.
Az est fényét többek között Zalatnay Sarolta, Nyári Károly, Voith Ági, az Apostol együttes, Soltész Rezső, Opitz Barbara, Tabáni István, Schmuck Andor, Bodrogi Gyula és Csonka András emelték. Többnyire az előző évek műsora volt az alap, de néhol kisebb hangsúly-eltávolodásokat észlelhettünk. Zalatnay Cinire például a korábbi show-kkal ellentétben elég sokat kellett várni, sokan el is szivárogtak még azelőtt, hogy a művésznő színpadra lépett volna. Az Apostol zenekar sem a Homokvár, légvár, kártyavárral kezdett, hanem egyből belecsapott a Merj álmodni, Magyarország!-ba,
mely dal, valljuk be, jelen mindenféle helyzetünkben nem biztos, hogy a legoptimistább felütés
– „Merj álmodni, Magyarország, / Dobd el már a fanyar orcád, / Lesz még szebb itt a valóság…” – annak ellenére sem, hogy dúrra tették le a szám végét, ezen kívül pedig helyenként élőzenélésre utaló hangokat is detektálhatott az, akinek erre van füle.
Örömteli fejlemény volt, hogy idén újra a műsorvezetők között üdvözölhettük Bodrogi Gyulát, akinek azonban egyre inkább Tom Waits-i rekedtségekbe fúló hangja, vicces sztorijai sajnos kevésbé hallatszottak, mint tavaly, ugyanis a hangerő fele-harmada útközben elveszett, pedig Lepsénynél…, mindegy.
A szürreália mint olyan azonban továbbra is elválaszthatatlan része a műsornak, kezdve azzal, hogy
enfarkába harapó kígyóként ütötték fel fejüket olyan dalok, melyek a főhősünkről elnevezett térhez zengenek ódát
(ilyen a már említett Szervusz, Szenes Iván tér). A téren található, szintén Szeneshez címzett múzeumnak pedig egyből két számot is szenteltek, először a Szenes Iván slágermúzeum címűt, majd megkaptuk a Gyertek el a Szenes Iván slágermúzeumba címűt is, („… a dalba öltött költészet gyógyító templomába”, folytatódik imígyen eme vidám kis nótadal, szövegét írta: Szenes Andrea), arról nem is beszélve, hogy egyes klasszikusokat is úgy aktualizált Andrea, hogy a tér megjelenjen benne (a Találkozás egy régi szerelemmel helyett Találkozás a Szenes Iván téren).
Mindezen apró abszurdkák után következett az est (hagyományosan) legszürreálisabb pillanata (mintegy félórás, hosszú pillanat),
ez pedig a köztévé szilveszteri műsorának forgatása volt. Szeptember elején, 25 fokban, lenge nyári ruhás közönség előtt, igen.
Csak a kiválasztott kevesek tudják, hogy az, aki rendszeres látogatója a Szenes Iván-emlékkoncertnek, annak évente két szilvesztere van, és az egyik épp most, szeptember elején tartatik. A kivételezettség lélekkönnyítő szeleje simogathatja azt, aki Szenes Andrea katonás, pergő hangon elmondott utasításait követve vehet részt készséges biomassza-díszletként egy népszerű tévéműsor elkészítésében. Ez nem lehet kérdés, a közönség ismét készségesen játszotta el a szilveszterező tömeget, és harsogta együtt fennen: „Boldog új évet, Magyarország a Szenes Iván térről!” Az emlékkoncertre tehát újra érdemes volt ellátogatni, mindenkinek azt javasolnánk, hogy jövőre ő is tegyen így, hiszen természetes védelmet jelent az ember kulturális immunrendszerének, ha – és amennyiben – minden évben ellátogat a Szenes-koncertre!
Fotók: Huszár Boglárka
