Régen Buda volt az ország fővárosa, 1848-tól Pesten, az ország legnagyobb városában székelt az országgyűlés, az önálló mezőváros Óbuda pedig élte önálló, de e két szomszédos településsel szerves kapcsolatokat ápoló életét.

A városok egyesítését a reformkori politikusok többször emlegették, míg a Budapest elnevezés Széchenyi Istvántól származik. Addig inkább a Pest-Buda elnevezés volt elterjedt: a sorrend utal arra is, hogy Pesten kétszer annyian éltek, mint Budán. A legnagyobb magyar azonban egységes városként tekintett e testvérvárosokra: az ő ötletéből és támogatásából született meg a Duna két partját összekötő Lánchíd, fővárosunk egyik szimbóluma is.

„Fővárosotok nevét Budapestre kellene változtatni, amely kevés év, sőt hónap múlva olyan megszokottan s könnyen hangoznék, mint Bukarest, s így a két város egyesülne, amely most nem a legjobb szemmel nézi egymást. Milyen haszon áradna ebből az egyesülésből, milyen virágzó fővárosa lenne Magyarországnak rövid idő múlva! Kivált, ha az országgyűlés is nem Pozsonyban, nem a határszéleken és oly távol Erdélytől, hanem az ország szívében tartatnék…

egy és nem megosztó, ellentmondó szívnek.” (Széchenyi István: Világ, 1831)

1849 – kéthetes egyesítés

Kevésbé köztudott, hogy a három város rendeleti egyesítése már 1849. június 24-én megtörtént, miután a kormány visszaköltözött ide Pest és Buda visszafoglalását követően. A szabadságharc kormányának akkori miniszterelnöke, Szemere Bertalan adta ki ezt a rendeletet, ez akkor történt, amikor már közeledtek Pesthez a császári csapatok. Születtek ugyan tervek a város megújításáról, de az egyesítési folyamatot két hét alatt kellett volna lezavarni. A kormányzat Budapest helymeghatározással adta ki a rendeleteit mindaddig, amíg át nem tette székhelyét a nemzetgyűléssel együtt Szegedre. A harcok elől sok pesti polgár is elmenekült, és miután Haynauék serege elfoglalta Budapestet, minden addigi rendelet érvényét vesztette. A szabadságharc leverése után az egész országban az 1849-es oktrojált olmützi alkotmány rendelkezései lettek irányadók.

Az osztrákok rendelettel Budához csatolták Óbudát, ez 1850. január 1-jén lépett életbe, majd november 13-án Pest és Buda közigazgatását egyesítették, 1853-tól pedig közös pénzügyi-igazgatási egységként határozták meg a valaha független három települést. Mindez már előrevetítette azt a folyamatot,

Ám 1860-ban az Októberi Diploma elnevezésű császári rendelet megszüntette az egységet, és ismét önálló helyhatóságok jöttek létre Budán, Pesten és Óbudán.

1908 – legyen nagyobb Budapest!

A gondolat, hogy Budapest bővüljön, Bécs példáját követve már a századforduló idején felmerült.

Bárczy István polgármester és Harrer Ferenc várospolitikus részletes tervet alakított ki 1908-ban urbanisztikai, statisztikai és közigazgatás-tudományi elemzések alapján, melyben arra jutottak, hogy

Ugyan a tervezetet nem vitatták meg, de évtizedeken át hivatkozási pontként tekintettek rá a bővítés hívei, komoly politikai szándék azonban nem volt a megvalósításra.

1950 – tovább bővül a főváros

A ma ismert Nagy-Budapest 1950. január 1-jén jött létre. Ehhez a II. világháború utáni kommunista hatalomátvétel és az akkor levezényelt országos közigazgatási reform kellett. Budapest része lett 7 város (Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest), 16 nagyközség (Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár), valamint olyan területek, mint Adyliget, Szabadságtelep, továbbá a Ferihegyi repülőtér és környéke. Ugyancsak ekkor bővült 22-re a kerületek száma is, ami Soroksár 1994-es önálló kerületté válásáig változatlan volt.

A Budapesti agglomerációba további 80 település tartozik jelenleg (ebből 27 város), ennek lakossága Nagy-Budapest további 50%-át teszi ki.

Nyitókép: Schmidt Albin / Fortepan