A bontás a lakóházak épségét kockáztatja

2024. november 21.

Pikó András a pápától kér segítséget a Pázmány Campus ügyében

A Pázmány-fejlesztés egyeztető fórumának tegnapi első ülése után Pikó András a Facebookon írt arról, milyen eredményt hozott a bontással érintett házak műszaki vizsgálata, és hogy Ferenc pápához fordult közbenjárásért.

November 20-án délután volt az egyeztető fórum, ahol ismertették a Műszaki Egyetem által végzett statikai vizsgálat első megállapításait is. (A fórumról és a vizsgálatról külön cikkben számolunk majd be.)

Az állékonysági vizsgálatot négy épületnél végzik el (Bródy Sándor utca 9., Szentkirályi utca 23., 29–31. és 33–35.), a Szentkirályi utca 29–31. vizsgálatáról született már szakvélemény. Pikó András a Facebook-oldalán foglalta össze ennek lényegét:

„A bontással a szomszédos házak különösen kiszolgáltatottak […] A beérkező eredmények aggasztóak és

olyan kockázatokra hívják fel a figyelmet, amik mellett nem mehet el szó nélkül a fejlesztő.

A vizsgálat arra figyelmeztet, hogy a bontás következtében a szomszédos épület alatt

süllyedés és stabilitásvesztés léphet fel,

ami az épület dőléséhez és további szerkezeti gyengüléséhez vezethet. A bontásban a közös falak károsodhatnak, az épület szerkezeti állóképessége csökken, így egy földrengés nagyobb és kiterjedtebb károkat okozhat. A dokumentum több biztonsági javaslatot is megfogalmazott: Ezek elmulasztása nem csak az épület károsodását, hanem az ott élők veszélyeztetését is jelentené.”

Az egyeztető fórumon a beruházók képviselői nem voltak ott, „csak azok hiányoztak, akik válaszolni tudnának az aggodalmat keltő kérdésekre: az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviselői”.

Ezért még aznap

levelet írt Ferenc pápának,

a közbenjárását kérve. „Az én dolgom minden szálat megmozgatni a helyben élőkért, ezért tegnap levélben fordultam Ferenc pápához, amelyben közbenjárását kérem, hogy állítsák le a bontást és az érintett felek bevonásával kezdődjön meg a campus újratervezése.”

Mint írja, erre a pápával való találkozás ösztönözte:

„Ott ültem meghívott vendégként tavaly az egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának épületében és mélyen megérintett Ferenc pápa előadása, melyben beszélt az egyetemek mai időkben betöltött szerepéről is: »Az egyetem […] az a hely, ahol a gondolat születik, növekszik és érlelődik, nyitott […] Ez az a ’templom’, ahol a tudás arra hivatott, hogy kiszabaduljon a birtoklás és felhalmozás szűk korlátai közül, hogy kultúrává váljon […]« Ha a Pázmány-fejlesztés úgy valósul meg, hogy a megrendelő egyház elzárkózik a párbeszédtől, figyelmen kívül hagyja a fenti kockázatokat, az nem lesz méltó Ferenc pápa fenti szavaihoz.”

A kétnyelvű levél teljes egészében elolvasható a bejegyzés mellett. Ebben Pikó András ismerteti a beruházás történetét és negatív kihatását, és hogy a beruházó egyetem és katolikus egyház elzárkózik bármiféle kapcsolattól a kerülettel és a lakossággal, majd azt írja: „A fentiek ismeretében nem tehetem meg, hogy nem fordulok Tisztelt Szentséges Atyához, mert biztosan tudom: ha tudna a beruházásról és annak felelőtlen megvalósításáról, fellépne az ott élők nyugalma, biztonsága és élete védelmében. […]

Őszintén hiszem, hogy sosincs késő a párbeszédre […]

annak érdekében, hogy az új katolikus egyetem valódi otthonra és jó szomszédokra leljen Józsefvárosban…”

Pikó András a levél végén a pápa Laudato si’ kezdetű, a közös otthonunk gondozásáról szóló 2015-ös enciklikájának tanulságos gondolatait is idézi: „Fontos, hogy egy város különböző részei harmonikusan kapcsolódjanak egymáshoz, és az emberek átlássák az egészet, ahelyett, hogy bezárkózzanak lakónegyedükbe és lemondjanak arról, hogy az egész várost a többiekkel megosztott saját terükként éljék meg. Bármilyen beavatkozásnak a városi vagy vidéki tájba figyelembe kellene vennie, hogy a hely különböző elemei hogyan alkotnak egységet, amelyet a maga gazdag jelentéstartalmával a lakosok koherens képként érzékelnek. Így a többiek már nem idegenek lesznek, és a »mi« részeinek érezzük őket, amelyet közösen építünk. Ugyanezen okból kifolyólag a városi és a vidéki környezetben is érdemes megőrizni bizonyos helyeket, ahol tartózkodnak az állandóan változtató emberi beavatkozásoktól.”

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.