„Mindig olyan feladatot kapnak a gyerekek, amit kis erőfeszítéssel ugyan, de meg tudnak oldani. Mindig nehezebbet tehát, mint ahol a képességeik szerint tartanak. Miközben gondolkoznak a megoldáson, ott vagyunk mellettük és koordináljuk őket. Ezzel megtanulják, hogy az erőfeszítésük meghozza a gyümölcsét, képesek megküzdeni a feladattal, képesek megtalálni a megoldást, így sikerélményhez jutnak. Nő az önbecsülésük, és megértik, hogy értékesek” – kezdi el módszereik és filozófiájuk ismertetését Potocki Ágnes tehetségfejlesztő, tanító, a Tehetségműhely Alapítvány elnöke.
A Tehetségműhely Alapítvány 2012-ben azzal a céllal jött létre, hogy a kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot igénylő tehetséges gyermekek és szüleik támogatására sokrétű, szakmailag magas színvonalú megoldásokat nyújtson. Elsősorban 5 és 12 év közötti óvodás és kisiskolás korú gyermekek tehetséggondozásával foglalkoznak úgynevezett alkotónapok keretében. Ez azt jelenti, hogy a tanév ideje alatt, hetente egy napot náluk töltenek a gyerekek (iskolaigazgatói hozzájárulással). Az alapítvány máskülönben tanulási nehézséggel küzdő gyerekeket is fogad délutáni foglalkozások keretében, lehet jelentkezni hozzájuk alapozó terápiára, homloklebenytornára (mozgásterápia, amely a homloki agyi részt fejleszti) és háromlabdás iskolai képességeket fejlesztő foglalkozásra is.
A tehetségfejlesztő program a gyermekek szocializációja, személyiségfejlesztése érdekében kis létszámú – maximum 8–10 fős – csoportokban valósul meg. „Ezek a gyerekek kiemelt képességűek, egy-egy témában nagyon elmélyültek, hihetetlen mennyiségű információáradat van a fejükben. Ám éppen ezért gyakran kívül rekednek a kortárs csoportokból, nehezen illeszkednek be, a szociális képességeik elmaradottak. Nálunk olyan gyerekek gyűlnek össze, akik hasonlóan gondolkodnak, bár nem ugyanolyan területen kiemelkedők, de
itt megtanulnak együttműködni, csapatban dolgozni.”
Vagyis a programjukban nem csupán a gyermekek tehetségének a kibontakoztatására összpontosítanak, hanem az esetleges hiányosságokban való felzárkóztatásra is.
A tehetségfejlesztés tanévenként változó projektek mentén fut, amelyek a nyolc gardneri intelligencia-terület – matematikai/logikai, téri/vizuális, nyelvi/verbális, testi/kinesztetikus, természeti, zenei, inter- és intraperszonális – fejlesztésére összpontosítanak.
Idén három kiemelt projekt mentén – az Utazás-tervező, a Diákbérlet, a Kul-Túra – kisiskolás gyerekek alapvető gazdasági és pénzügyi szakismereteket szereztek, de tanultak közlekedésszervezést, digitalizációt és különféle kultúrákkal, természeti kincsekkel is megismerkedtek. A KincsTÁRLAT-projekten belül pedig nagycsoportos korú gyerekek főleg digitális kompetenciájának elmélyítése volt a cél, s mellette a szülők mentorálásával is foglalkoztak. A programok a Nemzeti Tehetség Program, valamint a Miniszterelnökség támogatásával valósultak meg.
Az alapítványnál az oktatás játékos formában zajlik, élménypedagógiai módszerekkel a gyerekek érdeklődési körére, kíváncsiságára, kreativitására apellál. „Minden olyat csinálunk, ami nincs az iskolában. Nem az iskolát akarjuk helyettesíteni, hanem annak kiegészítéséül szolgál a mi tevékenységünk. Amikor az egyik tanítványunktól azt kérdezte az édesanyja, mit tanult aznap, ő azt felelte:
nem is tanultunk, csak játszottunk egész nap”
– mondja Potocki Ágnes.
Akárcsak az iskolai tanítási napoknak, az alkotónapoknak is megvan a rendszere. Az elmúlt tanévben ez úgy alakult, hogy a gyerekek reggel 8-ra megérkeztek a központba. Hogy ráhangolódjanak a napra és egymásra, az első órában táblajátékot játszottak.
„Minden foglalkozásnak megvan a célja, a foglalkozások pedig egymásra épülnek.” A társasjáték például az előrelátásra, logikai gondolkodásra sarkallja a gyerekeket, de a társas kapcsolatokban való eligazodásban is segíti őket. Fontos, hogy megtanulják, a játék lényege maga a játék, a cél nem a másik fölött aratott győzelem. Ezért minden játék előtt kezet fognak és azt mondják egymásnak: „jó játékot!”, lezárásként pedig megköszönik a játékot.
Aki viszont épp olyan hangulatban jött meg, hogy szívesebben lett volna egyedül, azt hagyták egy kicsit félrehúzódni, egyedül játszani. Ha épp az esett jól neki, hogy valamelyik tanár külön foglalkozzon vele, arra is volt fogadtatás. Nem mentek el amellett sem, ha egy gyerek lógatta az orrát és láthatóan nyomta valami a szívét – megvigasztalták, megölelgették, ha épp arra volt szüksége.
Ezután közös reggeli következett. Az együtt étkezéseknek kiemelt szerepük van – mondja Potocki Ágnes. Nemcsak azt tanulják meg a gyerekek, hogyan étkezzenek kulturáltan, hanem azt is,
hogyan viselkedjenek egymással étkezés közben:
hogyan szóljanak a másikhoz, meghallgassák, megvárják, míg befejezi a mondandóját, hogyan reflektáljanak. „Mindenki elbeszéli a saját élményét, és ez rendben is van. De kérdés, hogy a másik hogyan tud ehhez csatlakozni. Tulajdonképpen az asztal körül ülve is azt tanulják, hogyan működjenek együtt.”
A reggeli után következő ismeretanyag-átadó foglalkozások interaktívak, együttgondolkozásra, együttműködésre és problémamegoldásra serkentenek szintén. „Mindig arra törekszünk, hogy megértessük a gyerekekkel, nem baj, ha hibáznak, nem baj, ha elsőre nem érnek célt, de lássák a problémát és keressék rá a megoldást. Gondolkodjanak el és értsék meg az összefüggéseket, ez a lényeges.”
A homloklebenytorna is be volt iktatva a napirendbe. Ez a beszéd, mozgás és a gondolkodás összehangolását segíti. Ebéd után kinti mozgásos program következett.
„Nem csak az agyat kell mozgatni, a testet is.
A mozgásnak és a kognitív tehernek egyensúlyban kell lennie. Ha a gyerekek túlpörögnek egy feladatban, akkor is elkezdünk tornázni. Ennek van, aki örül, van, aki nem, de én tudom, hogy ezzel mit adok, ha nem is leszek népszerű azzal, hogy kizökkentem őket abból, amiben épp benne vannak.”
A délutáni kézműves foglalkozás a különféle kultúrák megismerése köré épült, ahol eszközöket és technikákat sajátítottak el a gyerekek. „Sok gyerek úgy jön be, hogy a ceruzát sem akarja a kezébe venni, mert az iskolában azt mondták neki, nem tud rajzolni. Az egyik feladat például az volt, hogy rajzoljanak 10 szívecskét a lapra, de nem volt meghatározva milyeneket, hová és hogyan. Egymástól teljesen eltérő alkotások jöttek létre, a szabadság inspirálta a gyerekeket.”
Az informatikaórák legfontosabb tanítása, hogy a gyerekek eszközként tekintsenek a digitalizációra, ami segíti őket a feladataik megoldásában.
Az alkotónapok egyik legkedveltebb programpontja a beszélgetőkör volt. Az év elején összegyűjtenek fogalmakat, amelyekből az év során egyet-egyet kihúznak és körbeülve mindenki elmondja arról a véleményét, meglátását, vagy azt a néhány gondolatot, amit hozzá tud kapcsolni, mit jelent az számára. Nincs jó vagy rossz válasz, válasz van. A beszélgetés arra világít rá, hogy
nem egyetlen egy az igazság.
Egy dologról többféleképpen is lehet gondolkodni, és nem baj, hogy a melletted ülő barátod mást gondol, attól ő még értékes.” Az alapítványuk mottója nem véletlenül az: „Olyan vagyok, mint bárki más, mégis olyan, mint senki más.”
Az alapítvány még meglehetősen fiatal ahhoz, hogy az elmúlt évek tapasztalata alapján messzemenő következtetéseket vonjon le a tevékenységének a hatását illetően. „Nagyon jó látni azt, hogy valaki határozottabb, bátrabb lett. Jó hallani, amikor azt mondja az egyik diák, hogy ő tudós lesz és mindent megtesz azért majd, vagy amikor elhív egy másik a koncertjére. Ezekből tudjuk, hogy megtérült a befektetett energia. Számomra az a legfontosabb, hogy
a gyerekek megtanulják magukról, hogy értékesek.”
Képek: Huszár Boglárka
