A Ferencváros–Diósgyőr mérkőzés 1-1-re állt, szögletrúgást rúgott a Diósgyőr. Le lehetett volna fújni a mérkőzést, vége lehetett volna, de a bíró engedte tovább a játékot. A Diósgyőr berúgta a szögletet, gól lett. „Na akkor nagyon szidtak az Üllői úton,
mindent mondtak, csak nem szépeket.”
A bíró, azaz Kuti Sándor játékvezető most 84 éves, nemzetközi pályafutása innen indult a kerületből. A Népszínház utcában lakik. „Én nem mennék el innen a nyolcadik kerületből.” Mielőtt megnősült, a Delej utcában lakott. A Vajda Péter utcai általános iskolába járt. Gomboson született, „az akkoriban Jugoszláviához tartozott, apám hidász volt, oda volt kihelyezve”. 1942-ben költözött Józsefvárosba. Az inasiskolát is itt végezte.
És most az állam is elismerte életművét: az Operaházban januárban zajlott le a 68. Nemzeti Sport Gála, aminek ünnepeltje volt Kuti Sándor is, és ahol Regőczy Krisztina és Sallay András MSÚSZ-életműdíjat kapott – Regőczy mint friss józsefvárosi díszpolgár. „Hatalmas élmény volt találkozni a régi nagyokkal”, a BEK- és BL-döntős magyar játékosok, edzők és játékvezetők is meg voltak hívva a rendezvényre.
Puskás a repülőn rábeszélte, vezesse ő a meccset
Kuti katonaként, határőrként szolgált, a leszerelése előtt, 1965-ben játékvezetői tanfolyamra lehetett jelentkeznie. Először az úttörők meccseit vezette, majd a tartalék mérkőzései következtek. Haladt a ranglistán fölfelé. 1976-ban lett NB I-es bíró, 1978-ban UEFA, majd FIFA játékvezető. 1981-ben volt a Real Madrid–Liverpool BEK-döntő Párizsban, Palotai Károly vezette, és az MLSZ Kőrös Lászlót és Kuti Sándort küldte partbírónak. Ekkor látogatott haza Madridból, a disszidálásból Puskás Öcsi is, így együtt jöttek haza a repülőn a BEK-döntőről. Puskás azt javasolta, vezesse le a Népstadionban a Budapest–Vidék meccset. Ez előmeccse volt a Magyar–Angol öregfiúk meccsnek, ma is megvan neki kazettán. Úgy emlékszik vissza, Puskás és felesége, Erzsébet is nagyon kedvesek voltak. A meccs végén is beszélgetett Puskással, „nehéz elmondani az élményt”.
A feleségével, Máriával 58 évet éltek le együtt, két gyerekük van. Az egyik fia a Teleki téri piacon dolgozik a G2-es pultnál, a másik a Nestlénél tölt be vezető pozíciót. Öt unokája és két dédunokája van, kell velük játszani, nagyon aranyosak.
„Szép az élet!”
Boldog, hogy ilyen jó élete volt, és hálás néhai feleségének, hogy mindig támogatta őt a karrierjében. Sándor szerint nélküle nem tudta volna ezt így végigcsinálni.
De persze polgári foglalkozása is volt. A Józsefvárosi Közértnél dolgozott főállásban, egyhuzamban ledolgozott 44 évet. 1956-ban kezdett ott tanulóként, volt eladó, boltvezető-helyettes, boltvezető, intéző, főintéző, majd osztályvezető-helyettes. Emellett volt játékvezető.
Karóra az iráni sahtól
„A világot bejártam.” Volt egyszer Iránban 4 hétig, mert magyar játékvezetőt kértek, és Kutit küldték ki. Négy mérkőzést vezetett ott 1978-ban. Még ajándékot is kapott, büszkén mutatja a karóráját, melyet az iráni sahtól kapott. 70 nemzetközi meccset vezetett összesen, utánpótlásmeccsekkel együtt. A Szovjetunió–Franciaország meccs is emlékezetes volt,
„akkor láttam Lenint először
a mauzóleumban”– jó 100 ezer ember volt a stadionban.
Kuti nem adott sok lapot, főleg nem pirosat, igyekezett inkább szóban rendezni a dolgokat. Volt, hogy a stadionban vezetett mérkőzést, amire a felesége kivitte Sanyi fiát, aki még kicsi gyerek volt; ültek a tribünön, miközben a nézők valamiért elkezdték szidni Kutit. A gyerek olyan rosszul viselte, hogy el kellett menniük. „Ez egy ilyen műfaj.” És ha már különleges történetek: egyszer az Újpest játszott a Szegeddel, sáros volt a pálya, a síp is sáros lett. Kutinak szájjal kellett „sípolnia”, hogy Bene Ferenc és Göröcs János abbahagyja a játékot.
Akkoriban nem volt divat, hogy a játékosok veszekszenek a játékvezetőkkel. „Lehet, hogy azért, mert elfogadtak.
Fújtam és megálltak, egy szót nem szóltak, a végén mindig odajöttek, kezet fogtak”
– meséli a magyar mérkőzésekről.
„Tiszteltük egymást, mert emberek vagyunk.”
Más volt itthon és külföldön játékot vezetni. „Külföldön lüktetőbb mérkőzések voltak, erősebbek.” Az atmoszféra és minden más volt valahogy. De Magyarországon a rangadókat is élvezet volt vezetni.
A Corvinnál megvette a Népsportot
A sportújságban mindig elolvasták, amit az adott meccsről írtak. A szombati meccsről már vasárnap lehetett olvasni, értékelték a játékvezetést is egytől ötig tartó skálán. Vidéken is sokat vezetett játékot, s amikor másnap visszaért Pestre, a Corvin áruháznál megvette a Népsportot, hogy megnézze, hányas csillagot kapott.
A játékosokkal köszönőviszonyban volt, de nem volt jellemző a barátkozás. Az egykori ferencvárosi Ebedli Zoltánnal össze szoktak futni, mivel ő is a Népszínház utcában lakik. Miután befejezte a játékvezetői pályafutását, elment mérkőzésellenőrnek, ezt 70 éves koráig csinálta. Általában a játékvezetők úgy 45 éves korig aktívak, ugyanis fizikailag megterhelő a szakma.
Kuti a magyar válogatott minden meccsét megnézi a tévében. Sajnálja, hogy nem jutottak ki most a világbajnokságra, és az írek elleni meccsen el kellett búcsúznunk az idei amerikai vb-től.
Külön szekrénysor ereklyéknek
Az egykori bíró ma is kijár meccsekre, a budafoki NB II.-es mérkőzésekre például, mert azok napközben vannak; vasárnap 1-kor és esti mérkőzésekre már nem szívesen megy ki. Úgy látja, a külföldi játékosok gyakran erősebbek, kondiban jobban bírják, mint a magyarok.
Rengeteg az ereklyéje: 38 labdája és 260 zászlója van, amiket a mérkőzések után kapott ajándékba. Egy szekrénysorban csak az ereklyék vannak fölsorakoztatva.
Reggelente a Teleki téri piacra is lejár, ott issza a reggeli kávéját a Ramóna Büfében, és beszélget az ismerősökkel 9 és dél között. És hogy milyen jó erőben van: néha-néha egy lángost is bevállal.
Fotók: Mile Máté
