Műhelymunkában véleményezték

2024. március 21.

Nem politikai óhajgyűjtemény, munkaprogram az új Pikó-program

Pikó András és csapata a Mixát Udvarba hívta március 19-ére a józsefvárosiakat, hogy véleményezzék a következő ciklusra szánt programját.

A Krúdy utcai Mixátban a keddi kora estén viszonylag sokan gyűltek össze, de messze nem annyian, mint amit az ügy jelentősége megkívánt volna. Az is igaz, a magyar választóra sem jellemző, hogy választási programokat bújjon, ezzel a szervezők is tisztában voltak.

Pikó András és az őt támogató lokálpatrióta egyesület, a C8 köré gyűlt szakértők, szakemberek, helyiek és politikusok által összeállított program persze megérdemelné, hogy alaposabban tanulmányozzák. Azért is, mert szorosan ráépül a 2019-es programra, annak pedig jelentős része már megvalósult. A program meglehetősen konkrét, nem politikai óhajgyűjtemény, mint sok pártprogram, hanem a kerületi valós problémákra adott gyakorlati válaszokról szóló munkaprogram.

Nem részletezzük, összefoglalását megtalálja előző cikkünkben:

A program két formában is létezik, egy bővebb, hosszabb, 70 oldalas változatban (ezt kapták kézhez a Mixátba véleményezésre érkezettek), és egy rövidebb, 25 oldalasban is. A kampány során pedig az emberek találkoznak majd a program pontjait összesűrítő mondatokkal is.

Molnár György

A polgármesternek önálló honlapján (Pikó 24) az újraindulással kapcsolatos információk mellett ezek az anyagok is megtalálhatók.

A hangulat ismerős volt a Mixátban. Megszokhattuk, hogy az önkormányzat vezetői sokféle fórumon találkoznak az emberekkel, kérdésekre válaszolnak, véleményeket, javaslatokat fogadnak be. Most persze nem önkormányzati eseményen, hanem politikai rendezvényen voltunk, de a hangnem ugyanaz volt.

Arról nem esett szó, hogy a C8 hogyan fogja tudni a kampányt finanszírozni, de amikor rákérdeztem, hogy a személyes véleményezést követi-e majd online véleményezési szakasz is, kiderült, nem lesz ilyen. (A kerületi projekteknél hozzászoktunk, hogy a lakosság több módon, a fórumokon túl online is elmondhatja, mit is szeretne.) A kampány mögött önkéntesek állnak, ilyesmire talán nem is futja.

De megtudtuk azt is, hogy a programtervezetet már sokan véleményezték, a C8-as civil magon kívül beépült például a DK és a Momentum álláspontja is, a párbeszédes Erőss Gábor pedig több mint 280 észrevételt tartalmazó listát adott át. Ennek az eseménynek pedig az volt a célja, hogy a polgárok is hozzátehessék gondolataikat.

Molnár György, aki a program szerkesztője volt – Pikó András viccesen megjegyezte, a programhoz írt előszavát szigorú szerkesztőként neki is visszaadta átdolgozásra –, prezentációban mutatta be a programot. Ez három fő részt alkot (Józsefváros megújítása / Élet Józsefvárosban / Miből fedezzük mindezt?) és a bevezetővel együtt hét fejezetet (Élhető környezet / Biztonságos lakhatás / Szolidáris és egészséges kerület / A közösségek kerülete / Szolgáltató önkormányzat / Felelősen gazdálkodó önkormányzat).

A prezentációt követően műhelymunka kezdődött. A jelenlévők három beszélgetőkört alkottak a három fő témakör szerint, és elmondták a véleményüket, javaslatukat, megjelölve azt is, pontosan mire hivatkoznak. Számos észrevétel hangzott el, némelyik pontosítás, értelmezés igényét jelezte, némelyik az adott programpont bővítését javasolta, és hangzottak el teljesen új dolgok is. Ezeket gondosan összeírták, és ígéretük szerint figyelembe veszik a végleges programszövegben.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.