Bár a naptár még csak májusnál jár, a munkaerőpiacon már megkezdődött a visszaszámlálás a nyári főszezonra. A munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak, ami éves szinten 8-9 százalékos növekedés – közölte legfrissebb adatait az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet az MTI-vel. Az egyes szektorok között jelentős eltérések lehetnek.
A gyártás-termelés, a call center és ügyfélszolgálat, az adminisztrációs feladatok és irodai asszisztencia, a HR és az értékesítés területén 2200 forint körül alakul a diákok átlagos órabére. Ezen a területen – az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet tapasztalatai szerint – az év eddigi hónapjaiban 8-10 százalékkal csökkent a diákoknak meghirdetett pozíciók száma. Ennek oka a gazdasági környezet bizonytalansága, de a mesterséges intelligencia térnyerése miatt is csökkentették a foglalkoztatott diákok létszámát.
A középmezőnyben az üzleti kiszolgáló központokban dolgozók és a fizikai munkát végzők vannak, 2350 forint átlagos órabérrel. Ebbe a kategóriába tartoznak a beszerzés, logisztika területére jelentkező diákok 2400, míg a marketing, média, illetve gyógyszeripari feladatokat választók 2500 forint körüli munkabérrel számolhatnak óránként. A vendéglátás és idegenforgalom bérszintje alapvetően ugyan 2200 forintról indul, ám a főszezonban, a kiemelt turisztikai területeken például a Balatonnál vagy Budapesten az órabérek a 2600 forintot is meghaladhatják, különösen a már nagyobb tapasztalattal rendelkezőknél.
A legjobban fizetett területeken, az IT és telekommunikáció szektorokban
akár 3100-3200 forintot is kereshetnek a diákok.
A diákmunka vonzerejét továbbra is növeli a 25 év alattiak szja-mentessége. Egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló a teljes bruttó összeget kézhez kapja.
A cégek extra juttatásokkal is igyekeznek magukhoz csábítani a fiatalokat: vidéken bejárási támogatással, Budapesten és a nagyobb városokban pedig a hibrid munkavégzés lehetőségével.
Megváltozott piaci dinamikák
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet szerint a piac kisebb visszaesése ellenére, aki a tanulmányi szünetben munkát vállalna, egyelőre még rengeteg lehetőség között válogathat. A jelentkezésnél komoly előnnyel indulnak azok, akik – a jellemzően heti 20–25 órára vállalt – munkaidejük beosztásával rugalmasan tudnak alkalmazkodni a foglalkoztató cég igényeihez.
A MŰISZ Iskolaszövetkezet szerint inkább a cégeknek kell aggódniuk. A MŰISZ tapasztalatai szerint az oktatási rendszer átalakulása és a kötelező szakmai gyakorlatok miatt a hallgatók kötöttebb időbeosztással rendelkeznek, ezért kevesebb munkát tudnak vállalni. A vállalatoknak emiatt rugalmasabb foglalkoztatási megoldásokkal és hamarabb megkezdett toborzással kell alkalmazkodniuk az új helyzethez.
A MŰISZ tapasztalatai alapján a vállalatoknak legkésőbb egy hónappal a tervezett kezdés előtt aktivizálniuk kell magukat, ha minőségi és tapasztalt diák munkavállalókat szeretnének toborozni a 2026-os szezonra, ugyanis a hallgatók tudatosabbak, a demográfiai és oktatási trendek pedig új kihívások elé állítják a cégeket.
Fotó: Mile Máté
