Nattán-Angeli Nóra tárcanovellája

2022. május 22.

A torta

A tortát még mindig magam előtt látom. Precízen elkent csokoládémáz, a tetején pedig kacskaringós, mogyorószín krém. Alatta elegáns, vastag üvegtálca. A kettő közt csipkézett szegélyű fehér papír.

Már a misén erről beszéltünk. Elmentünk hálát adni Teó hatodik szülinapján. Amikor a nagynéném, Imola lehajtott fejjel, lassú léptekkel közeledett vissza a szentáldozásból, izgatottan suttogtunk Teóval és Vicussal. Akkor még csak találgattunk, nem tudtuk, hogy csokis lesz. Az meglepetés volt. Imola azt mondta, a mise után hazasétálunk, és ebéd előtt ő még autóval visszaugrik érte. Aztán, a mise után, amíg Imola az Atyával és az ismerőseivel beszélgetett, Teó kitalálta, hogy rögtön menjünk el a cukrászdába, miért is várnánk ebédig. Imola először nem akart kötélnek állni, de Teó olyan sokszor elmondta, hogy „Anyus, kérlek”, hogy Anyuskérlek végül beleegyezett. A cukrászda nem volt messze a Nagytemplomtól. Mi hárman, gyerekek, ugrabugrálva tettük meg az utat odáig. Imola fizetett, a vastag üvegtálcát ő maga hozta még napokkal azelőtt, amikor rendelt. Miután kiléptünk az utcára, közölte, hogy a tortát Teó viszi hazáig. Kézben. Kikönyörögte, hát vigye. Kicsit megszeppentünk, de Teó eleinte lelkesen vitte a csokoládémázas, mogyorókrémes csodát. Imola lépkedett elől, mi pedig baktattunk utána, próbáltuk tartani a tempót. Teónak alaposan a lába elé kellett néznie a hepehupás járdákon. Nagyjából öt perc múlva szólalt meg először: „Anyus, kérlek, vedd át a tortát!”. „Szó sem lehet róla” – felelte Imola. Teó nyöszörgött, mi pedig egyre nagyobb csendben mentünk tovább. Február volt, Teó csupasz két tenyere vöröslött az üvegtálca alatt. Senki nem szólt egy szót sem. Folyton a kezeit néztem, vajon bírja-e még. Vicus leszegte a fejét, csak bámult maga elé. Egy kis idő múlva Teó újra kérlelni kezdte Imolát, „Anyus, kérlek, vedd át a tortát!”. De Anyuskérlek még mindig nem volt hajlandó átvenni a tortát. Ekkor Teó már nem tudta tovább tartani magát, kitört belőle a sírás. Imola csak loholt, suhogott utána a hosszú fekete szövetkabátja. Ekkor végre megszólaltam, hogy átveszem, tíz éves vagyok, jobban elbírom. Imola hirtelen megállt, hátrafordult hozzám. „Szó sem lehet róla! Teó akarta, ő is viszi!” Átfutott a hideg a hátamon. Imola dühe, mint egy petárdával megpakolt kamion, fékevesztetten süvített felénk. Robbant a milliárd kis szikra. Elhallgattunk. Hallgattuk Imolát, ahogy szapulja Teót. Egy egész bűnlajstrommal készült, számba vette, mi van a rovásán, és milyen csúnyán viselkedett most is, a mise után. Ő akarta, hát vigye, vigye, vigye! Olyanok voltunk lesunyt fejjel, mint a helyükre parancsolt kutyák. Épp csak nem nyaltuk meg a kezét. Teó most már nem tudta abbahagyni a sírást. Kezében imbolyogni kezdett a tálca, egyre többször előrebicsaklott a csuklója. Folyamatosan rimánkodott, de Anyuskérlek hajthatatlan volt. Eszembe jutott Bálint, milyen jó lenne, ha itt lenne, és rászólna: „Imola, megint túlzol!” De Bálint nem volt ott, már egy éve nem volt ott sehol. Tavaly még fantáziáltam, hogy összekeverték, nem is őt tették a hosszú, barna dobozba, és egyszer csak visszajön, kopogtat nálunk, mosolyogva belép, és kellemes bariton hangján megszólal, hogy itt vagyok. De jó lett volna, ha itt van! Egyre csak erre gondoltam, pedig már tudtam, hogy hiába. Azután úgy éreztem, inkább kiütöm Teó kezéből a tortát, csak ne kelljen már cipelnie. De ez éppen Teó miatt nem tűnt jó ötletnek, mégiscsak ez a szülinapi tortája. Ha hazaérünk, ünneplünk. Lehajtottam a fejem, és mentem tovább. Aztán arra gondoltam, elgáncsolom ezt a bolond Imolát. Beugrott, hogy egyszer az autóban hogyan kiabált Vicussal, mennyire féltem, hogy karambolozunk közben. A kiabálás után öt perc múlva meg félig hátrafordulva simogatni kezdte Vicus lábát, és azt mondta, hogy igazából a Vicusra nem is lehet haragudni. Lehet, hogy egyszerűen Imola fejéhez kéne vágni a tortát, milyen csokimázas lenne az a szép, mogyorószín haja! A tálca egyre jobban imbolygott. Némán kullogtam, és csak potyogtattam a könnyeim. Lestem, mikor zuhan a földre a szülinapi torta.

Nem segítettünk Teónak. Se én, se Vicus, senki. Mire a félórás séta végén Imoláékhoz értünk, csak úgy remegett Teó vékony karjaiban a tálca. A lépcsőház visszhangzott a sírástól, Anyuskérlek csak szidta, hogy legalább maradna csendben, még a kutyás szomszédok is kinéztek, micsoda szégyen.

Már nem emlékszem rá, de ebéd után biztosan megettük a tortát. Már nem emlékszem, milyen volt, milyen íze volt Teó szülinapi tortájának.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.