Havi egy alkalommal szervez kertészeti workshopot a RÉV8 a Tolnai kertben. Volt már szó az ültetés előtti talajelőkészítésről, és a komposztkészítés rejtelmeit is feltárták az okulni vágyók előtt, a május 27-i délutánon pedig a már elültetett növények védelmét szolgáló talajtakarás, azaz mulcsolás volt porondon. A gyorstalpalót a kert komposztmestere, Mark Richards tartotta.
A növények a városi környezetben másként viselkednek, mint a természetben. A városi környezet sosem lesz természetes élőhelyük, hiába igyekszünk természetesebbé tenni a köztereket, hiába parkosítunk, ültetünk fákat.
A természetnek megvannak a szabályai.
A városban a növényeknek nincs beleszólásuk az élőhelyük rendezésébe,
ki vannak szolgáltatva az emberi akaratnak és a gondoskodásnak is. A törődés egyik eszköze a mulcsolás.
A mulcsolás olyan kertművelési technika, amivel egy természetben lejátszódó folyamatot imitálunk: a talajtakarást. A természetben ezt elrendezik a növények: a fák lehullatják lombkoronájukat, de mulcsként szolgálhatnak a fákról leszakadt ágak vagy az állatok által letaposott aljnövényzet is.
A mulcsolást, ellentétben a lombhullással, nem ősszel, hanem tavasszal, a kánikula beköszönte előtt végzik (bár a talajtakarást alkalmazzák a téli fagyok ellen is). A cél azonban ugyanaz:
tápanyag jut a földbe, segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát,
véd a széltől, a felmelegedéstől, hűsít – magyarázta Mark Richards.
A mulcsolás során szerves-szenes anyagból készült takarót kap a talaj. Akkor a leghatékonyabb, ha valamilyen elhalt lágyszárú növényből származik, de lehet darabolt fakéreg, faforgács, szalma is.
A szétterített mulcsot a földben élő baktériumok elkezdik lebontani. A szerves anyag segíti a növények fejlődését, és életben tartja a baktériumflórát is. A baktériumok védelmi funkciót is ellátnak: kabátként burkolják be a gyökérzetet, amin így nem tudnak átjutni a kórokozók.
A mulcs lassítja a talaj kiszáradását,
a nedves környezet pedig egyaránt fontos a baktériumoknak és a növényeknek is.
Richards az elméleti oktatás után tankertté változtatta a Tolnait, s ha már adottak voltak a körülmények a szemléltetéshez, élt is vele. Az egyik ágyáshoz léptünk, amiből a gazdája – azt hívén, hogy gaz – tövestől tépte ki a fejlődő rukkolát. Richards szerint gyomláláskor érdemes a talaj mentén elvágni a növényt, hogy a gyökere bent maradjon, mert a gyökér rothadása segíti az újonnan telepített palánták, magok fejlődését. A rukkolaszárat marokra fogta, 5-8 centiméteres darabokra vagdosta és vékonyan szétterítette az ágyáson, így készült a rukkolamulcs.
Arrébb léptünk, az ágyás melletti földre is jutott a szárból, ahol épp a fű sem nőtt, de már volt némi fűnyesedék is. Richards szerint a rukkola száráról lehulló magoknak így van esélyük fejlődni, bár nem garantált a siker. Mindenesetre
a mulcs így is beteljesíti küldetését,
és mivel zöld, természetes hatást kölcsönöz, olyan mintha mégis be lenne ültetve a kopár terület is. A látvány jobb hatást gyakorol az emberre. A zöld mégiscsak egy nyugtató szín.
A fűnyesedéket, vagy a zöld mulcsot nem érdemes vastagon teríteni, mert gyorsan rothad, sok nitrogén (ammónia) szabadul fel egyszerre, kellemetlen szagot áraszt. A vékony mulcs alól a magok is könnyebben kelnek ki, miközben védve vannak.
A mulcsolás az erkélyen tárolt virág- vagy balkonládákban is kivitelezhető a virágok elhullajtott, elszáradt részeiből. Az elszáradt növény (vagy szalma) specialitása – mulcsként alkalmazva –, hogy visszaveri a fényt, csökkenti a tűző napon álló növények kiszáradását.
Richards a gyorstalpaló alatt folyamatosan fogadta és megválaszolta a kérdéseket. Felmerült például, hogyan szabályozható a talaj pH-ja. Richards szerint emiatt felesleges aggódni, mert ha ápolt, egészséges növényről van szó, az képes maga körül a kiegyensúlyozott közeg megteremtésére.
Fotók: Huszár Boglárka
