információcsere és kérdések

2024. október 11.

Október 22-én lakossági fórum a Diószegi–Sárkány–Dugonics bérház-kisajátításról

Az esemény nyilvános, bárki részt vehet rajta. Az érintett lakók kérdéseit fogják elsőként meghallgatni.

Az önkormányzat október 22-én lakossági fórumot tart a Diószegi, Sárkány, Korányi és Dugonics utcai bérházakat érintő állami kisajátításról. A fórumot elsődlegesen azért szervezik, hogy az érintetteket tájékoztassák a fejleményekről, valamint az önkormányzat lépéseiről – tette közzé a józsefvárosi önkormányzat.

A kisajátítás oka a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanárképző karának elhelyezése: ez 200 család életét bolygatja meg, továbbá az önkormányzat DIÓ2030 városrehabilitációs tervét is befolyásolja.

A fórum helyszíne a Kesztyűgyár lesz – Fotó: Huszár Boglárka

A Józsefvárosi Önkormányzat májusban tartott lakossági fórumot az önkormányzat bérházait – Diószegi utca 18., 22., 24., 26., 28., Sárkány utca 1., Korányi utca 20., Dugonics utca 11. – érintő állami kisajátításról. Azóta több levélben tájékoztatták a lakókat azokról az információkról, melyek eljutottak hozzájuk. Szeptemberben pedig beszámoltak róla, hogy mire jutottak. Kiderült, hogy az NKE lesz az ingatlanok kezelője, az egyetem azonban eddig még nem jelent meg az ügy szereplői között.

Az önkormányzatnak 2025. január 31-ig kell felajánlania a cserelakást, ha nem tud, az állam ajánl majd. A lakók addig lakhatnak a jelenlegi lakásukban, amíg lakást nem kínálnak nekik. Korim Balázs, az egyetem főtitkára a múltkori fórumon elmondta, 2025 szeptemberében indul a tanárképzés az NKE-n.

Az önkormányzat azt írja a honlapján, hogy „továbbra sem kapott arról tájékoztatást, hogy mekkora kártalanításban részesül a kisajátított bérházakért, illetve, hogy mikor kapja azt meg”.

Az októberi fórum nyilvános, bárki részt vehet rajta, ugyanakkor az érintett lakók kérdéseit fogják elsőként meghallgatni.

Mikor lesz a fórum?

Október 22-én, kedden, este 6 és 8 óra között.

Hol lesz a lakossági fórum?

A Kesztyűgyár Közösségi Házban, a Mátyás tér 15. szám alatt.

A fórumra meghívottak:

  • Pikó András polgármester
  • alpolgármesterek
  • Gutjahr Zsuzsanna önkormányzati képviselő
  • Kecskeméti László önkormányzati képviselő
  • Jámbor András országgyűlési képviselő
  • Karácsony Gergely főpolgármester
  • Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára
  • Kovács Balázs Norbert, Budapesti kormányzati beruházásokért felelős miniszteri biztos
  • Dr. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora
  • Dr. Korim Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára

Az eseményen kép- és hangfelvételek készülhetnek. Az adatkezelési tájékoztató itt található.

Akinek kérdése van, a Közösségi Részvételi Irodát keresheti a 1082 Budapest, Baross u. 63–67. fszt. 3/1. címen, vagy levelet írhat a reszvetel@jozsefvaros.hu e-mail-címre. Telefonon a +36 (1) 459-2139, valamint pénteki napokon a + 36 (20) 258-6713 számon elérhetők.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.