Kis kritikák

2024. szeptember 15.

Perverz szuperhősök, rossz szülők, belassult nyár

Egy sorozat negatív szuperhősökkel. Egy horrorallegória a rossz szülői attitűdről. Egy szuper horvát sziget. Kis kritikáink.

Fotó: Universal Picture

​Vádirat a szülők ellen

Érdekesen kétfedelű a Netflix most érkezett filmje: míg a történet ezer sebből vérzik, allegóriaként tökéletesen működik. Mire gondolok? Egy baleset után Gemma az unokahúga, Cady gyámja lesz. Igaz, testvérével nem volt jó viszonyban, a gyerekekhez sincs igazán érzéke, amúgy elég magányos, ráadásul épp egy nagy munkahelyi projektet kell megmentenie. Ezt egy AI-alapú játék baba, Megan, bocsánat, M3gan kifejlesztésével akarja megtenni, és mi sem tűnik jobb ötletnek, mint a számára szinte idegen, a szüleit pár napja elvesztett Cadyt bevonni ebbe a munkába.

Szóval a lélektani hitelessége, hihetősége a történetnek zéró. Aki így nézi az egyre súlyosbodó gondokat okozó babát és a történetét, hamar átkapcsol, kilép, teljes joggal. De ha úgy nézzük, mint egy korunkról szóló példázatot, akkor mégis működik.

Hiszen manapság valóban a munkába nyakig belemászott, szétcsúszott felnőttek küzdenek a gyerekeikkel. Kapcsolódási nehézségek, figyelemproblémák, időhiány – valaki vegye le ezt a terhet rólunk. Egy baba, ami beszélni képes a gyerekekkel és folyamatosan tanul, figyeli őket? Az leveszi a terhet a vállunkról. Csoda, ha a gyerek egyre jobban ragaszkodik hozzá? Mi van, ha ezt a babát ma nem is M3gannak, hanem TikToknak/YouTube-nak hívják?

Jó lenne remélni, hogy az alkotók (rendező: Gerard Johnstone) maguk is tisztában voltak a film inkább szatirikus, mint vérkomoly jellegével, de tulajdonképp mindegy is.

  • M3gan
  • Netflix
  • 2 vs. 4/5

_dd_


Fotó: Pxhere

Nyaralás belassulva

Mint Orbán-kormányról a tanárhiány, úgy pergett le rólam korábban a Horvátba’ nyaralás gyerekkel ötlete: a part végeláthatatlan, törölközőkből tűzdelt patchwork takaró, az utcákat felbőszült folyóként feszíti szét a tömeg.

A gyereksirámok miatt felcsaptam a Google-t a „családbarát horvát sziget” címszónál. Így jutottunk el a Sibeniktől órányi kompozásra lévő Kaprijére. Másfél száz ember lakja, legtöbbjüknek van kiadó háza is. A vendéglátáshoz úgy értenek, hogy bárhol szálltunk is meg, két nap után már abban reménykedtem, a nevükre vesznek. A felszolgálók kedvesen biccentenek akkor is, ha nem hozzájuk térünk be, és akkor is, ha igen.

Amikor a gyerekek fügét akartak csenni, a házból kiviharzó idős hölgy fennhangon óbégatott, jobb kezével keményen gesztikulálva. A balban viszont szatyrot tartott, teleszedte gyümölccsel és széles mosollyal adta át.

A szigeten nincs autós közlekedés, értelme se lenne: minden gyalogtávra van. Jobbára szakadt camping biciklivel szaladgál, akinek számít a tempó.

Vitorlások, jachtok, motorcsónakok futnak be a kikötőbe ebéd- és vacsoraidőben.

Aki hosszabban marad, és​ bejárja a szűk, de korántsem zsúfolt utcákat, felkapaszkodik a sziklás hegycsúcsokra, gumikajakkal abszolvál szigetkört, esténként beül Lola bárjába a helyiek közé, az jó eséllyel Kaprije rabja lesz.

  • Kaprije, sziget
  • Horvátország
  • 5*/5

_IZS_


Fotó: Amazon

Vérbő társadalmi szatíra

A The Boys középpontjában a szuperhős-univerzum pimasz destrukciója áll, szétszedve a hagyományos képregényes cselekményívet, amiben a szuperképességekkel rendelkezők megvédik az elesetteket és megmentik a világot. A The Boys folyamatosan görbe tükröt tart a klasszikus DC- és Marvel-féle filmeknek. Itt a szupiknak becézett „hősök” egyáltalán nem a jófiúk sorait erősítik, pár kivételtől eltekintve pszichopata, szociopata, elmebeteg zsarnokok, perverzek, némelyik menthetetlenül ostoba is, és még a legextrémebb szexuális vágyaik beteljesítése és a pénz sem teszi igazán boldoggá őket.

A 4. évad kicsit lassan indul be, időnként kétségbeesett próbálkozásnak tűnik, hogy folytassa önmagát, a második fele viszont felveszi a korábban megszokott lendületet: markánsan megjelenik a politika összefonódva a vallással, a woke mozgalom üldözése is hangsúlyt kap (itt-ott olyan érzésem volt, mintha a ​HírTv esti híradóját nézném), közben pedig a megszokott történetszálak tovább fonódnak.

Sőt, a legújabb évadban van néhány igazán félelmetes és humoros jelenet, ami a sorozat legjobbjai közé tartozik. Groteszk humora, zseniális zenéi, epikus harcjelenetei, Homelander (Antony Starr) sebészi pontosságú karaktertorzulása műfajában még mindig kiemeli a sorozatot a többi közül.

A 4. évad hibái ellenére a The Boys továbbra is fantasztikusan szórakoztató és mélyen emberi, a polgárpukkasztás és társadalomkritika oázisa olyan mesterművek szintjén, mint a South Park.

  • The Boys, 4. évad
  • Amazon Prime
  • 4,5/5

szbflo

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 05.
A Budapesti Történeti Múzeum Barokk Terme 2026. szeptember 24-én egy olyan színjáték helyszíne volt, amelynek forgatókönyvét – úgy tűnik – a szakmaiság álcája mögé bújtatott érzéketlenség és a történelmi emlékezet relativizálása írta.
2026. október 03.
Boldogító harangjáték. Ki nem mondott kavargó szavak. Harc a közös képviselővel. Három rövid kritika.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.