Engem Réka fogadott a műhelyben, kérdezte, foglalkoztam-e már agyaggal. Mondtam, gyerekként – mire ő, hogy klasszik a válasz, de nem baj, segít. Leültetett a helyemre, választhattam, fekete vagy fehér agyaggal szeretnék dolgozni. Gyorsan elmondta, hogy minden ott náluk készült tárgyat kétszer égetnek ki, és kb. 2-3 hét múlva lehet átvenni. Aki szeretné, kifestheti saját kezűleg ecsettel vagy lehet a mázazást választani, amit viszont ők csinálnak.
Adott egy darab nedves agyagot, amiből először gombócot kell gyúrnom, aztán jöhet a formázás. A foglalkozáson többen vagyunk, egyikőjük korongozik épp, mellettem egy bögre készül, egy pár pedig fűszertartóval próbálkozik. Viszonylag kicsi a hely, de hangulatos.
Én egyedül voltam magyar, a többiek külföldiek, kérdeztem is Rékát, hogy ezt csak a ritka véletlen hozta-e így. Általában vegyes a csapat, és szerencsére hirdetniük sem kell nagyon magukat, szájról szájra terjed a jó hírük – mondja mosolyogva.
Közben kapom az instrukciókat – ami eléggé rám fér –, hogy alulról induljak és csipkedős módszerrel haladjak fölfelé, közben ügyelve az egyenletességre. Másodjára minden könnyebb, a vázából tányérrá transzformálás is ilyen. Ezalatt az ablakban korongozó lány ipari mennyiségű étkészletet varázsolt a sárkupacból.
Ödön, a foxi meg a fotelében nagyot alszik, csak én zavarom meg a nyunyurgatásommal. Réka mesél; hárman csinálják a helyet Eszterrel és Lucával, plusz még van két lány, akik asztalbérlős rendszerben vannak, Ildikó és Andrea. Szerinte sorsszerű volt az egymásra találásuk. Agyaggal már mindannyian régóta foglalkoznak, ők viszont egy OKJ-képzésen találkoztak először. Egyszer kiültek sörözni egy tanóra után, ekkor mondta Eszter, hogy van egy kemencéje, viszont kellene egy műhely is. Belevágtak. Igaz, az égető kemencéjük máshol van, de a műhely itt üzemel a Palotanegyedben, ahol lelkes amatőrök és profik egyaránt elkészíthetik agyagműveiket.
Nyitókép: Huszár Boglárka
