Szarvasgombás pármai sonka, füstölt libamell, citromos kalács

2026. március 30.

Mit, hol, mikor, mennyiért? – Húsvéti piacmustra

Még mindig a hagyományos füstölt, kötözött sonka a sláger az ünnepi asztalon, de aki szívesebben fogyasztana füstölt szárnyast, azt is beszerezheti a főváros vásárcsarnokaiban és piacain.

A húsvéti időszakban a piacok és vásárcsarnokok nyitvatartása, így a Rákóczi térié is, a vásárlói igényekhez igazodik és a szokásos rendet követik. Kivételt képez a Bosnyák téri csarnok, amely nagycsütörtökön hosszabbít, és 18 óráig lehet majd ott vásárolni. Nagypénteken, valamint húsvétvasárnap és húsvéthétfőn zárva tartanak a piacok, vásárcsarnokok is, nagyszombaton viszont a szokásos szombati rend szerint működnek. Április 7-ikén, kedden mindenhol visszaáll a normál nyitvatartás.

Idén húsvét előtt ismét megrendezik az Ízek Utcája Húsvét – Helyi Gasztronómia a Vásárcsarnokokban programot. A Rákóczi téri vásárcsarnok mellett a Nagycsarnokban, a Bosnyák téri, a Fehérvári úti, a Kórház utcai, valamint a Tétényi úti és a Flórián téri üzletközpontokban várják ünnepi finomságokkal, kulináris élményekkel a látogatókat. Falatozni lehet helyben is, de aki otthon fogyasztaná el szívesebben a megvásárolt termékeket, elvitelre is kérheti azokat.

A nagyhéten a Budapest Vásárcsarnokai Kft. által működtetett valamennyi piacon széles füstöltáru-kínálattal várják az érdeklődőket – áll a cég lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Azt írják, az idei húsvéti kínálatban továbbra is a hagyományosan füstölt sonkák a legnépszerűbbek, kiváltképp a szívsonka és a mangalica sonka. A kötözött sonkák mellett idén különlegességként füstölt sertésszűz és füstölt karaj is kapható.

Árszabás, különlegességek

A füstölt sonkák árai nem változtak a tavalyihoz képest, a legolcsóbb kötözött sonka kilós ára a Nagycsarnokban 3490 forint, a hagyományos parasztsonkáé 5990. Viszont a szívsonka árában nagyobb a szórás, minőségtől függően 3990 és 4690 forint között alakulhat az ára.

Idén a Kórház utcai Óbudai piac főképp a füstölt áru kedvelőit célozza, itt a füstölt csülök kilója 3300 forint, csont nélkül 5000 forint, a füstölt tarja pedig 3990 és 6500 közötti összeget kóstál kilónként. A darabolt füstölt comb 3990 és 6300 forintos áron elérhető, míg a mangalica sonkából egy kiló majd 9 ezerbe fáj, akárcsak a füstölt sertés szűzpecsenye. A füstölt marhanyelv kilója 3990 és 8500 forint között alakul, míg egy kiló füstölt libamellfiléért 17 ezret kell fizetni, aki viszont beéri a kacsával, az 5 ezer forintot spórolhat. A füstölt kacsacomb épp 10 ezer alatt van, míg füstölt pulykacombot 3300 kilós áron lehet venni, füstölt csirkemellet pedig 4500 forintért.

Kulináris különlegességekért, prémium termékekért a Fehérvári úti piacra érdemes ellátogatni: 24 hónapig érlelt pármai sonkát és szarvasgomba pehellyel megszórt pármai sonkát 15.000 forintért lehet kapni, a mangalicából készült San Danielle sonka viszont combosabb áron megy: 26.000 forintért mérik.

Bárányhús valamennyi vásárcsarnokban kapható, a comb kilójának ára 8900 és 10.980 forint között alakul, míg a gerincé 13.980 és 15.900 között, a bordáé 13.980 és 15.000 között alakul, a lapocka pedig 8500 forintért kapható.

A tojás ára a megszokott 85 és 120 forint között változik, jobbára mérettől függően.

A legkisebb negyedkilós kalács 500 és 550 forint között mozog, a Rákóczi téren és a Nagycsarnokban húsvéti kalácskoszorú is vásárolható, a félkilós ára átlagosan 2500 forint. A Kórház utcai Vásárcsarnok különlegessége a citromos kalács, ebből negyed kiló 570 forint, a reform kalácsból ugyanez a méret 620, a diabetikusból pedig 550 forint.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.