Vági János tárcanovellája

2025. március 01.

Pillanatkép része

Miután meghallgattam anyám fergeteges előadását, amiben a naiv képek és a paradox jelenségek konfliktusát tárgyalta, azaz hogy miért tűnhetnek a tapasztalati tények logikai képtelenségnek, leballagtam az alagsorba, hogy felkeressem anyám egyik doktoranduszát. Meg akartam vele osztani, hogy amit hallottam, az kudarcélményt szült bennem, mert a térre és az anyagra vonatkozó érzéseim lettek lenullázva.

Arról is gondoltam szólni, hogy mennyire nem ismerem az anyámat, de ezt megtartottam magamnak. Úgy sejtettem, hogy a doktorandusz nem azt az embert látja, akit én. Anyám a nagyelőadóban beszélt a csecsemőkorban megalkotott hamis képről, amit a tapasztalat megszerzésére vonatkoztatott, hogy ezt a képet annyira természetesnek érezzük, hogy akaratlanul is beépül a gondolkodásunkba: az ellentmondás látszata.

Erősen él az emlékezetemben, amikor anyám érdeklődést mutatott egy rajzom iránt, amin egy vár, egy ágyú és az abból távozó vasgolyó volt látható. A golyó a fekete rondella felé közelített. Hogy a golyó mozgását szemléltessem, az ágyú csövét és a golyót ábrázoló pontot vastag, fekete vonallal kötöttem össze. Nem szerettem a színeket; a 24 darabos színesceruza-készletből csak a fekete volt rövidebb a többinél. Anyám a rajz fölé hajolt, és ehhez a függesztett lámpák alá kellett bújjon. A reggelizőpult laminált fehér felületén jócskán akadtak fekete vonalkák. Anyám soha nem szólt semmiért, mintha a dolgokat maga körül töredékesen látta volna. Éppen emiatt rögzült a jelenet, hogy rám figyel.

Anyám megkérdezte, miért húztam vonalat a golyó és az ágyú közé.

Csapdát sejtve a kérdés mögött megrántottam a vállam.

– Csak nem azért, hogy kifejezd a golyó mozgását?

Mivel azt gondoltam, hibát követtem el, ezt feleltem: 

– Megkeresem a radírt.

– A világért se – mondta. – Tökéletes így – és megérintette a buksimat, én meg a családi idillt ábrázoló, bekeretezett fotó irányába húzódtam, amiből vagy egy tucat van a lakás különböző pontján. A képek fotóstúdióban készültek, és mindegyiken anyám áll középen, a retusálástól még valószínűtlenebb mosolyával.

– A golyó el fogja találni a várat – mondtam.

Anyám hümmögött, és a pillanatnyi állapot szintaktikai érdekességéről tett egy megállapítást, hogy nem véletlen, hogy az állapot szó az áll igéhez kapcsolódik.

Ezzel azt hittem, vége, és hozzáláttam, hogy befeketítsem az ágyú alatt a talajt.

– A tárgyak létezéséhez képest azok mozgása másodlagos valaminek tűnik – folytatta –, amivel nem is lenne semmi baj, ha a mozgás nem éppen az anyag létét bizonyítaná. – Rábökött a fekete pöttyre. – A golyó az anyag. És te a mozgásáról gondolkodsz, azt ábrázolod, nagyon helyesen.

Felforrósodott a fülcimpám. Tudtam, vörös lett a képem, mint általában, ha dicsérnek. Lendületes satírozásba kezdtem.

– Anyag és mozgás elválaszthatatlan, viszont a test mozgásának nem annyira a sebessége, mint inkább az impulzusa az igazán fontos tényező. – Anyám maga alá húzta a henger formájú bárszéket és leült. – A golyó, miután földet ér, csupán látszólag veszíti el mozgását, valójában átadja impulzusát a földgolyónak.

– A várnak csapódik – jegyeztem meg, és összefirkáltam a rondella fogaknak látszó záródását, jelezve a becsapódás helyét –, nem ér földet.

– Tudom, érted, miről beszélek – mondta, és megismételte –, tudom. A golyó, amit mostantól anyagnak fogok nevezni, elpusztíthatatlan, melyből következik, hogy az impulzus is elpusztíthatatlan. Az impulzus tehát éppúgy van, mint az anyag. Azaz a pillanatkép része.

A golyó köré félköröket rajzoltam, ahogy virágszirmokat szokás.

– A pillanatnyi állapot helyes képe valami olyasmi kell legyen, amiből nemcsak a szorosan vett helyzet, hanem az impulzus is kiolvasható.

– Apa azt mondta, a föld el fog pusztulni, ha fogmosáskor folyatom a vizet.

– És fel kell tegyük a kérdést, hogyan mozog az impulzus? A szabadon mozgó anyag magával viszi az impulzusát? De mi történik az impulzussal, amikor a mozgó anyag összeütközik egy nyugvó állapotban lévő anyaggal? Az impulzus önállósul, elszakad az anyagtól és átvonul a másikba? Add ide a színesceruza-készletet! – Áttoltam a rajzlap felett, de mikor észrevettem, hogy válogat a piros árnyalatai között, odanyújtottam a feketét, és azt mondtam: – Meg ha a hűtőt nem csukom be, amikor kiveszek egy epres joghurtot, egy málnás joghurtot és egy barackos joghurtot, ami ugye egyszerre nem megy.

– Visszatérek a golyóhoz, hogy világos legyen – és a lap üres részére rajzolt egy kört. – Itt van a mozgó golyó és itt az álló, ami ugyanakkora – rajzolt egy másikat. – Ez nekiütközik annak. Az ütközés következtében ez – besatírozta az elsőt – megáll, a másik megindul. – Rajzolt egy jobbra mutató nyilat. – Az első golyó impulzusa elhal, miközben a másik golyó impulzusa keletkezik, létrejön, kialakul. Nem megy át az elsőből a másodikba! Ez a lényeg. Az ütközésnél az impulzus nem halad, hanem terjed, újjászületéssel. – Rákoppintott a lapra, mielőtt a ceruzát lehelyezte volna olyan távolságra tőlem, hogy ne érjem el.

– A ceruzát – mutattam a rágott végű feketére –, kérem szépen.

Anyám átnyújtotta a ceruzát, majd azt mondta:

– Jól van. Nagyon jól van.

Vági János

Fotó: Freepik

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.